Mielőtt bármibe is belekezdenék, szeretném kiemelni, hogy remegő térdekkel vártam a Defenderst, a Marvel sorozatos világa mindig is jobban megmozgatott, pont azért mert a hősei sokkal közelebb állnak a hétköznapi emberhez és mégis néha elképesztő dolgokra képesek, de nem hibátlanok. Alig pár napja összegeztem milyenek voltak szerintem a Defenderek külön-külön, vagyis Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage és Finn Jones, azt itt lehet végigolvasni, a továbbiakban pedig - abszolút spoilermentesen - vegyük át, hogy milyen volt ez a nyolc rész kedvenc hőseinkkel.

Amikor bekapcsolódunk a történetbe, épp mindegyikük a gödör alján van vagy épp onnan próbál kimászni. Danny Rand nem bírja feldolgozni a tényt, hogy hátra hagyta K'un-Lunt és az ottaniakat, ezért megszállottan próbálja megállítani a Kezet. Luke Cage Foggy segítségével kijut a börtönből, de nem igazán tudja, mihez is kezdjen magával, annak ellenére, hogy Claire és Misty is arra bátorítja, hogy keressen munkát és lehetőleg maradjon ki Harlem kétes ügyeiből. Jessica Jones még mindig a Killgrave-vel való találkozás hatása alatt van és akkor is iszik, amikor nem. Matt Murdock pedig nem tudja feldolgozni Elektra elvesztését, sőt felhagyott az önbíráskodással és inkább a tárgyaló termekben próbálja megmenteni a városát, emellett persze továbbra is hallja a város minden zaját és kínozza a lelkiismerete, amiért hagyja megtörténni a szörnyűségeket. Az első rész nem is tesz semmit, csak felteszi a bábukat a táblára. A nagy találkozás a hősök között nem is esik meg egészen a harmadik részig, amikor mindenkit ugyanoda sodor a sors. A rossz oldalon is bemutatkoznak a felek, megismerjük a Kéz öt vezetőjét (Ujját), akik szilárd elhatározással akarják megsemmisíteni New York városát.

Az ellenség és a történet felépítéséből kifolyólag ez akár Daredevil és Iron Fist közös kalandja is lehetett volna, hisz ők ismerik a titkos bűnszervezetet, nekik van múltjuk vele, mondhatni személyes ügy. Jessica és Luke inkább csak egy szerencsétlen véletlen folyamán keverednek bele a dolgokba, akik pusztán azért csatlakoznak a küldetéshez, mert ez a helyes, bár Jessica esetében nem vagyok biztos benne, hogy nem csak unaloműzés miatt száll be a buliba. Az erejük és hírnevük szerencsére elégnek bizonyul, hogy csatlakozzanak a harchoz és nem érződnek feleslegesnek, ráadásul Jessica minden beszólása aranyat ér. Luke funkciója a dialógusok többségében viszont kimerül annyiban, hogy tizedszerre is elismételje: mindez őrültség és képtelenség. Az ő karakterével amúgy sem tudtak igazából mihez kezdeni, persze megvédte a többieket, az a fickó, aki túlél egy erősebb ütést és folyamatosan az ártatlanok védelmét hirdeti. A többiekre szerencsére mind ráéreztek az írók, Iron Fist még egyenesen jobb is volt, mint a saját sorozatában és összességében a hozott anyagból Douglas Petrie és Marco Ramirez nagyon jól dolgoztak.

Itt is a csapat dinamikáján állt vagy bukott minden, de szerencsére a négy hős remekül helyt állt együtt is, kifogástalanul állították szembe egymással a merőben különböző stílusokat. Ahogy minden csapatban, itt is akadtak súrlódások a tagok között, nem is kicsik és hallgatólagos megegyezés alapján tisztában voltak vele, ha ennek vége mindenki megy a maga útjára, ha nem muszáj, soha nem akarják látni a másikat. Egy ponton sem hívják magukat Defendereknek, vagy igazi csapatnak, ami azt illeti, ők csupán egy maréknyi harcos, akik történetesen ugyanazzal a gonosszal találták szembe magukat. Érdekes látni, hogy az ellenség ugyanilyen problémákkal küzd, mint ők, csak sokkal régebb óta és ennek ellenére még mindig nem sikerült megoldani a köztük húzódó feszültségeket. Nehéz aggódni azonban a Defenderek testi épségért, amikor mindegyikhez be van rendelve a folytatás.

