Szuperhősmaraton: Daredeviltől a Defendersig

|

Felidézzük, hogy szerepeltek a Defenders tagjai külön-külön, mielőtt összeállnak, hogy közösen állítsák meg a legnagyobb gonoszt, akivel valaha találkoztak.

Pénteken végre elér az utolsó fejezetéhez a Marvel-Netflix koalíció, hiszen több éves várakozás után a Defenders végre összeáll. A filmekhez hasonló stratégiát követtek a készítők és a nagyvásznon elég jól sült el a dolog, reméljük ez itt sem lesz másként. A különbség annyi, hogy nem a világot kell megmenteniük hőseinknek, "csak" New Yorkot és egyikük sem éppenséggel csapatjátékos, vagy örül annak, hogy másokkal együtt kell dolgoznia.

Hirdetés

Az eredetileg bejelentett négy különálló és egy közös kaland helyett azonban már mindegyik sorozat készül a tervezett folytatásra és természetesen ne feledkezzünk meg a Megtorló saját fellépésről sem. Mielőtt ledarálnánk a nyolc részt hétvégén (vagy okosan beosztjuk legalább egy hétre, hogy tovább tartson az élmény) vegyük sorra, hogy milyen érzéseket hagyott hátra bennünk Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage és Iron Fist.

Daredevil 1.évad

Ha tehetném, lezárnám annyival ezt a bekezdést, hogy zseniális és mennék is tovább, na de ez azért nem lenne túl fair dolog. Nincs mit ragozni a dolgon, a készítők megígérték, hogy a "szuper" szuperhősök után bemutatják az utcai, sokkal emberibb, hétköznapibb harcosokat, akik minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a tudtunk nélkül az árnyékok közt megóvjanak minket a gonosztól, aminek még a létezéséről sem tudunk. A Daredeviltől ezt kaptuk és még sokkal többet is. Matt Murdock ugyanúgy vérzik, szenved és küzd akárcsak mi, minden egyes nap. Ráadásul mi is lenne egy hőssel egy karakteres ellenség nélkül. Wilson Fisk bemutatkozása parádésra sikerült és a filmek csalódást keltő gonoszai után pont jókor jött a kellemes változás. Rengeteget elmélkednek azon, mi teszi a gonoszt gonosszá, a hőst hőssé, a két karakter párhuzamos útja pedig igen érdekes néznivaló.

A közelharc jelenetek tökéletes koreográfiája egyedi, felejthetetlen stílust adtak a Daredevilnek és a sorozatnak egyaránt, amit a mai napig mindenki követendő példaként emleget, ahogy magát az egész sorozatot is, remek bemutatkozás volt ez a Marveltől a Netflixen.

Értékelés: 10/10

Daredevil 2. Évad

A folytatást azonnal berendelték, és szinte rekordidő alatt hozták össze, még fel is rúgták miatta az eredeti beosztást. A második felvonás méltó folytatás lett, de közel sem hibátlan. A tizenhárom rész bőven túl sok időt adott a készítőknek, akik nem mindig tudtak mihez kezdeni vele. Bár a sötét hangulat megmaradt, egy újfajta ellenséggel kerültünk szembe, ami nem tett túl jót a sorozatnak, hisz pont ez volt az első egyik legnagyobb erőssége. Kicsit megfoghatatlan volt az ellenség, inkább volt egy sokkal nagyobb közeledő fenyegetés első hulláma, mint egy egyévados főgonosz, hisz itt már láthatóan a jövő fele fordították a fejüket a készítők és határozott előkészületeket tettek az eljövendő történetek felé. Mindezzel együtt az utcai szintű küzdelmet is maguk mögött hagyták és Murdock olyan fenyegetéssel találta szembe magát, ami sokkal nagyobb nála.

Minden, ami jó volt az előző évadban, az itt is jó, sőt néhol még jobb is lett. A küzdelmek talán legalább olyan aprólékosan voltak megtervezve és bemutatva, a karakterek fejlődése egy gyönyörű ívet járt be. Megtorló eszméinek szembeállítása a kissé naiv, túl jó lelkű Daredevil meggyőződésével igazán különleges pillanatokat mutatott be nekünk.

