Hirdetés

Évadkritika: A kívülálló - 1. évad

|

A Stephen King regényadaptáció neves sztárokkal, lebilincselő cselekmény-kibontakoztatással és egy felemás végkifejlettel ajándékozott meg minket.

Hirdetés

Kár lenne tagadni, hogy az elmúlt néhány évben Stephen King reneszánszát éli. Miután már szinte évente megfilmesítésre kerül legalább egy darab King repertoárjából, újabban a sorozatkészítők is kezdik felfedezni, hogy mekkora potenciál lehet egy-egy King-regény vagy novella tévédobozba való varázslásából. Ezúttal az HBO-n volt a sor, hogy az azonos című regény alapján 10 részes évaddal örvendeztesse meg a rajongókat és a laikusokat.

Hirdetés

Jelen sorok írója az utóbbiak táborát erősítve kezdett bele a The Outsiderbe (magyarul A kívülállóba), mit sem tudva arról, hogy ez valójában egy regényadaptáció. Így amikor az első rész közben utánajártam, hogy ki is az eredeti mű szerzője, ez a tény már ellőtt egy igazán nagy csavart: nagy valószínűséggel valami természetfeletti dolog fog állni a brutális gyilkosság mögött, amely felütéssel kezdetét veszi a The Outsider cselekménye.

Az első rész a komótos expozíció helyett rögtön bedobja a nézőt a bonyodalmak közepébe: egy kisgyerek brutálisan szétmarcangolt holttestét találják meg Cherokee City egyik parkjában. A nyomozás alig veszi kezdetét, máris megvan a gyanúsított, aki a Jason Bateman által alakított helyi tanár. Több szemtanú és biztonsági kamerafelvétel is megerősíti a nyomozók gyanúját, akik rövid tanakodás után úgy döntenek a Ben Mendelsohn által megformált rendőr vezetésével, hogy a tanárt a városi közösség előtt megbélyegezve, egy ifjúsági baseball meccs játékideje alatt tartóztassák le. Gyanúsított elfogva, bizonyítékok a helyükön, és a polgármesteri ambíciókkal felvértezett ügyész is készen áll arra, hogy pályafutása leghangsúlyosabb ügyét bezsebelje. Egy gond van csupán: Bateman tanára váltig állítja, hogy ő a gyilkosság ideje alatt egy konferencián vett részt egy másik városban, amit videofelvételek is bizonyítanak. Innentől kezdve pedig elindul a találgatás a törvény emberei és a nézők részéről is, hogy mégis akkor hogyan történhetett a gyilkosság, mi a magyarázat.

Mendelsohn karaktere, Ralph Anderson igazi mintarendőr, aki eddig minden ügyét a perdöntő bizonyítékoknak köszönhetően tudott lezárni, most viszont patthelyzetben találja magát. A racionálishoz való ragaszkodása, illetve annak görcsös feloldása pedig a központi konfliktus lesz a karakter számára - még annál is fontosabb, hogy megtalálja és letartóztassa az igazi tettest. Az évad másik főszereplője csupán a harmadik részben debütál Holly Gibney személyében, akit Cynthia Erivo kelt életre. Ő a tökéletes ellentéte Ralphnak, hiszen egyáltalán nem esik nehezére, hogy természetfeletti okokkal és magyarázatokkal álljon elő, mivel ő maga sem egy hétköznapi figura: gyorsabban mondja fel az amerikai elnököket vagy azonosítja be a kocsimárkákat és gyártási évüket, mint a Google keresője. Érdekes módon eme két karakter csak a szezon második felére áll össze egy csapatba, addig külön szálakon folytatják a nyomozást, ami végül Hollyt elvezeti egy egészen meghökkentő felfedezéshez. Bár a kutatási bizonyítékok abszolút logikusnak tűnnek, legalábbis számára, azzal ő is tisztában van, hogy Ralph és a többi érintett már kevésbé lesznek nyitottak az általa prezentált gyanúsított kilétére.

