Alice Oseman képregénysorozata, mely ennek a szériának is az alapját adja, 2016-ban jelent meg először, nyomtatott formában viszont csak 2019-ben került a könyvesboltok polcaira. Habár három évet is várni kellett, hogy az olvasók kezükbe foghassák Charlie és Nick történetét, a siker nem maradt el, sőt az első két részt fél évben belül kiadták. A harmadik könyv 2020-ban, a negyedik pedig '21-ben érkezett, idén pedig jön a várva várt folytatás, az ötödik kötet.

Charlie és Nick története egy bizonyos réteg számára már 2016-tól kezdve ismert volt, de világszerte népszerűvé a képregényekből, pontosabban az első kötetből készült netflixes sorozat, az azonos címet viselő Heartstopper, vagy magyarul a Fülig beléd zúgtam tette.

A Heartstopper szereplői tinik, az erre a korosztályra jellemző minden problémával, világrengető elképzelésekkel, a felnőttkorra jellemző kötöttségek nélkül, tengernyi szabadidővel, melynek csak az iskola ad keretet és szab határt. Persze, ez az időszak csak utólag érződik ilyen könnyednek, szabadnak és kellemesnek, hiszen amikor mi is benne éltünk, akkor néha igazán kemény, fárasztó, sőt néha őrjítő volt, és alig vártuk, hogy felnőve kiszabaduljunk a tanulmányi mókuskerékből.

Na, szóval ha a tinédzserlét nem lenne elég megterhelő, főszereplőnknek, Charlie-nak a kirekesztettséggel, zaklatások sorozatával is meg kell küzdenie, ugyanis kiderül róla, hogy meleg és ezzel céltáblájává válik a kegyetlen tinifiúk hektikus hangulatának. A sorozat azonban csak ezután indul, amikor látszólag minden jó, minden nyugodt, és ahogy az lenni szokott, a vihar után kitisztul és kiderül az ég és Charlie-ra a sok nehézség után rámosolyog a szerencse és a szerelem.

A bökkenő csupán az, hogy a fiú, akibe beleszeret az iskola legheteróbb sráca. Vagyis annak gondolják, ám ahogy halad előre a sztori az első évadban, kiderül, hogy Nick bizony nem az, akinek látszik, sőt ő is csak most kezdi felfedezni és megérteni magát, hogy nemcsak a lányok, hanem a fiúk is tetszenek neki. Legalábbis nem mindegyik, hanem egy bizonyos fiú: Charlie.

Az első évad a két srác egymásra találásával zárul, a kapcsolatukat pedig olyan szépen, hitelesen és irigylésre méltónak mutatják be, hogy még annak is belefájdul a szíve (jó értelemben persze), aki már bőven nem tini és a harmincas éveit tapossa. Ez a szerelem, egymásra odafigyelés és nyitottság irigylésre méltó és példaértékű, őszinte és szerethető, nem csoda, hogy villámgyorsan világszerte ismertté vált a sorozat és persze az alapjául szolgáló képregénysorozat.

A rajongók szinte követelték, hogy a Netflix folytassa a Heartstoppert, melyből aztán nem egy, hanem rögtön két újabb évadot rendeltek, a második szezon pedig augusztus elején érkezett meg a streamingplatformra. A történet szó szerint percekkel az első évad után folytatódik, nincs nagy időugrás, olyan mintha néztük volna meg a finálét és rögtön indítottuk is volna a következő részt. Az első epizód azonban ennek ellenére az évad leggyengébbje, egy kvázi felvezető, ráhangolódó rész, amely segít a nézőknek a két évad között a valóságban eltelt időt áthidalni, ledolgozni. Szereplőink semmit sem változtak, ahogyan a hangulat is olyan, mint volt.

A Heartstopper második évada sok mindenről mesél, a főhősök és barátaik eljutnak Párizsba is, és persze a kapcsolatukban egy magasabb szintre is, de talán nagyobbat akartak markolni, mint amekkorát meg tudtak fogni. Miközben az első évad lassan csordogált, szinte átmosta a nézőjét és a részek végén nem is akartunk kiszabadulni abból a kis világból, amit a sorozat megteremtett, az új évadban nem volt meg ez a fajta biztonságos buborék, ez a kis közeg, mert rohantunk, legalábbis a Heartstopper-mércéhez képest mindenképp gyorsabb volt a tempó.

Mivel olvastam az eddig megjelent képregényeket, így tudtam, mire lehet majd számítani, milyen sztorik kerülnek elő, és azt kell mondjam, szépen kibontottak mindent, de azzal, hogy a mellékszereplők is nagyobb hangsúlyt kaptak, már nem jutott idő mindenre. Épp csak belekaptunk egy-egy témába, és emberről emberre, párról párra ugrált a fókusz. Mire megszokhattunk volna valamit, mire rákapcsolódhattunk volna a karakterekre, már váltottunk is.

Az egyensúlyt néha sikerült eltalálnia Osemanéknak, néha viszont pont emiatt nem tudtak elég mélyre ásni, pedig azt már korábban is megmutatta, sőt a fináléban bebizonyította, hogy ha van idő, hely és lehetőség, akkor képes megrendíteni a nézőt, elhatolni az ember szívéig és elérni, hogy úgy érezzük, mintha velünk vagy a gyerekeinkkel történnének a dolgok, nem pedig fiktív szereplőkkel. A Heartstopper második évadának fináléja, annak is az utolsó percei voltak a legerősebbek, a legjobbak, ez fog megmaradni sok néző emlékezetében, mert őszinte, tiszta, épp ezért fájdalmas és szép, és ilyenből kellett volna még több.

Mindezek ellenére jó kis évad volt, a felerősített mellékszereplők közül Tao és Elle lett a legjobb páros, talán mondható, hogy kissé a szezon főszereplőivé váltak, miközben Darcy és Tara, akik az első szezonban sok jelenetet kaptak, most kissé a háttérbe kerültek. Charlie és Nick, a tényleges főszereplők pedig lépésről lépésre haladnak az egyre komolyabb párkapcsolat felé.

A már biztosan érkező harmadik évadban is lesz miről mesélnie Osemannak, csak lehet, hogy érdemes lenne inkább kevesebb sztorit elővenni és időt hagyni arra, amit el szeretne mondani.