- I'm the Immortal Iron Fist.

- Come again?

- Sworn protector of K'un-Lun.

- What, are you on lithium…?

Leginkább azért mégis önállóan működnek ők igazán jól. Még itt is, amikor egyedül szerepeltek a képernyőn, a saját karakterüknek megfelelő színek domináltak a jelenetekben a fények vagy a kosztümök segítségével és elképesztő hangulatot árasztott, ahogy minden egyes beállításról árulkodott épp melyikükről szól. Például akad egy jelenet, amiben Jessica rohan fel a lépcsőkön és a lámpák meg az ablakok kék fényt árasztanak, amikor azonban belép a csarnokba, vörösre váltanak és megjelenik Daredevil. Ugyanilyen aprósággal lettek kiválasztva a kosztümök is, Karen Page például mindig valamilyen melegszínű öltözéket viselt, gyakran elrejtett piros elemekkel. Amikor viszont elértünk a közös részekhez ez az egyediség elveszett és a helyét az egyszerűség vette át.

Ha már átkeveredtem a látványhoz, fontos megosztani, hogy bár a harcjelenetek többségén látszik, hogy igényes munka, nem öt forintot és öt percet szántak rá, a vágóknak néha megszaladt a keze és a nagyobb megvilágítással rendelkező jeleneteket szanaszét vágták, vagy olyan közel rakták a kamerát az eseményekhez, hogy nehezen kivehető lett a végeredmény. Szerencsére azonban nem ezek domináltak és igen, volt egy ütős one-shot is, illetve Daredevil és Iron Fist is tanult néhány igen figyelemreméltó új kombinációt.

A nyolc rész pont elég volt erre a nem éppen komplex történetre, egy perccel nem szántam volna rá többet, mert azért bőven akadtak olyan dialógusok, amik végezhették volna akár a kukában is, mert a közepe felé kicsit indokolatlanul belassulnak a dolgok és az elején is nehezen vett lendületet, de még így is dinamikusabb volt, mint a tizenhárom részes évadok.

Így a végére még azért említsük meg a hibáit is, hiszen abból is akadt azért néhány, mert minden erőssége ellenére kicsit semmilyen lett a végeredmény. Nem hiszem, hogy maradandó alkotásként fogjuk számon tartani és aki nem látta az összes évadot, semmit nem fog érteni az elején, és könnyen elriaszthatja, hogy a karakterek semmi konkrétumot nem adó dialógusokat folytatnak. Én, mint tapasztalt néző bólogattam, hogy igen-igen tényleg ez, meg ez történt, de a sok magyarázás inkább felületes, mint egy új nézőt megszólító volt. Ráadásul azt is tegyük hozzá, hogy abszolút korhatáros lett a végeredmény, aki igazi vérre, brutalitásra vágyik, annak marad a Daredevil és az ősszel érkező Punisher.

Tudom sokan várták milyen lesz Sigourney Weaver és láss csodát, ő tökéletes volt, viszont a többi vezetőről már nem tudok ilyen pozitívan nyilatkozni, Madame Gao az elején egyenesen kritikán aluli volt és egyáltalán nem árasztotta magából azt az erőt, amit korábban láttunk tőle.

Azzal zárnám le ezt a bőven túlnyújtott beszámolót, hogy nem véletlenül fejeztem be fél nap alatt, mert borzasztóan könnyen csúszik, ráadásul az első három rész végig cliffhangerrel zárul, csak a negyedik rész végén jutunk egy kis levegőhöz, de akkor sem igazán. Ha lehet ilyet mondani, az első fázis lezárult, viszont ezek után már annyira nem várom, hogy ennek is legyen egy folytatása, hisz már ebben is volt egy kis erőlködés, minden magas elvárás teljesítésének vágya.

U.i.: Az epic intró zene minden részletében 10/10, főleg mert ide is belecsempészték a saját zenék egyes taktusait, és még én is azonnal harcba indulnék tőle! Ha lesz egy tisztességes verzió azonnal linkelem.