Az elsőfilmes David Prior igazi multitalentum. Rengeteg rövidfilmet készített, emellett producerként, íróként, operatőrként is ténykedett már, sőt dolgozott egy bizonyos David Fincher mellett is. Most nagyjátékfilmes rendezőként mutatkozott be, egy könnyűnek tűnő műfajban, a horrorban. Igen ám, de a választott alapanyag nem éppen a legegyszerűbben adaptálható mű, ami a végeredményen meg is látszik.

James (James Badge Dale) visszavonult rendőr, családja elvesztése óta már nem a régi önmaga. Amikor egy barátja lánya eltűnik, kötelességének érzi, hogy kiderítse, mi történt. A szálak az Üres ember mondához vezetnek, illetve a lényt éltető szektához, mely veszélyesebb, mint azt elsőre hősünk gondolná.

A film egy képregényadaptáció, a forgatókönyvet pedig a rendezéshez hasonlóan Prior vállalta. Az alapfelütés egyáltalán nem rossz, kellően változatos ezzel a "creepypasta", városi legenda és szektás köntössel. Persze aggodalomra adott okot, hogy ez előbbi témából olyan csodák láttak napvilágot, mint a Slender Man vagy a Bye Bye Man, de szerencsére itt szó nincs olyan fiaskóról. Sőt, Üres emberünk igen sok dologról szól, de haladjunk sorjában. A bő 20 perces expozíció szuper, megalapozza a rejtélyt és elkezdhet kattogni az agyunk, hogy mi is ez az egész. Majd egy teljesen más helyre és időre ugrunk, a '90-es évekből napjainkba és egy klasszikusabb nyomozós, kicsit tinihorroros stílusra vált Prior.

A recept működik, nincs túl sok ijesztő rész, de a film abszolút hangulatos, pont annyira para, hogy fenntartsa a figyelmet, a krimi szál pedig érdekfeszítő, így Jamesszel egyetemben mi is feszülten kutatunk a válaszok után. A cselekmény közepénél éreztem először, hogy kicsit apad a figyelmem, akadnak üresjáratok és itt lehetett volna feszesebbé tenni a látnivalót. Ettől függetlenül a majd két óra 20 perces játékidő le tudott kötni, ami nem kis szó, főleg egy horrornál. Biztos sokan nehezményezik majd ezt, de a film legnagyobb problémája nem a hossza, erről viszont kicsit később. A nyomozós körítés szinte a zárásig kitart, noha az utolsó harmadban Prior újfent húz egy merészet és egy erős agyrúgásban részesíti a nézőt. Szépen lassan felfedik a szekta célját, a múlt darabkáit összeillesztjük, illetve kiderül, hogy mi James szerepe ebben a bizarr történetben.

Az ötlet megint csak nem rossz, lehet teóriákat gyártani és gondolkodni bőven a történteken, ám visszakanyarodnék az említett problémára. Itt lehet érezni igazán, hogy Prior elsőfilmes rendező, ugyanis nem tudta rendesen keverni az arányokat a magyarázás és a misztikum közt. Világos, hogy mit szeretett volna elérni, csak sajnos nem éreztem, hogy sikerült volna neki. Ezt nehéz spoilermentesen kifejteni, de a lényeg annyi, hogy amikor megtörténik a reveláció, a főhős választ kap a kérdéseire, melyek bizonyos értelemben megmagyarázzák mindazt, ami történt, egy másik aspektusból viszont csak még több kérdést vetnek fel. A két elem közt azonban nincs meg az összhang, a végkifejlet pedig eléggé következetlennek érződik.

Megvannak tehát bőven a hibák és hiányosságok Az üres emberben. Ahhoz, hogy egy komplex metafora legyen túlságosan is szájbarágós, míg a valós keretek közti értelmezéshez túl felszínes és ellentmondásos. Kár ezekért, viszont a becsületére legyen mondva, hogy próbálkozik tisztességgel, a történet, a hangulat visz magával és egy igen érdekes darab született. Ezerszer inkább ilyen filmek készüljenek a zsánerben, mint a sok sablonos tucathorror, még ha a végeredmény nem is lett tökéletes, de üresnek semmiképp sem mondható.