BREAKING: jönnek az új Star Wars mozifilmek, melyekben teljesen új korszakokba látogathatunk el
Teljesen új korszakokat is bejelentettek a következő három Star Wars mozi leleplezésével, visszatér az egyik korábbi főszereplő is.
Teljesen új korszakokat is bejelentettek a következő három Star Wars mozi leleplezésével, visszatér az egyik korábbi főszereplő is.
Korábban felmerült Daisy Ridley neve is, de a Sony Pictures állítólag másfelé kacsintgatott.
Jobb is, ha a való életben nem tudjuk egymás gondolatait, de nem a konfliktusok miatt, hanem hogy ne unjuk magunkat halálra.
Most valószínűleg prózaibb dolog húzódik a halasztás mögött.
Hihetetlen, de végül tényleg lehet valami a hányatott sorsú mozifilmből.
A szerző több dolgot is pontosított a saját verziójában a filmben látottakhoz képest, ezekből gyűjtöttük össze a legizgalmasabbakat.
Már-már temettük a Chaos Walking-trilógia filmadaptációját, de ha nem is a közeljövőben, most mégis úgy fest, hogy bemutatásra kerülhet a film. Cikkünkben arra is kitérünk, hogy milyen faktorok eredményezhették a projekt hányatott sorsát.
De miért végezték be ezek a jelenetek a vágóasztalon?
Egy mese megmagyarázása, egy saga halála?
Egy korszak dicstelen vége.
A kisebb szereplőket is lehetőség van megcsodálni.
Újabb ízelítők érkeztek a IX. epizódhoz.
J.J. Abrams nagyszabású fináléja vajon tényleg képes lesz végre egyensúlyt teremteni az Erőben?
Diplomatikus magyarázattal állt elő a rendező.
Új jeleneteket láthatunk a decemberben érkező fináléból.
Mellette csodaszép címlapokat is kapott a saga lezárása.
Érkezett egy érdekes pletyka a Warner Bros. készülő filmjével kapcsolatban.
Már magyarul is meghallgathatjuk Luke Skywalker narrációját.
Folyamatosan formálódott a IX. epizód lezárása, mielőtt elnyerte végleges formáját. A kérdés, hogy a rajongók meglesznek-e elégedve a végeredménnyel?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.