Amikor nagyjából másfél éve napvilágot látott a Barry, tudtam, hogy engem nagyon fog érdekelni, ennek pedig egy nyomós oka volt: Bill Hader. Itthon sajnos kevesen ismerik, de Amerikában szerencsére megvan a maga kultusza. Kezdjük ott, hogy ez az ember egy zseni. A valaha élt egyik legjobb imitátor és a jelenkor szerintem legszuperebb komikusa. Sokaknak a Saturday Night Live-ból lehet ismerős, ahol ma már sajnos nem stábtag, de anno olyan karaktereknek adott életet, mint Vinny Vedecci, Herb Welch vagy épp a legendás Stefon. A Barry szinte teljes mértékben az ő show-ja, kivette a részét az írásból, rendezésből, produceri teendőkből s persze ott a főszerep. Ez azért érdekes, mert az alapfelütés eléggé nem passzol hozzá.

A sztori ugyanis abból áll, hogy a címszereplő egy egykori tengerészgyalogos, aki néhai apja egyik barátjának segítségével bérgyilkosként keresi kenyerét. Legújabb áldozatát követi egy színjátszókörbe, ahol elkapja az ihlet, majd eltervezi, hogy beáll a csoportba és színész lesz. Ez persze nem tetszik mindenkinek, ráadásul a Los Angeles-i csecsen maffia is megkörnyékezi Barry-t.

Aki nem ismerné, annak gyorsan felvázolnám, milyen stílust képvisel Hader szériája. Tipikus dramedy-ről beszélünk, ami folyamatosan ingázik a két műfaj, a dráma és a komédia között. A címszereplő tragédiája, hogy "munkája" révén inkognitóban kéne maradnia, ő mégis a reflektorfénybe vágyik és színésznek áll.

Hader folyamatosan válaszút elé állítja a nézőt. Nem kezeli rossz emberként Barry-t, de tudja, hogy nem helyes, amit tesz. Drukkolunk neki, ugyanakkor mégiscsak egy gyilkosról van szó. A főhős ezt szintén érzi, szünet nélkül hadban áll magával, rossz döntéseket hoz, amik visszafordíthatatlan események lavináját indítják el. Ha nem lett volna folytatás, akkor is egy kerek sztorival lennénk gazdagabbak, ráadásul olyan zárást kaptunk, hogy az egy érzelmi úthengerként vasalta ki a lelkünket. A Barry tele van zseniális karakterekkel, akik a beszélgetősebb szegmenseket is viszik magukkal. Az oktató Mr. Cousineau (Henry Winkler) a mentorkodás mellett mindig elő tudja rántani az anyagias énjét, de a csecsen maffia galamblelkű és túlontúl barátságos feje, Hank (Anthony Carrigan) is megér egy misét. Ki kell még emelni Fuches-t (Stephen Root), Barry pótpapáját, akinek figurája elég durva ívet ír le a második szezonban, illetve a szépséges Sally-t (Sarah Golberg), a főhős csoporttársát és barátnőjét. Első látásra nagyon kedves és bájos, holott valójában egy végtelenül önző és álszent fúria.

A konfliktusról nem nagyon beszélnék, nem szeretném lelőni a csavarokat senkinek, de arra lehet számítani, hogy még mindig nyomoznak egy gyilkosság miatt, aminek történetesen hősünk az elkövetője. Eközben a magánéletben furcsa dolgok törnek felszínre és a színjátszó körben is maradandót kéne alkotni. A nyolc epizódos évad könnyedén hozza az első színvonalát és nagyon szépen tovább gondolták a cselekményt. Külön frappáns, hogy konkrétan abbahagyhatatlan, mivel minden rész egy cliffhangerrel zárul. Szerencsére nem pofátlanul tolakodóan, hanem pont annyira vagány és frappáns módon, hogy epekedve várjuk a következő felvonást. A személyes kedvencem a negyedik volt, aminek végére megléptek egy annyira bagatell dolgot, hogy szakadtam a röhögéstől. Nem mehetünk el szó nélkül a Hader által rendezett ötödik rész mellett sem. Egy elképesztően groteszk agymenés, ami rengeteg helyen túloz, így ki tud rántani az addigi miliőből, mégis működik és sokszínűbbé teszi az összképet. Az évadzáró meglepően kemény lett, nem fogja vissza magát és hüledezhetünk rendesen. Nem beszélve a zárójelenetről, ami valahol kikövetkeztethető, mégis gyomorba tudja vágni az embert. 

Borzasztó ritka az olyan erőteljes sorozat, ami úgy játszik a néző érzelmeivel, ahogy akar. Az egyik jelenetben kacagtat, a másikban véresen komolyan veteti magát. Jelenleg a BoJack Horseman járatja ezt csúcsra, a Barry pedig szintén ezen a vonalon mozog. Egyszerre furcsa, ugyanakkor végtelenül különleges darab. Képes laza és poénos lenni, de sokkal inkább a drámával dominál, mi több, átélhető, fajsúlyos drámával. Moralizál, kérdésekkel bombáz, elgondolkodtat, miközben a szórakoztatásról sem feledkezik meg. Nagyon tudom díjazni ezt a fajta érzelmi hullámvasutat, ahol hangosan röhögök, aztán meghökkenek, majd mélyen magamba nézek. Barry és Bill Hader hatalmas fazonok, ti pedig amennyiben vevők vagytok a stílusra, ne habozzatok, célra tarts, és tűz nézni.