Ricky Gervais mindig is szerette feszegetni a határokat, legyen szó stand-upról, sorozatról, vagy podcastről. Ezért szeretjük, ezért hallgatjuk őt, kétségtelen. Időről-időre jólesik elmerülni a polkorrektségtől mentes monológjaiban, melyek az esetek többségében be is találnak. Elég csak a 2020-as Golden Globe-beszédére gondolni, amiben könyörtelenül szembesítette a showbiznisz szereplőit képmutatásukkal.

Bár hostként 2020 óta nem láthattuk, nem hallhattuk, stand-up különkiadásokkal nem volt szűkében: tavaly debütált a nagy port kavart Supernatural, idén decemberben pedig az Armageddon.

Az igazság az, hogy a cikk első bekezdése remekül összegzi Gervais legújabb specialjét is. Szókimondó és könyörtelen. Aki eddig bírta a humorát, most sem fog csalódni, aki viszont ódzkodik ettől, az nem most fogja megkedvelni. Gervaisnek megvannak a saját témái, melyeken végigmegy egy-egy fellépése során, így most sem maradhatott ki a kisebbségek, a vallás és a tudomány ellentéte, a szociális különbségek, a polkorrektség álcája, az állatvédelem, valamint a túlérzékeny társadalom kérdése.

Számomra, aki látta Gervais legtöbb sorozatát és fellépését, nem adott túl sokat az Armageddon. Nem arról van szó, hogy rosszul sikerült a stand-up, hanem pusztán egy sokadszorra látott egyórás kikapcsolódás, amiben Gervais újból és újból ugyanazokat a paneleket mondogatja és járja körbe. Egyrészt ez valahol működőképes, mert rejlik igazság a mondandójában és emellett ráadásul még sokszor frappáns, pofátlanul szemérmetlen és vicces is, másrészt ettől válik az egész kicsit öregurassá és önismétlővé. A túlérzékenységről és a woke-ról alkotott véleményét természetesen humorosan tálalja, de ha ezt mázat lerántja róla az ember, az egész olyan, mintha öregapám zsörtölődne a "píszíről" a családi asztalnál. A különbség az, hogy Gervais nyilván viccesebb és a Netflixen csinálja, immáron többedik alkalommal (például itt futott az After Life és a Supernatural is).

Ezzel szemben a humor lényegét ezúttal is tökéletesen definiálja, miszerint bármivel lehet viccelni, és csupán a befogadón múlik, hogy miként raktározza azt (azért a transzvicceket látványosan háttérbe szorította a Supernaturalhez képest). A stand-upban kevés a konkrétum, sokkal inkább hagyatkozik sztereotípiákra és jelenségekre a példáin és a gagjein keresztül, melyek bizonyos szempontból egyszerűbb alanyok egy poén felépítésére. Ez az a dramaturgiai és retorikai nüansz, amitől a Golden Globe-on vagy a sorozataiban ellőtt viccek valamivel nagyobbat ütnek: ez utóbbi kettő esetében ugyanis a közeg sokkal átélhetőbbé és merészebbé varázsolja őket.

Gervais első tételmondata az, hogy eljött a világvége, ahogy a cím is sugallja. Én nem tudom, hogy megértünk-e a pusztulásra, vagy sem, az mindenesetre érdekes, hogy Gervais többé-kevésbé ezeket a témákat járta körbe a 2018-as Humanityben és a Supernaturalben is. Minden önismétlés ellenére Gervais hozza a kötelezőt, egy-egy merész beszólással még mindig meg tud lepni, valamint az emberi empátiára és előítéletre is remekül tud reflektálni, majd azt kifordítani és kényelmetlen helyzetbe hozni mindenkit. Egytől egyig.