Hirdetés

Évadkritika: Cyberpunk: Edgerunners - 1. évad

|

A CD Projekt Red neonfényekkel teli disztopikus játéka méltó anime spin-offot kapott.

Hirdetés

Az elmúlt évek egyik legjobban várt játéka volt a lengyelországi központú CD Projekt Red legújabb játéka, a Cyberpunk 2077, ami végül megannyi csúszás után 2020 decemberében vált elérhetővé a játékosok számára. Bár jelen sorok írója nem játszott vele, arra kifejezetten emlékszik, hogy micsoda közfelháborodás övezte a premier első hónapjait, hiszen a játék végül megannyi buggal debütált (azóta persze már sokat javítottak rajta, az 1.6-os frissítéssel még Edgerunners tartalom is került be).

Hirdetés

Még a decemberi rajt előtt, 2020 nyarán jelentették be, hogy a játék világához egy anime is fog készülni. A döcögősre sikeredett megjelenés ellenére a rajongók joggal bizakodhattak az animációs sorozat sikerében, hiszen a technikai problémáktól eltekintve a Cyberpunk világát és történetét egyöntetű méltatással fogadták a kritikusok és játékosok egyaránt. Az pedig egyértelműen jó ómennek bizonyult, hogy a japán animációs stúdió, a Studio Trigger mellett a CD Projekt producerként felügyelte a projektet.

Az Arcane tavalyi sikere megmutatta, hogy jelentősen javulnak egy játékadaptáció esélyei, ha az eredeti fejlesztőcsapat is közreműködik a mozgóképes tartalom megvalósításában. A Cyberpunk: Edgerunners pedig újabb ékes bizonyítéka lett ennek, ami után a nem túl fényes évet magának mondó Netflix duplán dörzsölheti a tenyerét.

A háromfős írói stáb tagjai, Bartosz Sztybor, Jan Bartkowicz, illetve Lukasz Ludkowski anime története egy évvel a játék eseményei előtt játszódik. Főszereplőnk David Martinez az Arasaka Akadémia egyik tehetséges tanulója, ám szegény származása miatt mindig osztálytársai kereszttüzében találja magát. David anyja ápolóként keresi meg azt a kevés pénzt, mellyel biztosítani tudja fia tanulmányait, ám egy szerencsétlen balesetet követően meghal, biztosítás nélkül pedig még rendes temetésre sem telik Davidnek. Mivel már nincs semmi vesztenivalója, beleegyezik egy különleges implantátum behelyezésébe, amivel emberfeletti gyorsaságra, erőre és reflexre tesz szert.

Az immáron "feljavított" Davidet csakhamar magával ragadja a hübrisz, ám egy Maine nevű figura cyberpunk bandájában megtalálja azt a családot, akit anyjával együtt korábban elveszített. Időközben azonban kiderül, hogy a különleges implantátumra többeknek is fájt a foga, így David immáron nem az osztálytársai, hanem veszélyes bűnözők célpontjává válik.

A Cyberpunk: Edgerunners cselekményében nincs különösebben semmi innovatív, hiszen a nagyobbnak szánt fordulatokat előre kikövetkeztethetjük már korábbi élményeinkből. Ennek ellenére az anime teljesen magával tudja ragadni a nézőt, hiszen a karakterek motivációi letisztultak, az akciók brutálisak, és végül, de nem utolsó sorban egy rendkívül érdekes és látványos világot mutat be.

Ha már szóba került az Arcane, az animációs stílus egyediségében nem veheti fel vele a versenyt a Cyberpunk: Edgerunners, ugyanakkor piszkosul jól áll neki az anime műfaja. A neonfényes Night City egyszerre nyűgöz le fényáradatával, és egyben megborzongtat minket az emberiség lesüllyedésének látványa. Az utcára került emberek kétségbeesése és kilátástalansága pedig olyan döntéseket eredményez, melyeket Davidnek is epizódról epizódra meg kell hoznia a szerettei jólétének érdekében - rá sem eszmélve, hogy a jószándékkal kikövezett út az emberies vonások teljes elhagyása felé orientálja őt.

A Cyberpunk: Edgerunners világa első blikkre talán olyannyira sűrűnek és masszívnak tűnhet, mint a széria első előzetese is volt, ám az írók végül remek munkát végeztek a világépítéssel. Apránként kerülnek bemutatásra Night City jellegzetességei, a társadalmi csoportok, a cégek, a cyberpunkok, a hekkerek, a kiberpszichók és társaik, így azok is könnyen fel tudják venni a fonalat, akik csak annyit tudtak a forrásként szolgáló játékról, hogy valamikor a jövőben játszódik.

Végezetül, de nem utolsó sorban, muszáj kiemelni a sorozat zenei aláfestését és soundtrackjeit. Külön pacsi jár a zeneszerző Akira Yamaokának, illetve a nyitány és a végefőcím alatt hallható muzsikák összeválogatójának - előbbi alatt Franz Ferdinandot hallhatjuk, míg utóbbiban a lengyel énekes, Dawid Podsiadlo rendkívül hangulatos nótáját kísérhetjük végig. Ez utóbbi pedig annyira fülbemászó és passzol a Cyberpunk világához, hogy ne lepődjünk meg azon, ha végül minden egyes stáblistát végignézünk miatta.

Az Edgerunners egy saját kerek sztorit mesél el, amiben a játékosok valószínűleg rengeteg easter egget is felismerhetnek a képkockákban, az ő legnagyobb örömükre. Ám szerencsére nem csak ők élvezhetik teljességében a szériát, hiszen a játék ismerete nélkül is egy szórakoztató, érdekes sorozatot kaptunk.

Cyberpunk: Edgerunners - 1. évad

Kinek Ajánljuk
  • A játék kedvelőinek
  • A cyberpunk műfaj szerelmeseinek
  • A hangulatos ám disztopikus jövőre kíváncsiaknak
Kinek Nem
  • Akik falra másznak az animéktől
  • Akik reménytelien tekintenek a jövőbe
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.