Hirdetés

Chaos Walking - Kritika

|

Jobb is, ha a való életben nem tudjuk egymás gondolatait, de nem a konfliktusok miatt, hanem hogy ne unjuk magunkat halálra.

Hirdetés

Todd (Tom Holland) idegen őslakosokkal osztozik a bolygóján, saját közösségében nincsenek nők, a megmaradt férfiak pedig különleges dologgal kell együtt éljenek: hallják és látják egymás gondolatait. Egy nap lezuhan egy űrhajó, és az egyetlen túlélő felforgatja az emberek életét, mivel egy fiatal lány az, Viola (Daisy Ridley), akit nem kerített hatalmába a Noise-nak nevezett jelenség.

Hirdetés

Alapjában véve az az üzenet, hogy félünk attól, amit nem ismerünk, elcsépeltsége ellenére nem kellene, hogy rossz filmet eredményezzen. A gondolatait elrejtő, titokzatos ismeretlen lány üldöztetése érthető egy olyan társadalomban, ahol nyíltan ismerik egymás gondolatait, és ahol a magánszféra és intimitás legmélyebb rétegeitől vannak ezáltal megfosztva. De a körítés olyan zagyvára sikeredett, mint mikor mindent besöprünk az ágy alá, hogy gyorsan rendet imitáljunk, de tisztán látszik, hogy a káoszt nem lehet ilyen egyszerűen leplezni.

Doug Liman utópiája tételesen felsorolja a kliséket, majd nem kezd velük semmit, hogy legalább egy kevéssé izgalmas, de biztos lábakon álló sci-fit alkosson. Pedzegetik, hogy a Noise használható fegyverként is, amennyiben birtoklója elég felkészült, viszont a főhős egy helyben toporog, pedig Todd karakterfejlődésének bizonyításához minimum erre szükség lett volna. A Holland-Mikkelsen páros látszólagos apa-fiú kapcsolata sem vezet sehová, és a féltékenység miatt rivalizáló Nick Jonas is hamar a süllyesztőben végzi. Azzal sem élnek, hogy felhasználják, hogy Viola gondolatai rejtve maradnak, legfeljebb fél perccel később találják őt meg, de a cselekmény (mondhatni nem létező) bonyodalmai szempontjából nincs kiaknázva. Ugyanez a helyzet az őslakosokkal. Egész pofás földönkívüliek (ami persze nézőpont kérdése), akiknek annyi szerepet szántak, hogy már a film első harmadában lelőjék az átlagosnál is átlagosabb poént: nem ők az igazi szörnyek, hanem az emberek. Az egyébként sem túl elmés konklúzió már itt levonható, később sem szorul több értelem ebbe a jellemfejlődés nélküli road movie-ba.

A legnagyobb probléma azonban, hogy saját koncepciójához sem hű a film. Megpróbálhatnánk elengedni, mennyire nevetségesen hat a folyton fel-felbukkanó gondolatfelhők látványa, azonban nem segít, hogy szemmel láthatóan a készítők is elég hamar ráuntak, hogy mindent konstans körbelengjen a kékes köd. Többségében olyan szituációkban elevenednek meg a szereplők gondolatai, amik kevésbé fontosak vagy egyenesen feleslegesek, vagy a lányhoz kötődnek. Olyankor viszont ritkán, mikor nehéz döntés előtt állnak, vagy egy üldözéses stresszhelyzetben, ahol tényleg megállás nélkül cikáznak az emberben az ötletek és megoldások. Ráadásul annyira mindenki ismeri az emberi elmét - de legalább a sajátját -, hogy tudja, néha lehetetlen lépést tartani a gondolatok áradatával, a ritmust pedig nem tudta felvenni a film sem, így egy önkényes válogatás lett belőle, amivel épp a leplezhetetlen gondolatok ötletét vágták meg.

A gondolatok láthatóvá tételével még egy szarvashibát elkövettek: a Chaos Walking dimenzióit ölték meg. A subtext kardinális eleme egy filmnek, és az teszi igazán izgalmassá a néző számára a történet rekonstruálását, ha saját tapasztalataira és a színész képességeire kell hagyatkoznia. Azzal, hogy a nyilvánvalóbbnál egyértelműbb félszavakat is megjelenítik, a néző értelemkereső mechanizmusait passziválják, a képet redundánsan ismétlő szövegek pedig végtelenül unalmassá teszik az amúgy is küszködő sztorit.

Érezhetően a színészeknek is meggyűlt a bajuk a forgatókönyvvel, nem meglepő, hogy magához képest mindenki alul teljesít, de ennyire háttér nélküli és gyenge motivációval rendelkező karakterek esetében szükségtelen is díjnyertes alakításokat elvárni. Ezt Nick Jonas tahójának mégis sikerült alulmúlnia abban a nettó 3 percében, amennyi játékidőt kapott. Talán Tom Holland passzolt legjobban a figurájához, de csak azért, mert itt is barátságos és közkedvelt, meg kicsit fiatalosan szerencsétlen.

Nem érdemel jobb plecsnit, még akkor sem, ha az elme képzelettel való manipulálása és az ideák mások fejében való elültetése több tonnányi célszerűtlen körítés alatt halványan felsejlik, mint egy kósza gondolat. Legalább a John Wick-féle kutyás csavarral nem éltek, de ettől még nem egy A holnap határa…

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Chaos Walking

Kinek Ajánljuk
  • Akik házimunka mellé keresnek valami hallgatnivalót
  • Akik szeretik a vicces szófelhőket
Kinek Nem
  • Akiknek egyaránt számít a vizualitás, a tartalom és a színészi játék
  • Akik szerint a Karantén meló is baromság volt
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.