Bosszúállók: Végjáték - Kritika

|

Minden, aminek kezdete van, véget is ér.

Idő. A legfőbb döntőbíró az idő. Hosszútávon ez határozza meg egy film igazi értékét, hogy a későbbiekben hogyan is él a köztudatban, nem az, hogy mekkora bevételeket generál, mekkora a hype körülötte, vagy hogy mit is mondanak a kritikusok (például jelen sorok írója). Márpedig számos szempontból nehéz dolog a Marvel Filmes Univerzumának - avagy közkeletű nevén MFU - elmúlt 11 évét, annak érdemben lezáró filmjét önmagában értékelni. (A júliusban bemutatkozó, a harmadik fázist lezáró Pókember: Idegenben már csak amolyan 2 órás epilógus, avagy Marvel-hasonlattal élve egy kiadós stáblista utáni jelenet lesz csupán.) A felfokozott elvárások éppen úgy torzíthatják ilyen-olyan irányba a film (jelenlegi) megítélését, mint az úton-útfélen rárakódott elméletek, vagy a személyes preferenciáink, hozzáállásunk a filmvilág legjövedelmezőbb franchise-ához. Egy valamit viszont nem lehet elvitatni a Bosszúállók: Végjátéktól: méltó megkoronázása a Marvel elmúlt 11 évének.

Hirdetés

2008-ban talán senki sem gondolta volna még, amikor Robert Downey Jr. nyeglén a kamerába mondta, hogy "Én vagyok Vasember!", hogy a filmtörténet legjövedelmezőbb vállalkozása és a popkultúra egy meghatározó, drabális szelete veszi kezdetét. (Ugye már megint az a fránya idő!) Teltek az évek, a Kevin Feige által megálmodott és végig biztos kézben tartott Marvel Filmes Univerzum pedig egyre csak terebélyesedett hősökkel éppúgy, mint filmes zsánerekkel, vagy kreatív alkotókkal, nem egyszer vitát generálva arról (most is és a jövőben is cikkek és kommentek formájában), hogy mennyire tesz jót mindez a filmkészítésnek és az iparnak egyáltalán. Mert ha megnézzük, akkor nagyon csúnyán leegyszerűsítve a Végjáték egy igazi szezonfinálé, csak ez a sorozat nem 10-11 hónapja van műsoron, hanem 10-11 éve. 

Ennél fogva kár is lenne azon hosszasan lamentálni, hogy mennyire áll meg a lábán önálló filmként (semennyire), hiszen akit eddig hidegen hagyott ez az univerzum, az nem a "dekád zárónál" fog becsatlakozni, ergo nem is érti, értheti a szereplők kapcsolatrendszerét, azok múltját, tetteinek súlyát, sorsuk beteljesülését, avagy a temérdek visszacsatolást. Márpedig visszacsatolásból van annyi, mint égen a csillag (erről picit később, természetesen spoilerek nélkül), amivel garantáltan lekenyerezve érzik majd magukat a rajongók, vagy akik jó ideje hűségesen kitartanak a széria mellett. A Végjáték elsősorban nekik szerelmes levél, tele bájjal, humorral és drámával, ahogy azt egy nagybetűs filmeseménytől elvárja az ember. Márpedig a dráma - méghozzá pont a fentiek fényében sokszor igazán szívszaggató - éppen azért működik, mert a fináléra a Marvel elért odáig, hogy mindennek van súlya, a hősök elbukhatnak.

Nyilvánvaló okokból nem megyek bele a történet érdemi ismertetésébe (azt majd egy spoileres kibeszélőben), viszont a tavalyi első felvonás, a Végtelen Háború eseményei nyilvánvalóan súlyos nyomokat (elsősorban lelkieket) hagytak hőseinkben, akik végre a nevükhöz méltóan bosszút kívánnak állni a galaxis népességét egy csettintéssel kiirtó Thanoson, amint arra lehetőségük nyílik. Annak ellenére viszont, hogy a Végjáték lényegesen kevesebb karaktert mozgat, mint elődje, egyenetlenebb is annál - jól behatárolható hármas szerkezet ide vagy oda. A Végtelen háború legnagyobb fegyverténye egyértelműen Thanos volt, aki antagonista mivolta ellenére a film kvázi főszereplőjeként válaszreakcióra késztette a jól ismert hősöket. Most fordul a kocka és az Őrült Titán kényszerül ebbe a szerepbe, ami sokkalta inkább elvesz a figurájából, mint hozzáad, kvázi nem lesz más, mint a nagy csúnya főgonosz, akit a hősöknek le kell győzni, mint az út legvégén álló akadályt.

