A sci-fi műfaj olvasói számára nem lehet ismeretlen William Gibson neve - hozzá fűződik a Neurománc, mely megalapozta a cyberpunk szubzsánert, és melyből sokat merített később maga a Cyberpunk 2077 videojáték, illetve az ősszel megjelent Cyberpunk: Edgerunners című anime is. Gibson idővel trilógiává bővítette a Neurománcot (aminek adaptációja majd az AppleTV+-ra fog érkezni), a 2010-es években pedig egy újabb háromfelvonásos regényfolyamba kezdett bele, melynek első részét, A perifériát most ugyanezen a címmel adaptálta az Amazon Prime sorozatként.

A közvetett feldolgozással Scott Smith-t bízták meg, és mögötte olyan emberek tevékenykedtek executive producerként, mint Jonathan Nolan, illetve Lisa Joy - az ő nevük az HBO-n futó, és nemrégiben elkaszált Westworld nézői számára lehet ismerős. Lehetne arról dilemmázni, hogy a szóban forgó páros inkább bevonzza vagy eltaszítja a potenciális nézőket, ám annyi bizonyos, hogy akinek a Westworld is követhetetlen volt már, annak A perifériába is beletörik a bicskája.

A széria néhány évvel a jövőben indít, amikorra már a VR technológia egészen a csúcsra lett járatva, és sokak számára extra kereseti lehetőséget biztosít azzal, hogy az éterben láthatják el mások baját. Flynne (Chloë Grace Moretz) és testvére, Burton (Jack Reynor) a vak és rákkal küszködő anyjukat kisegítve tengetik mindennapjaikat, és közben Flynne néha belebújik Burton VR-os avatárjába, hogy az extra gázsi mindenképp a házhoz kerüljön.

A VR Burton sikerei felkeltik egy titokzatos cég érdeklődését, akik egy új VR-sisakkal ajándékozzák meg Burtont - a legmodernebb technológiával készült kütyüt azonban annak a "játékosnak" kell letesztelnie, aki a többi játékban is sikert sikerre halmozott. Flynne a bátyja unszolására vonakodva, de belemegy a tesztbe, ami élete legélénkebb VR-élményében csúcsosodik ki. Azt azonban nem sejti senki, hogy ez az életszerű megtapasztalás valójában sokkal valóságosabb, mint amit egy szimpla VR-játék tudna nyújtani.

A cselekményt nehéz lenne tovább ragozni spoilerek nélkül - no nem azért, mert sosem látott fordulatok lennének benne, hanem mert olyan masszív világépítésbe kezd a sorozat, mely a néző intenzív figyelmét igényli. A perifériának eme aspektusa pedig az, ami egyesek számára nagyon be fog jönni, míg mások ebből kifolyólag könnyedén elengedhetik az évad felénél a széria kezét.

A periféria ugyanis nem akarja kézenfogva végigkísérni a nézőt a nyolcrészes évad során. Az információk túlnyomó része egyszer hangzik el, és onnantól kezdve régimódi tanárként áll a széria a szereplőihez és a nézőkhöz egyaránt: ami elhangzott, az onnantól köztudott. Ilyenkor szembesül vele a mezei néző, hogy milyen jó dolga volt egy Trónok harcánál, hiszen Havas Jonról századszor is megtudhattuk, hogy nem tud semmit.

Ez az intenzív mélyvíz, amibe beledobják a nézőt főképp akkor lehet problémás, ha nem darálva, hanem hétről hétre fogyasztottuk el a sorozat aktuális epizódjait. Ugyanis az információk zöme nem rögtön a következő jelenetben, hanem csak sok résszel később válik aktuálissá vagy éppenséggel relevánssá.

A periféria bája azonban pont ebben rejlik. Egy valóban egyedi, a mi jelenünktől merőben eltérő társadalmat és világot tár elénk, melynek mozgatórúgói teljesen másképp működnek attól, mint amit mi - vagy Flynne-ék - ismerünk. A periféria világa pedig még annak ellenére is masszív, hogy lépésről lépésre hull le a lepel eme grandiózus újdonság illúziójáról.

Azonban amennyire hajmeresztő - hogy ez pozitív vagy negatív értelmű, azt mindenkire rábízzuk - a világépítés, a karakterek pont annyira lettek sablonosak. A könyv ismeretének hiányában nem tudom megállapítani, mennyire lettek hűek a karakterek a könyvbéli másukhoz, de néha bántóan faék egyszerűek a körülöttük zajló eseményekhez képest. Ennek ellenére viszont korszakos zseninek van beállítva mindenki, hiszen elsőre mindenki ért mindent, hiába találkoznak sosem látott technológiákkal és látvánnyal hőseink.

Ebből a szürke tömegből eleinte a főgonoszi címre pályázó Cherise Nuland (T'Nie Miller) emelkedik ki, ám az évad végére Alexandra Billings nyomozójának aurája lesz a legfényesebb, aki nemcsak a szérián belül nyújt kellemes alakítást, hanem alapvetően a nyomozók köré felépült sztereotipiákat is könnyedén rúgja fel, hogy visszacsempésszen némi tiszteletet és elismerést a szakma irányába.

Nehéz A periféráról verdiktet mondani, mivel a legnagyobb erénynek számító világépítés pont olyan módon lett kivitelezve, ami könnyedén elriasztja a könnyed kikapcsolódásra vágyó nézőket. Elköteleződést igényel Gibson művének adaptációja, amit viszont a finálé hirtelenségének, illetve az első évad hullámvölgyes mivoltának ismeretében nem biztos, hogy megérdemel. Azonban mind a cselekményben, mind a karakterekben, no meg legfőképp a világban rejlik annyi potenciál, hogy ez idővel, kontextusba helyezve összeálljon egy kerek egésszé.

Kétség viszont nem fér ahhoz, hogy nem lesz könnyű dolga kitörni a rétegsorozat skatulyából - már ha ki akar törni onnan egyáltalán. A probléma csupán az, hogy ahogy a Netflix, úgy az Amazon is a nézettség alapján dönti el egy-egy széria sorsát, és ha a rétegsorozat csapnivaló nézői számokat generál, akkor bizony egy újabb idejekorán félbehagyott sci-fi történetként marad meg egyesek emlékezetében A periféria. Mondani sem kell, egyelőre híre sincs a második évados berendelésnek.