Pár hete már, hogy véget ért az Apple TV+ egyik következő nagy dobásának ígérkező sci-fi sorozata, a Constellation, amelynek nem csak előzeteseivel, de erős nyitányával is sikerült elhitetnie velünk, hogy itt bizony ismét egy remek sorozat van születőben. A végeredmény azonban nem is lehetne ettől távolabb. A folytatásra ugyanis a kezdeti lendületből semmi nem maradt, és egy olyan, csalódást keltő végeredmény született, amelyre tényleg nem igazán lehetett számítani. Pláne nem az Apple-től.

A történet röviden annyi, hogy Jo Ericsson (Noomi Rapace), az Európai Űrügynökség asztronautája egy katasztrófával végződő űrmisszió után visszatér a Földre, ahol szép lassan szembesül azzal, hogy az élete már nem olyan, mint az indulás előtt volt. Miközben megpróbál alkalmazkodni ehhez az új valósághoz, a múltja továbbra is kísérti, ez pedig hatással van nem csak mindenre, ami vele történik, de mindenki másra is, akivel kapcsolatban áll, beleértve a lányával, Alice-szel való kapcsolatát is.

Az indulásról itt írtam bővebben, így arról nem szeretnék sokat beszélni. Viszont amiatt mindenképp meg kell említenem, hogy a Constellation legjobb része ez, a főleg az űrben játszódó első 2-3 epizódot felölelő szegmens. A készítők itt remek munkát végeztek abban, hogy az egész űrdinamikát oly módon bontották le érthetően, hogy nemcsak az űrről tanulhatunk, hanem az űrhajósok helyébe is beleélhetjük magunkat. A látvány első osztályú végig, hihetetlen képeket és beállításokat kapunk néhol, miközben megismerkedünk a karakterekkel, akiknek élet-halál küzdelmei azonnal feszült és karfaszorító pillanatokat eredményeznek számunka. Ezzel a kezdéssel a néző hamar berántva érzi magát a történetbe, hiszen a felütés és a rejtély is érdekesnek tűnik… elsőre. Sajnos ugyanis ezt a feszültséget a sorozat hátralévő részében egyszer sem sikerül újrakreálni, mi több, teljesen félremegy az egész koncepció megvalósítása.

Kezdve azzal, hogy erőlködve próbál meg okos lenni a sorozat, miközben megoldásaival csak azt éri el, hogy összezavarja és elidegenítse a nézőt. Például nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy miről is szól a történet. Ezt nem szeretném lelőni, de egy olyan mostanában túlhasznált téma, ami az elmúlt évek alapján senkinek sem lesz igazán meglepő, és így sokakat lehet, hogy már ez is taszítani fog. Ám a sorozat alkotója és egyetlen forgatókönyvírója, Peter Harness ezt nem, hogy nem akarja elismerni és nyíltan kimondani a nyilvánvalót, hanem még rá is játszik a titkolózásra. Kegyetlenül elnyújtja ezeket a kérdéseket a sztori legvégéig, megölve ezzel a lendületet és izgalmat, és túlságosan feldarabolja a Constellation érdemi elemeit.

Pedig Jo űrben átélt élményeiből izgalmas rejtélyt és érdekes történetet lehetett volna csinálni. Ahogyan az asztronauta (a szerepben egyébként remek Noomi Rapace-szal) folyamatosan megkérdőjelezi a valóságát és a körülötte történő dolgokat, úgy a sorozat is gyakran változtatja a nézőpontokat és az idősíkokat, hogy megfeleljen ennek a narratívának. Ez érezhetően alkotói szándék volt, hogy a főszereplőhöz hasonlóan minket nézőket is zavarba ejtsen. Ezeknek a jeleneteknek azonban nem sok értelmük van, pont amiatt, mert túl vannak használva. Ha csak nagy ritkán emelték volna be ezeket a váltakozó perspektívákat, akkor rávilágíthattak volna bizonyos dolgokra. De így, hogy a széria az egész évadon át ezzel igyekszik fenntartani a feszültséggel teli hangulatot, ebben a formában elképesztően zavaró és kusza volt a végeredmény, mintsem érdekes.

Egy idő után ebbe a sok összevisszaságba pedig könnyen belefáradhat az ember, hiszen semmi kapaszkodót nem kap a játékidő alatt egyszer sem, hogy most hol vagyunk, mi történik, mi miért történik. Így végül azt veszi majd észre a néző, hogy nem is érdekli a karakterek sorsa vagy a történet vége, hiszen szereplő és néző egyaránt azt se tudja, mit és mikor lát, és mivel a sorozat a legkevésbé sem akar segíteni ennek ellenkezőjében, akkor minek bajlódjon ilyen széria végignézésével és megértésével?

Ráadásul durván önismétlő is az egész. A karakterek semmit nem fejlődnek, hanem ugyanazokba a problémákba és konfliktusokba ütköznek újra, meg újra, meg újra részeken keresztül, mindenféle megoldás vagy feloldozás nélkül. Elindul a rész, történik valami, amit láttunk már előtte, majd ugyanazt a drámázást és rejtélyt látjuk, mint előtte, hogy ugyanoda lyukadjunk ki, ahol a rész elején kezdtük. És ez nem egyszer, nem kétszer történik meg a 8(!) epizód alatt. Emellett tele van teljesen felesleges szimbólumokkal és jelekkel, amiknek nincs értelme és jelentősége, olyan rejtélyekkel, amik semmit nem tesznek hozzá a nagy egészhez, és csak feleslegesen bonyolítják az egyébként is követhetetlen történetet.

Emiatt pedig a színészek is teljesen elvesztegetettnek hatnak. A már említett Noomi Rapace menti a menthetőt, aki tényleg jó a szerepben, és remekül keltette életre a kétségbeesett és megbolondulni látszó főhőst. Egy idő után viszont sajnos ő sem tudja kirángatni karakterét a zsákutcából, ahova beirányították. Így az alakítása is ellaposodik a végére. Ugyanez elmondható az Alice-t alakító Rosie és Davina Colemanről, akik egyébként jól hozzák a lehetetlen helyzettel küszködő kislányt, ám az etap felétől az ő karakterük is kimerül annyiban, hogy sikoltozik, és anyja után siránkozik. Jonathan Banks (Breaking Bad) Henry Calderája viszont hatalmas csalódás. Mind karakterben, mind alakításban robotpilóta-üzemmódban tolja végig, mint egy mogorva veterán, akit semmi más nem érdekel, csak a kísérlete, és akiről végtelen sok képet kapunk arról, ahogy önmagát bámulja a tükörben.

Egy jól induló, de hamar unalomba fulladó, lassú és rettentően repetitív sorozat lett a Constellation, amit egyedül Rapace játéka és a helyenként erős atmoszféra ment meg a totális buktától. Valami nagyon félrement itt a készítők részéről, pedig a vége jelenet alapján - még annak ellenére is, hogy valamennyire tekinthető lezártnak a sztori, és úgy is harangozták be korábban a címet, mint limitált sorozat - valószínűleg lenne még mit elmesélniük erről a történetről. De ha meg is kapják erre az esélyt az Apple-től, akkor ott gyökeres változásokat kell majd alkalmazniuk, hogy megtartsák nézőiket. Az viszont biztos, hogy engem már most elvesztettek, és ennyivel végleg ki is szálltam. Kár érte.