A Fellow Travelers kapcsán már a pilotkritikánkban is kiemeltük, hogy könnyen elképzelhető, 2023 legvégére megérkezett az év egyik legfontosabb sorozata. Ezt az állításunkat nyugodtan tarthatjuk, sőt akár bővíthetjük is: minden bizonnyal nem csak tavaly, de összességében az elmúlt években is kevés olyan sorozat készült, amely ilyen mélységben, ilyen megejtő stílussal tudott volna beszélni két ember kapcsolatáról.
Ha pedig LMBTQ-reprezentációként tekintünk a sorozatra, eredményei még látványosabbak: úgy tud beszélni egy férfiak közötti szerelmi viszonyról, hogy semmilyen módon nem erősíti meg a tabukat, ráadásul a hatalmi viszonyokat és a kizsákmányolást is ábrázolja.
Mint már korábban is írtuk, a Fellow Travelers évtizedeken keresztül ábrázolja Hawkins Fuller (Matt Bomer) és Tim Laughlin (Jonathan Bailey) szenvedélyes, ám mindkettejüket veszélyeztető kapcsolatát. A két férfi története az 1950-es években indul és egészen az AIDS-krízisig tart, de közben érintjük az 1968-as változásokat és persze a vietnámi háborút is. S bár a sorozat bőséggel foglalkozik a történelmi háttérrel, végül mégis erre a két férfira koncentrál.
A Fellow Travelers fő erénye éppenséggel ez: remekül keveri a személyes sorsot és a történelmi kontextust. Utóbbiból mindig pontosan annyit és úgy adagol, ahogy az szolgálja a két karakter fejlődését. Persze bizonyos területeken túlzásokba esik a sorozat: McCarthy szenátor bemutatása például igencsak karikatúraszerűre sikeredett, ezzel együtt az remek, hogy a készítők nem történelemórát akartak forgatni, nem időznek el hosszú perceket a történelmi miliő felrajzolásával. A párbeszedekből, a szituációkból, illetve főként a két főszereplő helyzetéből következtethetünk a változásokra.
Emellett tényleg nem lehet eléggé méltatni a sorozatot abból a szempontból, hogy mennyire éretten és okosan kezeli Tim és Hawkins kapcsolatát. Közhely, de tényleg annyi történik, hogy két embert látunk, akik szerelmesek. És ilyen szempontból teljesen lényegtelen, hogy férfiak. Ez egy kapcsolat, annak minden előnyével, szépségével, nyűgjével, bajával. Tim és Hawk viszonya egy pillanatig sincs idealizálva: látjuk, hogy köztük is hatalmi dinamikák zajlanak, utóbbi bizony nem egy ponton kihasználja a másik férfit, és bizony van olyan időszak is, amely során azt érezhetjük, hogy ennek a két embernek nem biztos, hogy egymás mellett lenne a legjobb helye.
Kezdetben viszonylag lineárisan következnek egymás után az események, utána nagyobbak a kihagyások, ez a szerkesztés pedig nagyon jól áll ennek a sorozatnak. Sokkal életszerűbbé teszi a történetet: mintha két embert látnánk, akik élik a saját életüket, sorsuk bizonyos pontjain összeakadnak, s akkor átbeszélik, ki hol tart éppen. Ehhez pedig óriási szükség van a két főszerepben látható színészre, akik csúcsformában játsszák végig a sorozatot. Matt Bomer hihetetlen karizmával, és amikor kell, megfelelő érzékenységgel ábrázolja Hawkot, Jonathan Bailey pedig annyira érzékeny Tim, amilyet más színésszel el sem tudnánk képzelni. Szükségtelen külön kiemelni, hogy mennyire komplex szerepekről van szó, mennyi elfojtás és rejtett érzelem keretezi az útjukat.
Kettejük kapcsolata annyira szépen épül, hogy épp emiatt válik látványossá, a többiek szemszöge mennyire elhomályosodik helyenként. Kiváltképp hiányolhatjuk Hawk feleségének, Lucy Smith-nek (Allison Williams) a nézőpontját. Persze teljesen nem válik sematikussá a nő karaktere, de végig azt éreztem, hogy szeretnék többet tudni Lucyról, pontosabban arról, miért megy bele egy ilyen kapcsolatba.
Az ugyanis az évad második felében egyértelművé válik, hogy ha van vesztese ennek a történetnek, az Hawk családja. A Fellow Travelers általuk arra is felhívja a figyelmet, hogy a titkok mindig bekérik az árukat: ha az ember elég erős, könnyen lehet, hogy ő megúszhatja, ám lesz a környzetében valaki, aki rajta veszít az elhallgatott igazságokon. A széria egyik legdrámaibb jelenete, amikor Hawkins rádöbben, hogy a fiában milyen traumák keletkeztek a mérgezett családi élet miatt.
A Fellow Travelers végső soron egy olyan emberről szól, aki életének utolsó éveiben tisztában lesz azzal, hogy mennyi kompromisszumot hozott meg élete során. Hogy mindez megérte-e? Valószínűleg erre a kérdésre nem lehet egzakt választ adni. De az egészen biztos, hogy ha van olyan kapcsolat, amely örökre meghatározza két ember életét, Hawk és Tim viszonya ilyen volt.
A Ron Nyswaner által Thomas Mallon regényéből készített sorozat az irodalmi adaptációk összes csapdáját nem tudja elkerülni. Az időugrások érzékeltetése filmben sokkal nehézkesebb, mint irodalomban, és van néhány túlzottan patetikus pillanat, amikor elveszik a sorozat híres arányérzéke. Azonban a kisebb hibák ellenére ez a sorozat méltán szerepel majd évek múlva is toplistákon.
