A Constellation három résszel startolt el, ez a pilot írás viszont csak az első kettő alapján íródott. Minimális spoilereket tartalmaz.
Az Apple TV+ nem igazán tud hibázni, ha sci-fi tartalomról van szó. Olyan értelemben legalábbis semmiképp, hogy az összes ilyen próbálkozásuk remekül sikerült (pl.: Severance - Különválás, vagy a For All Mankind), de minimum megütött egy bizonyos szintet valamiben, amire azt lehetett mondani: ez minőségi, érdekes (pl.: Siló, See, vagy az Alapítvány). Ezek közé érkezett nemrég a következő nagy dobásuk, a Noomi Rapace (Prometheus, A tetovált lány) fémjelezte Constellation, amelyről már a kezdés alapján elmondható: nem ez töri majd meg a sormintát. Csak az a kérdés, sikerül-e végig tartania a megkezdett minőséget.
A történet szerint Jo Ericsson (Noomi Rapace) űrhajósnő négy társával a Nemzetközi Űrállomáson szolgál és végeznek kísérleteket, amikor egy ismeretlen eredetű tárgy összeütközik az állomással, és a legénység egyik tagja életét veszti. Hogy felmérjék a károkat, az irányítóközpont Jo-t küldik űrsétára, aki azonban hamar rémisztő felfedezést tesz azzal kapcsolatban, hogy mi is csapódott beléjük. Majd miután a létfenntartó rendszerek kezdenek leállni, a megmaradt űrhajósok közül hárman elindulnak az egyetlen épségben maradt mentőkapszulával vissza a Földre, míg Jo a második kapszula megjavítása miatt hátramarad az űrállomáson, miközben egyre inkább kezdi megkérdőjelezni, mi valóságos és mi nem...
Azzal valószínűleg nem árulok el sokat - hiszen nem csak az előzetesek, de gyakorlatilag az első részből kiderül -, hogy az első két epizód nagyrészt az űrben játszódik, és a balesetet, annak következményeit, valamint Jo izgalmas visszatérését mutatja be a Földre, ahol a sorozat hátralévő része játszódik majd. Itt bontakozik majd ki az a sok megmagyarázhatatlan furcsaság, ami főhősünkkel történik. Ami talán jelenleg megállapítható, hogy a sorozat nem tervezi fogni végig a néző kezét, és odafigyelésre, gondolkodásra igyekszik majd minket sarkallni.
Lesznek időbeli elmozdulások, flashbackek és flashforwardok egyaránt, emiatt helyenként nehéz lehet majd követni a bonyolult történetvezetést, vagy emlékezni arra, hogy pontosan hol, vagy mikor is járunk éppen. Egyelőre természetesen az se tiszta, hogy az egyes darabok hogyan, vagy egyáltalán összeállnak-e, a drámai szándék azonban világos és működik ezzel a megoldással, abban pedig csak bízni tudok, hogy a későbbiekben tényleg összeállnak a dolgok. A sorozat emellett érzelmileg is igyekszik bevonni minket, eddig sikeresen, köszönhetően Jo és kislánya, Alice kapcsolatán keresztül, ami meghatározó szálnak ígérkezik az évad során.
Horrorisztikus elemek is felbukkannak majd a rendezésben és a vágásban - sőt, egy ponton gyanúsan Stanley Kubrick előtt is tisztelegtek a készítők -, ahogyan pszichológiai toposzok egyaránt fellelhetőek már ebben a két részben is. Az, hogy a dolgok nem azok, amiknek lenniük kellene, és hogy az ismerős személyek nem önmaguknak tűnnek, régi, de megbízhatóan hatásos eszközök, ami miatt az egészet átjárja egy egészséges paranoia is. Fontos szerepe lesz majd a történetben emellett egy izzó tartálynak is, amelyhez Henry Caldera (a Breaking Bad és a Better Call Saul Mike-ja, Jonathan Banks alakításában), Nobel-díjas tudós és egykori űrhajós ragaszkodik, hogy visszahozzák a Földre.
Amire még mindenképp szeretnék kitérni, az a látvány és a zene. Fogalmam sincs, hogy csinálja az Apple, de ezúttal is olyan pazar látványvilágott tett le elénk, ami megsüvegelendő. Az űrbéli jelenetek káprázatosan jól néznek ki, néhol nem akartam elhinni, hogy egy tévés produkciót nézek (még úgy is meglepett ez, hogy az Apple-nél ez már megszokott lehetne, hogy a látvány mindig a toppon van). A zenei aláfestés meg pont olyan, amilyennek lennie kell: nem tolakodó, nem nagyívű, és pont ott és akkor szól, amikor kell, miközben hol melankólikus, hol atmoszféra teremtő, hol pedig misztikumot sugárzó.
A narratíva kicsit elnyújtottnak érződhet majd valakinek, a tempó pedig olyan, amit sokan bizonyosan lassúnak fognak tartani. Ám én ezt sokkal inkább megfontoltnak, és tudatos építkezésnek tartok, hiszen ez jóval okosabb módja annak, hogy elmeséljenek, kitöltsenek egy nyolc órányi/epizódnyi történetet a készítők, minthogy fölösleges cselekményekkel és karakterekkel tömjék tele. Igaz, hogy a történetmesélés tartalmaz némi önismétlést, és el tudom képzelni, hogy néhányan frusztrálónak fogják találni emiatt a szériát - talán túl sem jutnak majd az első két-három részen -, de érzésem szerint mindennek megvan az oka, és a nagyobb célt szolgálja. Ám ez majd csak a végén derül ki.
A Constellation az Apple TV+-on nézhető, innentől kezdve pedig heti bontásban érkeznek majd a részek.