A Netflix streaming platform az utóbbi években tudatosan feküdt rá az animációs, illetve anime tartalmak fejlesztésére. Ennek a törtetésnek a legújabb produktuma lett a Bastard!!, ami manga formátumban már 1988 óta jelen van, és az 1990-es évek elején már kapott egy hatrészes anime feldolgozást is.

A Netflix nem aprózta el a történet újjáélesztését, és egy 24 részes évadban dolgozta fel Dark Schneider kalandjait. Az év elején debütált előzetes egy amolyan "Heavy Metal" féle, sötétebb tónusú, metál zenétől hangos sztorit vetített előre, ám azzal valószínűleg csak a történet korábbi ismerői lehettek tisztában, hogy mennyire egy furcsa hangulatú sorozatra van kilátás.

A Bastard!! világa a Föld disztópikus jövőjében játszódik: az emberiség addig fejlesztgette a különböző megoldásokat a bolygó problémáira, hogy egy pusztító entitást hoztak létre, Anthrasaxot. A démonistent sikerült még időben megállítani, azonban ezzel egy sötét középkori stádiumba repítették vissza a Földet, ahol csakhamar megjelent a mágia és a különböző fantasztikus lények is.

A történet kezdetén a négy királyság éppen egy 15 éves békés időszakot élvez, ám ez egy csapásra véget ér, amikor a Sötétség Lázadó Seregének négy vezére nekiáll összegyűjteni a királyságokban rejtegetett négy pecsétet, amivel felébreszthetnék évszázados álmából Anthrasaxot. Metallicana (az egyik ország) teljesen védtelenül áll a szörnyhordák ostromgyűrűjében, ám kapóra jön, hogy a főpap lánya, Yoko a kulcs ahhoz, hogy egy Lucien nevű kisgyerekből elővarázsolja a 15 évvel korábban legyőzött Dark Schneidert.

Egy ártatlan csók után Lucien valóban átalakul Dark Schneiderré, aki gyorsan véget vet az ostromnak. Azonban korai még hőst kiáltani, mivel Dark Schneider sokáig egy megzabolázatlan, lázadó figuraként ügyködik a saját szakállára. A pórul járt mellékszereplők szerencséjére azonban még így is rendre keresztezik a rosszfiúk Dark Schneider útját, így az kénytelen-kelletlen, de folyton hősként kerül ki a szituációkból.

A Bastard!! le sem tagadhatná az 1980-as gyökereit, hiszen ugyanannak a sword & sorcery fantasy szubzsánernek a képviselője, mint az abban az évtizedben megjelent Conan a barbár filmek és megannyi más kevésbé emlékezetes próbálkozás. Csupán annyi a különbség, hogy itt az aktuális "főhős" maga is egy varázsló, és nem puszta izomzatára hagyatkozva győzi le az ellenségeit. Az évtized másik jellegzetessége a Heavy Metal képregények és mozgóképes adaptációk, melyekben szexualitást kiaknázó, vérgőzös, metál zenére felhúzott sci-fi és fantasy történetek jelentek meg antológia formában - ez is nagy hatást gyakorolt a Bastard!!-ra, különösképpen, ami a szexualitást illeti.

Mivel a mangát nem olvastam, illetve a '90-es évekbeli animét sem láttam, nem tudhatom, hogy eredetileg is ennyire központi eleme-e a történetnek a perverzitás és a szexualitás, de a 2022-es animében annyira túl lett tolva, hogy azt még egy liberálisabb felfogású néző is sokallhatja, nemcsak a konzervatívabb felfogásúak. Ennek folytonos kihangsúlyozása pedig az évad kétharmadát egy rendkívül sablonos, kiszámítható, és gyorsan unalmassá váló mederbe tereli bele.

Dark Schneider ugyanis nemcsak a történelem legnagyobb mágusa, hanem egy igazi Casanova is, akinek már egy pillantásától is elalélnak a nők. És mit ad Isten, a kettészedett évad első felében szinte csak női figurákkal kell megküzdenie. De igazából nem is kell harcolnia, hiszen egy érintésre szerelmes lesz belé mindenki, ami már az első alkalom után is elcsépelt, a harmadik után meg végképp az lesz.

A Bastard!! nagyon megnehezíti a néző számára, hogy komolyan vehetővé váljon. Pedig a fősodor egy olyan konfliktust bontakoztat ki, ami akár izgalmas is lehetne, de vagy Dark Schneider legyőzhetetlensége, vagy az indokolatlan szexuális töltet csorbítja ki a jelenetek élét. Az első évad csupán az utolsó 6-8 részre nő fel ahhoz az ígérethez, amivel már a kezdetektől fogva bolondítja a nézőt, és végre kapunk egy igazi téttel bíró harcot. Ám nem lennék meglepődve, ha addigra már többen is elkaszálták volna a szériát.

A Bastard!! egy igazán bosszantó sorozat, hiszen tele van ígéretes koncepciókkal, melyeket viszont alig mer kiaknázni - vagy szándékosan figyelmen kívül hagyja őket a szexualitásra épülő "poénok" kedvéért. A metál-rock vonalon mozgó betétdalok és háttérzenék elvétve csendülnek fel, a zenei műfajra való kikacsintások, mint a Metallicana, vagy a Bon Jovina, pedig referenciaszinten maradnak. A negyedik falra való reflektív kiszólásokkal sem csinál semmit Dark Schneider azok puffogtatásán kívül.

Ellenben kapunk rengeteg zaklatásba torkolló jelenetsort, és olyan statikus harcokat, amikre még a Pokémonok is azt mondanák, hogy "figyi Gazdám, ha te nem cselekedsz, akkor én nem fogok egyhelyben maradni, és bevárni a végzetemet".

A sztoriban rejlik potenciál, és a finálé cliffhangere is megágyaz a folytatásnak. A '90-es években megjelenő hatrészes animével ellentétben a mostani adaptációnak már van hova terebélyesednie, ám örvendetes lenne, ha mindezt egy kiegyensúlyozottabb körítéssel tenné meg, és nem a túlfűtött szexualitása miatt kapna 18+-os besorolást a platformon. Elvégre, aki arra vágyik, az úgyis a hentai műfajában fog keresgélni, és nem a Netflixen.