Az mindenképp a Végjáték temérdek pozitívuma közé sorolandó, hogy 3 órás játékidejének első harmadát a karakterei alapozásával, a rajtuk való elidőzéssel tölti, ami jószerével egy igazi karakterdráma, szinte az érdemi akciót teljesen mellőzve. Karakterei - élükön a franchise és a film egyértelmű szívével, avagy ARC reaktorával, Robert Downey Jr.-ral - egyik végletből a másikba esnek, de sosem annyira, hogy az figuráitól, avagy a szériától idegen lenne. Viszont kétségtelenül lesznek megosztó pillanatai. Mindenesetre Chris Evans, Paul Rudd, vagy az érdemi szerepet és súlyt kapó Jeremy Renner eddigi teljesítményük legjavát nyújtják, Chris Hemsworth pedig egyértelműen lopja a showt, ami Scarlett Johanssonról sajnos már közelről sem mondható el, Brie Larson nemrég debütáló Marvel Kapitányának beinjektálása a szuperhőscsapatba pedig nyilvánvalóan nem járt sikerrel. Ott van, amikor ott kell lennie és kész. A második harmadra viszont olyan töménységű fan service ömlik a néző nyakába (nem beszélve az ordas nagy, a koncepcióból eredeztethető logikai bukfencekről), hogy van, aki el fog ezektől olvadni, van aki viszont rettentő otrombának találja majd jó részüket, de az kétségtelen, hogy az Univerzum egybefüggő mivoltát ez húzza alá. Nem elegáns, de ez sosem tartozott az MFU erősségei közé. Annyi bizonyos, hogy a film leginkább kikezdhető része ez lesz, hogy aztán a fináléban gyerekként ujjongjon, avagy zokogjon mindenki és szájtátva nézze a kaotikus, de egyben katartikus akciószekvenciákat. (A Marvel sajnos még 11 év alatt sem tanult meg érdemben akciót rendezni.)

A Russo-tesók a katarzist egyértelműen erre a részre tartogatták és működik, nem is akárhogy! Ebben részben tényleg a segítségükre volt a titokzatoskodó és valóban jó okkal szinte semmit sem mutató marketing, hogy aztán A király visszatérre rálicitáló, önmagától (okkal) meghatódó befejezésrengeteggel engedjük el hőseinket és az elmúlt 11 évet a saját útjukra, ahol majd az eltelt idő fényében fog igazán kikristályosodni, hogy mennyire is filmtörténeti jelentőségű ez a finálé. Merthogy az, ehhez kétség sem fér, csak a mértéke nem lesz mindegy.

Ugyanis az elmúlt években a film folyamatos közbeszédben tartása, a minden kósza elmélet terjedése, köztudatban maradása (nem kis részt a minden Reddit posztot lehozó híroldalaknak "köszönhetően") alaposan megtudja fertőzni a film befogadását, élvezeti értékét. Ettől még persze vitathatatlan, hogyha filmként távolról sem kikezdhetetlen, filmélményként felejthetetlen, ami elérte azt, ami még trilógia zárlatoknak is ritkán sikerül: 11 év történéseit, sírva-vigadós pillanatait a széria múltjához méltóan lezárnia. Ezért pedig nem lehetünk elég hálásak.

Bosszúállók: Végjáték

Kinek ajánljuk
  • Marvel és szuperhősfanoknak!
  • Akik évek óta erre vártak!
  • Ha szerettek nevetni és meghatódni egy szuperhősfilmen!
Kinek nem
  • Ha nem szeretjük a túlzott fan service-t...
  • ... vagy a hatalmas logikai buktatókat!
  • Ha már tényleg nagyon unjuk a szuperhősöket!
Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.