Nem túlzás azt állítani, hogy a videojáték-adaptációk a virágkorukat élik. A stúdiók nem csak igénytelen feldolgozásokat dobnak piacra pénzszerzési céllal, hanem sokszor igen kreatívan, aprólékos műgonddal nyúlnak az alapanyaghoz, ahogy azt tették nemrég a Fallout sorozattal. A Borderlands ezzel szemben hányattatott sorsú produkció volt, pótforgatások és egyéb bonyodalmak nehezítették a stáb dolgát, illetve a gyenge marketing is arra enged következtetni, hogy a végeredmény nem lett túl acélos.
Lilith (Cate Blanchett) sokat megélt fejvadász és legújabb munkája hazaszólítja a Pandora bolygóra. Hősünk utálja a helyet, de a busás jutalom reményében igyekszik megtalálni egy Tina (Ariana Greenblatt) nevű lányt, aki képletesen és szó szerint is kulcsként szolgálhat egy kincseket rejtő "kamra" feltárásában.
A Borderlands franchise tizenöt esztendő alatt három számozott és néhány különálló játékot élt meg, illetve több kiegészítővel is rendelkezik. A Mad Maxre hajazó, posztapokaliptikus, egyben sci-fi köntösbe bújtatott világában rengeteg potenciál rejlik, hála a karaktereknek, az infantilis, csípős humornak, valamint a gigászi fegyverpornónak. A sztori más tészta, de a feltételek abszolút adottak egy kirobbanóan szórakoztató mozihoz.
Ebben a zsánerben mindig könnyű elcsúszni, ugyanis egyszerre két tábor igényeit szükséges kiszolgálni. Meg kell felelni a rajongói elvárásoknak, illetve a laikusok számára érthetően érdemes felépíteni egy új világot. Ne kerülgessük a forró kását, Eli Roth rendező egyik fronton sem volt képes helytállni. Kezdjük az önálló mozifilm résszel. A tempóra nem lehet panasz, villámgyorsan felvesszük a történet fonalát, a rövid expozíció után már Pandora porában próbálunk túlélni Lilith és a hozzácsapódó szószátyár robot, Claptrap (Jack Black) társaságában. A bolygó hangulatát üggyel-bajjal sikerült megragadni, felkeltik az érdeklődést, így kezdődhet a kaland.
Más kérdés, hogy már az első percekben elengedik a nézők kezét, nincsenek alapok, a karakterek csak azért találkoznak és fognak össze, mert a játékban így történik. Érdemi motivációkat kár keresni, jellemük pláne üres, egyedül a kinézetük miatt számítanak különlegesnek. A komplett konfliktus tömve van műbalhékkal, melyekkel kitöltik a játékidőt, de izgulni senki nem fog, hőseink ugyanis sebezhetetlenek. A megoldások egy idő után röhejesbe váltanak, mindent elintéznek annyival, hogy "mázlink volt". Nini, itt a kulcs egyik darabja, nézd, ő túlélte ahogy 200-an lerohanják, figyelj, én átállok hozzátok, mert miért ne. A Borderlands az egyik legfelületesebben, leglustábban megírt blockbuster az elmúlt évekből, holott nem kevés pocsék darab lát napvilágot manapság. Mindent meg akar úszni és a lehető legkönnyebb utat választja, hiába lesz tőle inkonzisztens és ostoba a cselekmény.
Térjünk rá, miként vizsgázik adaptációként a film. Aki ismeri a játékokat, szemet hunyhat a felszínes csapat-összekovácsolódás felett, elvégre ismerős figurákat lát viszont. Egyes díszletek, az alapanyagból átemelt jelmezek, fegyverkinézetek jól működnek. Egy ideig hitegeti magát a rajongó, hogy mennyire jó a vásznon elmerülni Pandora mocskában, nézni ezeket az arcokat és csak hagyja, hogy magával ragadja az élmény - kár, hogy az álom lassacskán rémálomba fordul. Ahogy elhangzott, a Borderlands fő erényei a karakterei. Claptrap rendben van, Jack Black szuper munkát végzett a szinkronnal. Marcus (Benjamin Byron Davis) néhány perce szintén megdobogtathatja a fanok szívét és meglepő módon Kevin Hart Rolandja sem idegesítő. A többiek viszont vagy jellegtelenek (Krieg, Moxxi), netán szimplán pocsékak (Tannis).
A két legnagyobb mellélövés azonban egyértelműen Lilith és Tina. Cate Blanchett manírjaiban jól utánozza a vörös hajú szirént, de egyszerűen nem passzol a szerepre. Egy jóval fiatalabb színésznőt kellett volna castingolni eleve a sztori okán, de az utolsó harmad grandiózusnak szánt fináléjában minden fronton kilóg a lóláb. Ariana Greenblatt játéka modoros, de a legnagyobb gond, hogy Tina karakterét szétcincálták. Egyszerűen nem azt a figurát látjuk, akit a játékban megismertünk. Ő a franchise egyik legjobb, legkomplexebb alakja, túlzó, morbid humora, stílusa mögött mély dráma bújik meg, melyből a film kiirtott mindent. Egy ponton még meg is alázzák, hogy nem olyan különleges, mint hiszi és valóban, csakhogy ez az írói asztalon vérzett el, mert Roth-nak vélhetően fogalma nem volt az alapokról. A látványos akciók menthetnék az összképet, de a tűzpárbajok rosszul vannak vágva, sokszor semmit nem látni belőlük, kínosak kerülik a vért és a fegyverek változatosságát közel sem használják ki, holott a játék kvázi erre épül.
A Borderlands, hiába volt bekalkulálva, mindenképp csalódás, mely adaptációként, néhány külcsínbéli megoldást leszámítva borzalmas, önálló filmként pedig szimplán semmilyen, ráadásul az utolsó harmadra még kínossá is válik. A rossz casting, a botrányos forgatókönyv, a tétnélküliség megölik az élményt és hiába akad néhány jobb húzás, emlékezetes karakterpillanat, vagy kellemes kikacsintás, kevés ahhoz, hogy kompenzálják a töméntelen mennyiségű, nem jó értelemben vett marhaságot. Ez a világ, ezek a figurák, ennél méltóbb filmet érdemeltek volna.