Értékelés: 7/10

Jessica Jones

Ha azt hittük volna egy pillanatra, hogy a Daredevil puszta szerencse volt, egyszeri csoda, akkor a Jessica Jones jó bizonyítékként szolgált, hogy a készítők tényleg tudnak valamit. Fisk bemutatta, hogy milyen fontos a jó ellenség, Kilgrave esetében viszont még fontosabbá vált a kifinomult karakterábrázolás, hisz kapcsolata a főhősnővel sokkal közelebbi, intimebb és ez adta a történet vázát. Míg Daredevilt az igazságérzete motiválja, Jessica Jonest a Kilgrave-vel való közös múlt. A hősünket életének talán egyik legmélyebb pontján ismerjük meg, teljesen összetört állapotában. Jessica a képességei ellenére legalább olyan sérülékeny, mint mi mindnyájan.

A Daredevil esetében láttuk, hogy a hősök is véreznek, fizikailag nem elpusztíthatatlanok, addig itt egy lelkileg sebezhető, de hatalmas erővel rendelkező egyént láthatunk, aki képes felállni, nemcsak a fizikai ütések, de a lelki megrázkódtatások után is. Itt volt a leginkább érezhető a végkifejlet súlya, amit képes akár hosszabb időn át nyomasztani a nézőt, az egyik leginkább elgondolkodtató volt a négy közül és végig olyan feszültséget árasztott magából, ami csak keveseknek sikerül.

Értékelés: 8/10

 

Luke Cage

A négy közül ez volt az egyetlen, ami egyszerűen képtelen volt megszólítani, annak ellenére, hogy elismerem az értékeit. A két sebezhető főhős után megkaptuk az egyetlent, akin semmi nem fog és maga a hősködés sem mozgatja meg túlságosan, csak hagyják már békén. Végig olyan érzésem volt, hogy én ezt nem érthetem, mert nincs meg a kellő tudásom vagy tapasztalatom, nem vagyok tagja a belső körnek. Arról nem is beszélve, hogy nagyon nem segíti az egyszeri nézőt, mert ehhez képest a Trónok harca lassabb részei is rekord sebességgel rohannak előre. A tizenhárom rész megint kétszer annyi időt adott a készítőknek, mint amire valóban szükségük lett volna és itt sem éreztem, hogy jól sikerült volna kihasználni.

Betekintést nyújt Harlem egyedi világába, amiről sokaknak elképzelésük sincs és ezt remekül teljesíti. Látom miért kedvelték meg sokan Luke Cage-t, valóban a jófej bárpultos a kedvenc kocsmából, vagy a szomszéd, aki szívesen segít, ha elromlik valami a ház körül, egyszerű ember, nem egyszerű gondokkal. Ilyen vontatott stílusban azonban nehéz bármit is szórakoztatóan prezentálni, vagy egy szélesebb körrel megkedveltetni.

Értékelés: 5/10

Iron Fist

A kőkemény valóságot hátrahagyva egy sokkal könnyedebb és kevésbé véres sorozathoz jutunk el, így közeledve a véghajrához. Az Iron Fist egyszerűsége és szerkesztetlensége szemet szúró volt és nem érződött rajta az erőfeszítés sem. A Daredevil második évadában bemutatott ellenség itt kezdett felfejlődni az igazi gonosszá, kicsit nagyobb rálátást kaptunk a Kézre, de így is nagyon messzinek tűnik még. Annak ellenére, hogy a szokásos tizenhárom rész állt rendelkezésre, elég rosszul osztották be az időt, Danny Rand története tele van lyukakkal és következetlenségekkel, egyszerűen nem azt mutatja be, ami tényleg érdekes a sztoriban, inkább a kliséket halmozza egymásra. Ráadásul Danny a többiekhez képest elég érdektelen, nem emelkedik ki igazán, az erején kívül. Kisfiús szemlélete azonban szinte imádni való és örömteli látni, hogy akadnak még ilyen hősök ebben a világban.

Nehéz megmondani, hogy mégis mi az, ami mozgatja előre, azon kívül persze, hogy ez a helyes vagy éppen ezt kell tennie. A nap végén Danny sem akar többet, mint visszakapni mindazt, amit elveszített és elűzni a rossz embereket a környékéről, ez egy egész évadra akár elég is lehetne, a kevesebb néha több alapon, de itt nem sikerült ezt jól alkalmazni.

Értékelés: 6/10

Az eredettörténetek legnagyobb hibája leginkább az volt, hogy nem mindig tudtak mit kezdeni a rendelkezésre álló idővel, néhol sokat akartak mutatni, néhol inkább kevesebbet, viszont a kitűzött célt így is mindegyik maradéktalanul teljesítette. A nagy előnye a négy sztorinak, hogy mindenki megtalálhatta magának azt a hőst, akit minden hibájával együtt szerethet. Négyük dinamikája pedig remek alapot szolgál majd nyolc rész erejéig, és hogy miként működik ez élesben, majd hamarosan kiderül.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.