A cselekmény további boncolgatásába ennél jobban már nem mennék bele, hiszen azt nehéz lenne spoilerek nélkül megvalósítani. Mindenesetre a The Outsider azon sorozatok és filmek közé tartozik, amelyeknél a nyomozás és a rejtély nyitjának felkutatása sokkal izgalmasabb és feszültebb, mint maga a végkifejlet. Az első évad legjobban akkor működik, amikor azt látjuk, ahogy Holly karaktere visszafejti az áldozatok csatlakozási pontjait, amit természetesen megnehezít az, hogy a válasz birtokában lévők folyamatosan dőlnek ki az élők sorából, vagy egyszerűen beszámíthatatlanok.

Bár a cselekményt első látszatra a központi rejtély tartja egybe, mégis inkább az irracionális és a racionális eszmék közötti ellentét lesz a fő mozgatórugója a karaktereink fejlődésének. Az átlagos néző beállítottságát leginkább Mendelsohn rendőre tükrözi vissza, aki még Holly képességeit sem akarja elfogadni az első találkozást követően, és valami átverést gyanít. Egy egész élet alatt felépített, és többször is bizonyított hit- és eszmerendszernek kellene hátat fordítania, hogy a jelen helyzetet megértse és elfogadja. Eme vívódás pedig lecsapódik az emberi kapcsolataiban, mire végül sikerül feloldania mindezt a megmagyarázhatatlan dolgok elfogadásával.

Holly az ellentétes oldalról indul, hiszen ő is más emberré válik az évad végére, mint amikor megismertük. Bár az utolsó percek nagy változása valószínűleg a még be nem rendelt, de várhatóan érkező következő szezon rejtélye lesz, ugyanakkor Holly is megnyílik az embertársai előtt, és képes lesz a végén csapatban dolgozni, bármennyire is különcként láttatta magát mások és saját maga előtt is. Az ő különcsége viszont elengedhetetlennek bizonyul az évad rejtélyének megoldásához.

Mint már említettem, a The Outsider ügyesen adagolja az információkat, az utalásokat, szépen fejti le a hagyma héjait, hogy kilenc epizód után megérkezzünk a finisbe. Ami viszont az addigi út tükrében már egy rendkívül összecsapott finálé lett, ami sajnos nem tette fel az i-re a pontot, inkább keserű szájízt hagyott maga után. Egyedül az emelhető ki erényként, hogy Ralph karaktere megteszi azt a plusz lépést, amit éveken keresztül halogatott, és ezzel teljes megnyugvást nyer el. Azonban amilyen kevés választ kapunk, legalább kétszer annyi kérdés merül fel az utolsó 50 percben, ami szemtelen módon ér hirtelen véget.

A könyv ismerete nélkül nem tudom, hogy az eredeti mű is hasonló kérdésekkel hagyja-e magára az olvasót a történet végeztével. Mindenesetre a készítők érezhetően egy második évadra bazíroztak, annak ellenére, hogy a történetről ordít, hogy 10 részbe beleférhetett volna egy kerek egészként. A folytatás még nem biztos, bár Richard Price showrunner már március közepén elkotyogta, hogy az új évad forgatókönyvén dolgozik, ami már nagy valószínűséggel egy teljesen új irányt fog venni - tekintve, hogy King regényének sosem készült el a második része. Összességében A kívülálló (The Outsider) a kifogásolható finálé ellenére sem minősíthető csalódásként, de aki a lezárt sztorikért rajong, az óvatosan tegyen próbát vele.

A kívülálló 1. évad

Kinek Ajánljuk
  • Stephen King rajongónak
  • Természetfeletti rejtélyek kedvelőjének
  • Aki Ben Mendelsohnt szívesen megnézné egy pozitív szerepben végre
Kinek Nem
  • Akit kifejezetten zavar, ha az évad végére több a kérdés, mint válasz
  • A természetfeletti szkeptikusának
  • Aki a borzongást csak jumpscare-ek révén tudja elérni
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.