Az előző évad hatalmas fordulata után lehetett sejteni, hogy közel vagyunk Barry Berkman kalandjának végéhez. De a márciusi bejelentés - hogy a 4. etap lesz az utolsó - még így is kicsit szíven ütött. Nem csak amiatt, mert ezzel a jelenleg futó egyik legjobb sorozattól köszönünk el. Hanem mert túl hirtelen jött a vég. A 3. évadra több mint 3 évet kellett várni, erre alig egy év alatt rögtön két szezont is kapunk, lezárással megfűszerezve.
Persze a két készítőnek, Bill Hadernek és Alec Bergnek volt ideje a nagy covid-karantén alatt rendesen kigondolni, megtervezni és megírni a végjátékot (többek között ezért is kellett annyit várni az új részekre). Így emiatt bizakodva vártam, hova és miként futtatják ki ezt az egészet. De közben végig ott motoszkált bennem a kérdés: biztos nem lesz elkapkodott, összecsapott az összkép? Nos, mint az az utolsó rész után kiderült: nagy baj nem történt, de részben azért jogos lett a félelmem.
A 4. évad ott veszi fel a fonalat, ahol tavaly elbúcsúztunk tőle. Barry (Bill Hader) börtönbe került, ráadásul épp oda, ahol egykori társa és barátja, de immáron ellensége, Monroe Fuches (Stephen Root) is tengeti mindennapjait. Eközben Gene Cousineau (Henry Winkler) új lehetőséget lát volt tanítványa letartóztatásában játszott szerepében, és igyekszik karriert kovácsolni ebből; Barry volt barátnője, Sally Reed (Sarah Goldberg) továbbra sem találja a helyét, és próbálja feldolgozni a vele történteket; NoHo Hank (Anthony Carrigan) és Cristobal (Michael Irby) pedig berendezkednek új, bűnözésmentes életükre. A békesség azonban nem tart sokáig. Hamar kiderül, hogy a múlt elől senki sem menekülhet, a karakterek pedig ismét egymás útjait keresztezik, amely csak egy végkifejlettel kecsegtet…
A 3. évadról írt kritikát azzal zártam, hogy nehéz megtippelni, hová futtatják majd ki a sztorit, az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy nem lesz pozitív a lezárás. Na, hát ez olyannyira igaznak bizonyult, hogy nem csak a legdrámaiabb és legsötétebb, de egyben a legkiszámíthatatlanabb nyolc részt kaptuk a sorozat életében. De minden tekintetben.
Már a duplarészes nyitány alatt is a karakterekkel többször történt pálfordulás, többször váltottak oldalt egymással szemben, mint az azt megelőző évadokban együtt. A főhősök a megszokottnál is mélyebbre süllyednek a maguk mocskában, ahonnét már nincs nagyon visszaút, és egy pillanatig sem tudunk nekik szurkolni.
Igyekszem nem spoileres lenni, de azzal talán nem árulok el nagy titkot, hogy Barry nem marad az egész évad alatt rács mögött. Ez, ha megnézzük a végkifejletet, egyértelműen jó döntésnek bizonyult, az viszont, hogy oda milyen gyorsan értünk el, már nem. Ráadásul ez a fajta sietés az egész etapot belengi, kicsúcsosodva egy olyan, tényleg a semmiből jött és kiszámíthatatlan húzással, csavarral, írói döntéssel (nevezzük bármelyiknek), ami biztosan megfekszi majd sokak gyomrát. Mind megvalósításban, mind pedig írói döntésként elfogadva.
Nekem egyébként magával a csavarral nem volt bajom, így visszanézve adta magát az, amit láttunk. Viszont úgy gondolom, hogy erre egy külön évadot kellett volna szánni, és előtte megalapozni az oda vezető utat. Mert így teljesen megtörte az egész etap folyamát, feleslegesen feldarabolta azt, és amolyan Trónok harca 8. évad effektus jött be. Ez kicsit a karaktereken is meglátszott. Ha nem is sérültek nagyon, de mindenképp jót tett volna nekik, ha több időt hagynak a készítők a kibontásuknak és az odáig tartó felépítésüknek. Sokkal emészthetőbben csapódott volna le.
A színészi játékkal viszont ezek ellenére sem volt gond, sőt. Bill Hader például karrierje legjobb alakítását nyújtja idén, és mindent kihoz a karakterből, amit csak lehet. Olyan mélységekig kelti életre Barry-t, amiről tudtuk, hogy létezik, de nem lehettünk benne biztosak, hogy látni is fogjuk ezt az igazi arcát. Az arcát, amelyet már egy pillanatig sem lehet szeretni, sőt, egyenesen megvetendő és gyűlölni való. A katonából kett bérgyilkos esélye a megváltásra ráadásul immáron egy távoli emlék, ám egyszerűen túlságosan téveszmés ahhoz, hogy elfogadja az általa okozott károkat, és felelősséget vállaljon tetteiért, hiába igyekszik minden eddiginél elszántabban még egy utolsó esélyt kapni a megváltásra. Annyira a saját tévképzetének a rabja, annyira meg van győződve a nemességéről és a változásáról, hogy elhiteti magával: feloldozta magát azzal, hogy megtalálta Istent. Ezzel kapcsolatban pedig felmerül a kérdés is: vajon meg lehet-e váltani egy olyan fickót, mint Barry? Megérdemli-e ezt egyáltalán? A sorozat erre is választ ad a maga módján.
