Advertisement
Hirdetés

Csiszolatlan gyémánt - Kritika

|

Egy kaotikus, idegőrlő káosz közepére dobtak be minket a Safdie fivérek - és imádtuk annak minden percét.

Nem túlzás azt mondani, hogy a Csiszolatlan gyémántot javában megelőzte a hírneve. Gyakorlatilag az első infómorzsák elszórása óta számos filmrajongó naptárában bekarikázásra kerülhetett a Netflixes premier napja. Nem titok, ebben nagy szerepe van annak az Adam Sandlernek, aki egy nap felébredbe valószínűleg ráunt az olcsó, de számára mindenképpen jövedelmező haknizásra, és eldöntötte, hogy ő már pedig színészkedni fog. A The Meyerowitz Stories-szal együtt pedig zsinórban másodjára teszi ezt meg, ám az őszintét megvallva, a Csiszolatlan gyémánt legfényesebben ragyogó ékkője még így sem ő volt - hanem annak egészen parádésan megírt, percről-percre egyre feszültebb káosza.

Hirdetés

Howard (Adam Sandler) egy zsidó ékszerkereskedő, aki finoman szólva is a piaci szürkezóna mezsgyéjén mozogva üti nyélbe üzleteit, ahogy az is elég hamar világossá válik, hogy egyszerre sok vasat tart a tűzben a minél nagyobb profit reményében. Néhány egészen rosszarcú alaknak is jókora összeggel lóg a karizmatikus kereskedő, ám a biztonságos kifizetés helyett egy olyan kosárlabda fogadásra adja a fejét, ami vagy élete legnagyobb sikersztorija lesz, vagy annak majdhogynem helyrehozhatatlan buktája. Egy különleges, Etiópiából exportált drágakő mellett a népszerű kosárlabdázóval, Kevin Garnettel kötött megállapodása is bonyolítja Howard életét, aki mindeközben családja biztonságát is szem előtt kell, hogy tartsa. Van itt minden, a Csiszolatlan gyémánt pedig lebilincselő mód zsonglőrködik a folyamatosan eszkalálódó konfliktusokkal, vagy az egyre kilátástalanabb helyzetekkel. A Safdie fivérek pedig egy papíron nem túl impozáns sztoriból hoztak össze egy olyan krimi-thrillert, ami megmagyarázhatatlanul nézeti magát.

Nem is olyan rég, a 2017-es, Robert Pattinson fémjelezte Jólétben már láthattuk, hogy a rendezőpáros irigylendő érzékkel képes kicsavarni egy már többször látott alapszituációt, a Csiszolatlan gyémánt pedig hasonló vállalásra adja a fejét. Megfogja a karakterek különböző motivációit - melyek közül egyértelműen Howardé és az önmagát alakító Kevin Garnetté lesznek a legérdekesebbek - és összeereszti őket egy olyan alvilági bokszmeccs keretében, aminek során nehéz elképzelni, hogy bárki is győztesen fog távozni. Sandler karaktere és alakítása a mindent összetartó alappillérre ennek a káosznak, aki elsősorban egy dörzsölt, a pénzügyi profit bűvöletében élő kereskedő benyomását kelti. Ám mégis, ahogy egyre mélyebbre visz minket a film annak - többségünk számára remélhetőleg totál életidegen - konfliktusaiba, úgy körvonalazódik előttünk egy jóhiszemű fazon elhibázott döntései által félrecsúszott élet. Howard szép fokozatosan eljut oda, hogy az anyagi halmozást elfelejtve egész egyszerűen csak szeretne kimászni abból a slamasztikából, ami nem csak saját, de családja életét is veszélyezteti - pedig utóbbi is inkább múltbéli hibáira, egy elhagyhatatlan teherre emlékeztette, mintsem valami olyanra, amiért érdemes lehet élni.

A Csiszolatlan gyémánt hangulatkeltésben is erős, méghozzá nem épp úgy, ahogy arra előzetesen számíthattunk. A Jólét zeneszerzője, Daniel Lopatin egy, a 80-as évek szintetizátoros hangzását idéző pszichedelikus soundtracket rakott össze, ami eleinte gyakorlatilag összeegyeztethetetlen a film szürke, mind a látvány terén, mind hangulatában piszkos new yorki látképeivel. Ahogy maga a cselekmény kaotikus egésze, úgy az amúgy kifejezetten emlékezetes dallamok is fokozatosan összeérnek a bő kétórás játékidő során. Mindez, na meg a teljesen abszurd történések, vagy Kevin Garnett és az etióp opál furcsa, de legalább annyira izgalmas szála, az Adam Sandler-parádét sem felejtve együttesen adnak egy olyan idetintást a Csiszolatlan gyémántnak, ami egy igazán emlékezetes, nehezen felejthető élménnyé teszi azt. A Safdie fivérek produkciója önmagában, thrillerként is remekül működik, ami főleg annak fényében nagy erény, hogy a film ahol tud, ott szakít a zsáner konvencióival. Egy olyan kilátástalan történetet mesél el, ami egyszerre földhöz ragadt a maga módján, ám egy percig sem érezzük azt, hogy jelenetről-jelenetre előre meg tudjuk jósolni a történéseket. Gigászi csattanók és indokolatlan hangnemváltások nélkül képes kiszámíthatatlan maradni a Csiszolatlan gyémánt, a néző pedig egy percre sem szabadul annak bűnösen izgalmas káoszából.

Adam Sandler valóban nagyot alakít, majdhogynem nincs olyan jelenet, amikor ne lenne képernyőn és ne dolgozná ki a belét is. A Csiszolatlan gyémánt egyik legnagyobb erénye mégis az, hogy még Sandler karrierjének talán legkiforrottabb játéka sem tudta ellopni a show-t a mesteri író-rendezői munka elől, ami a cselekmény kibontakozásával párhuzamosan vált egyre nehezebb feladattá - a Safdie fivérek viszont tökéletesen abszolválták azt.

Csiszolatlan gyémánt

Kinek Ajánljuk
  • Azoknak, akik egy nem szokványos thrillerre vágynak.
  • Akik vevők a makulátlanul megírt káoszra.
  • Akik valami különlegesre vágynak a zsáneren belül.
  • Akik látni szeretnék Adam Sandlert élete talán legjobb alakításában.
Kinek Nem
  • Azoknak, akiket taszítanak a pénzorientált történetek.
  • Akik nem bírják, ha egy film szándékosan ingerli a néző idegeit.
  • Akik hisznek még a happy endben.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.