Abban szinte mindenki egyetért, hogy ha kortárs amerikai stand upról van szó, akkor Dave Chappelle szerepe egész egyszerűen megkerülhetetlen. Chappelle a '90-es évek elején kezdte a karrierjét, de igazán a 2000-es években vált ismertté, egy néhány éves hallgatást követően aztán a Netflix megerősödésével tért vissza, exkluzív szerződése értelmében több műsort is gyártott a streamingplatformnak, amelynek aztán nem kis botrányt okozott Az utolsó fejezet című estjével.
A mindig is a határok feszegetéséről híres humorista ugyanis ebben a produkciójában sokak szerint már túllépett azon a nívón, amit jó ízlésű humornak tekinthetünk. De a humoristák Oscarjának tartott Mark Twain-díjjal kitüntetett előadó ezt követően is az újságok címlapjára került, amikor egy 2022-es fellépése alkalmával megtámadták őt a színpadon. Chappelle környékén tehát zajlott az élet az elmúlt időszakban, és nem is meglepő, hogy ezekre az eseményekre reflektál is új estjében. De vajon ki a címben megjelölt álmodozó?
Dave Chappelle egy történettel kezdi új műsorát, elmeséli, hogy egy barátja elintézte, hogy találkozhasson egyik idoljával, Jim Carreyvel, aki akkoriban épp az Ember a holdont forgatta. Nagy szüksége volt erre a találkozásra, hiszen nem sokkal korábban halt meg az apja, mélyen maga alatt volt. Csakhogy ez volt az a film, amikor Carrey minden idők egyik leghíresebb method actingjét mutatta be, még a szünetekben is Andy Kaufman szerepében maradt. Így bár Chappelle testileg Jim Carreyvel találkozott, valójában mégsem.
De miért meséli el mindezt a komikus? Valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha azt gondoljuk, hogy az előadó és a viselt szerep különbségének hangsúlyozásáért. Utóbbi még stand upban sem (ami nyilván egy nagyon személyes műfaj) egyenlő a valós személlyel. Ezt fontos megértenünk, ha Chappelle műsorát nézzük, hiszen nem sokkal az említett mondatok után már elő is kerülnek a melegek, a transzneműek, sőt még a mozgáskorlátozottak is.
Így muszáj arról beszélni, hogy az amerikai stand upban sok vitára okot adó folyamatok játszódtak le az elmúlt időszakban. A kulturális változások, a nyilvánosság átalakulása nyomán egyre több kritika éri a szférát, míg annak képviselői nem győzik hangsúlyozni, hogy viccelni bármivel lehet, a szándékot, a feldolgozás érzékenységét kell nézni. Ennek az áramlatnak az egyik legnevesebb képviselője Ricky Gervais, de Chappelle-nek is akadt dolga a kritikákkal az elmúlt években. Viszont azt is el kell ismerni, hogy önmagában a határsértés még nem lesz vicces.
És ez a fő probléma Chapelle műsorával: értjük, hogy mit figuráz ki, és természetesen a túltolt érzékenységen van is mit kinevetni, de ezek a megfigyelések bizony nem túl eredetiek. Ráadásul az lehet a néző érzése, hogy ezek szinte kötelező körök: az előadó érzi, hogy a nézők erre vágynak és teljesíti is a kívánságukat.
Ennélfogva a műsor nagy része a megszokott panelekből építkezik. Persze egy olyan legendánál, mint amilyen Chappelle, ez még mindig tud szórakoztató lenni, de minden bizonnyal nem véletlen, hogy a speciál legerősebb része az az utolsó szakasz, ahol a komikus személyesebb vizekre evez. "Én vagyok Will Smith és Chris Rock is" - fogalmaz Chapelle egy ponton, és ez itt nemcsak egy poén, hanem annak a beismerése, hogy benne egyszerre van meg az a férfi, aki nem hagyja, hogy bántsák a szeretteit, és az, aki akkor is csinálja a showt, ha nem hagyják neki. Chapelle állítása szerint a férfi határokat húz és be is tartatja azokat - bármit is gondolunk erről, az egészen biztos, hogy ez legalábbi egy valódi állítás, nem egy póz.
Chapelle műsoraira jellemző, hogy igyekszik közvetlen lenni a közönséggel. Ez a The Dreamerben is észrevehető, hiszen végig a színpad legkülsőbb sarkán áll, egy ponton pedig rá is gyújt, ez pedig ezúttal sokat hozzátesz az összképhez. Élvezhetetlennek tehát semmiképp sem neveznénk ezt a műsort, ám minden bizonnyal a komikus legjobbjai között sem fogják emlegetni.