A sötét tónus azonban nem jelenti azt, hogy a fekete humor, ami az előző évadokat olyan szórakoztatóvá tette, teljesen eltűnt volna. Az utolsó nyolc résznek minden feszültsége és szívbemarkoló pillanata ellenére valahogy sikerül megőriznie védjegyét az elborult és röhejes egysorosokkal, valamint a teljesen abszurd pillanatokkal, amivel az amerikai társadalomnak is görbe tükröt mutat (például amikor az egyik részben Barry egy halom fegyvert vásárol egy hétköznapi áruházban, majd talpig felfegyverkezve, mint Rambo, gyerekek, anyukák, átlagemberek között sétál ki az üzletből minden komolyabb gond nélkül. Az a fél perces snitt egészen zseniális, és egyben elszomorító).
Ez a fajta zsánerbravúr pedig szintén Hader érdeme, aki a 4. évad mind a nyolc epizódját rendezte, és három epizódot meg is írt belőlük. Az pedig, hogy Hader mindezt úgy tette, hogy közben Barry eddigi legrétegeltebb alakítását nyújtotta, tényleg elismerésre méltó. A Barry utolsó három évada alatt Hader fokozatosan mutatta meg, mennyire sokoldalú - nemcsak remek komikus, hanem komoly drámai képességekkel rendelkező színész is. Ezzel a lezáró etappal pedig végérvényesen bebetonozta azt, hogy oda kell majd figyelni minden következő projektjére.
Ejtsünk szót a többi karakterről is. Stephen Root Fuchesja például az etap nagy nyertese lett. A legnagyobb fejlődésen ment át, aki a sorozat tetemes részében mindenféle trükköt felhasznált, hogy mentse a bőrét, egy igazi kis féreg volt. A végére viszont tényleg azzá a Hollóvá vált, aki talán mindig is akart lenni: hogy mindenki tisztelje, félje a nevét, és a piszkos munkát is a saját kezébe vehesse. A finálé emellett bónuszként megajándékozta a megváltás pillanataival is, amely során a legönzetlenebb tettet hajtotta végre, amit vélhetően valaha is tett.
Igaz ez a "jutalomjáték" Anthony Carrigan NoHo Hankjére is, aki már tavaly is bebizonyította: ért a drámai jelenetekhez is. Karaktere ebben az évadban talán még jobb is volt, a drámai pillanataira - merthogy kijutott neki is a rosszból - adott reakciója zsigerig hatolt, és igazán megrendítő érzéseket keltett, miközben a humort sem hagyta hátra.
Az összes karakter közül pedig Gene az, akinek az íve a leginkább tükrözi Barryét. Henry Winklernek sikerült egy érezhetően másfajta megközelítést prezentálnia a korábbi évadokban látottaktól, aki hiába akar jót, valahogy mindig oda lyukad ki, hogy csak saját maga és önös céljai érdeklik. Emiatt akkor sem lehet már őt sajnálni, amikor a legmélyebbre süllyedt a ganéban, és utolérte a végzete. Fontos az is továbbá, hogy Winkler fontos humorforrás maradt ebben a végjátékban is, ami kellett ahhoz, hogy az események és történések tónusa ne billenjen át teljesen a drámai oldalra.
Sally pedig... sokan dícsérik őt, hogy mekkorát alakít, mennyire jó karakter. És azt aláírom, hogy a színészi játékával tényleg nincs baj. Ezúttal sem volt. De számomra az első pillanattól kezdve olyan szinten irritáló és idegesítő karakter, hogy nem tudok róla érdemben nyilatkozni. Lehet ez is volt vele a cél az íróknak, nem tudom. De itt még magához képest is sikerült szintet lépnie utálhatóságban, olyan egy szerethetetlen és undok részeket kapott. Ráadásul nála szerintem a lezárás sem működött, mert azt, ami lett végül vele egyáltalán nem érdemelte ki, teljesen megalapozatlan és méltatlan lett a többiekhez képest.
Végszónak: az biztos, hogy Haderék nem a biztonsági játékot választották az utolsó évaddal. Sötétebb tónusa, valamint a sztori felénél történő drasztikus írói húzás nem mindenkinek fog tetszeni, emiatt kétségkívül a sorozat legmegosztóbb etapjáról van szó. A néhol megbicsakló, és túl gyorsan behozott szálak miatt pedig egyértelműen visszaléptünk egyet minőségben. Ám ez csak annak fényében fedezhető fel, hogy az eddig három etap tökéletes volt minden pillanatában.
Vagyis nem történt nagy baj, egy karaktert leszámítva mindenki méltó és kielégítő lezárást kapott. Mindössze arról van szó, hogy egy kicsit döcögve, kicsit összecsapva jutottunk el a végkifejletig - amit egy plusz évad egyébként tökéletesen megoldott volna. Így nem a csúcson, hanem egy szinttel alatta vettünk búcsút a Barry-től, amire azonban így is emlékezni fogunk még évek, évtizedek múltán is. Ez pedig jóval több, mint ami a legtöbb sorozatnak megadatik.
