Hirdetés

X-Men Kezdetek: Farkas – Kritika

|

Amikor először csorbult ki az adamantium.

Hirdetés

Amikor 2006-ban lezárult - vagy legalábbis lezárulni látszott - az első X-Men-trilógia Az ellenállás végével (amely így is egy csomó nyitott kaput hagyott nyitva) a Fox inkább úgy döntött, hogy a csapatfilmek helyett különálló eredetsztorikra fekteti a hangsúlyt (no meg a pénzt), és evidens volt, hogy a sort Farkassal (tudom, hogy Rozsomák!) kezdik. Kár volt.

Hirdetés

Persze nem ördögtől való az ötlet, ráadásul az adamantiumbetyárt anno a legnépszerűbb filmes hősök között tartották számon, megelőzve az olyan, lényegesen tinikompatibilisebb kedvenceket is, mint Harry Potter és Pókember, Vasember pedig 2006 táján még a kanyarban sem volt. Azonban a Kezdetek teljes koncepciója elhibázott volt: pont azt próbálja elmesélni, amit Bryan Singer már teljes értékűen megtett a(z egyik) legjobbnak tartott X-Men 2-ben, mindezt úgy, hogy Logan sztorija mellett más karakterek drámájára is maradt ideje. Singer távolmaradása egyébként is nyomot hagyott a franchise-on, de ekkor a Fox még nagy kegyesen duzzogott, hogy a rendező otthagyta őket a Superman visszatér kedvéért. Gavin Hood pedig hiába tehetséges filmes, a nagyköltségvetésű filmekkel nem bír, amit az is bizonyít, hogy a stúdió a film felett nem egyszer átvette az irányítást és Hood távolmaradása közben a tudta és beleegyezése nélkül húzott fel komplett díszleteket.

A szétszórtság azonban kisebb részt a rendezésen, sokkalta inkább a forgatókönyvön érződik: Skip Woods (Max Payne, Die Hard: Még drágább az életed, Hitman) és David Benioff (Trónok harca) skriptje többszörösen ellentmond a korábbiaknak - vagy épp önmagának - ad hoc jelleggel dobálja a karaktereket Gambittól kezdve Küklopszon át Xavierig, mindenféle magyarázat nélkül, ha csak nem gyalázza meg azokat, mint tette azt Deadpool esetében. Hiányzik az egészből az érdemi, átérezhető dráma, a társadalomra történő reflektálás, ami a trilógiát (igen, még Az ellenállás végét is) jellemezte. Míg ott az emberek félve, vagy gyűlölve viszonyultak a mutánsokhoz (akár egy-egy pillantás, vagy egy jól odavetett mondat erejéig), itt teljesen normálisan fogadják, hogy valaki csontkarmokat növeszt.

Emellett a stúdió és a rendező közötti csörte a végterméken is érződik, noha nem olyan látványosan mint a Fantasztikus Négyes - vagy akár a Zsivány Egyes - esetében: a film ugyan már nyolc éves, de már akkor is csúnyán kilógott a lóláb a rosszul használt CGI-nál. Adamantium karmok még sosem csillogtak ennyire haloványan, se azelőtt, se azután, az akciók pedig - leszámítva talán a motoros üldözést - teljesen jellegtelenek. És vértelenek! Már a Kezdetek esetében felmerült az R besorolás, de mind a stúdió, mind Jackman ódzkodott tőle és ez olyan szinten kiütközik a filmen, hogy amikor pont felütné a fejét egy valamirevaló brutalitás, a készítők visszakoznak (pl. az elhullt katonát gondosan kikerüli a Hummer, nehogy áthajtson rajta).

Még azt sem lehetne mondani, hogy a színészek felhúznák a produkciót, hiába tartozik a film kevés pozitívuma közé a Hugh Jackman-Danny Huston-Liev Schrieber triász. Előbbi kettő az ég egy adta világon semmit nem tud hozzá adni a már meglévő karakteréhez, ellenben utóbbit valóban körbelengi egyfajta vészjósló aura, csak sajnos érdemben elfelejtették megírni.

A koncepció kudarcát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Fox ezután le is állt az egyszemélyes eredetfilmek ötletével - a Magneto spin-off ötleteit szépen felhasználták Az elsőkben - és inkább visszarángatták Singert, aki szépen semmissé is tette az egészet, de még a stúdió is igyekszik elfelejteni, amire csupán Deadpool inkorrekt poénjai emlékeztetik a nagyérdeműt, ha már az itt a szerepben is felbukkanó Ryan Reynolds figurájának elvették a legfőbb fegyverét, a száját. Szerencse, hogy Logan következő kalandja már vállalhatóbbra - és nyersebbre - sikerült, ha felejthetetlenre nem is, ezzel is előkészítve méltó búcsút kedvenc adamantiumbetyárunknak.

X-Men Kezdetek: Farkas

Kinek Ajánljuk
  • Farkas – és Hugh Jackman - elkötelezett rajongóinak!
  • Akik a film után Loganhez hasonló emlékezetkiesésben szenvednek!
Kinek Nem
  • Akik egy tucat akciófilmnél többet várnak egy X-Men filmtől!
  • Akik egy folyton pofázó Deadpoolra számítanak!
  • Akik elvárják, hogy egy film önmagával szemben is konzekvens legyen!
  • Ha brutálisan akarjuk átélni a sztorit, maradjunk a videójátéknál!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.