Hirdetés

Évadkritika: Hellbound - 1. évad

|

Dél-Korea a Squid Game után egy újabb gyomrossal rukkolt elő, mely torz tükörrel szembesíti a nézőt a jelenünk társadalmát illetően.

Hirdetés

A Netflix nézői még fel sem ocsúdhattak igazán a Squid Game jelenségből, amikor máris nyakukon volt a következő dél-koreai durranás, a Hellbound - avagy magyar címén az Út a pokol felé (az egyszerűség kedvéért a cikk végéig az angol címén fogok hivatkozni a szériára). Amikor befutott a sorozat első előzetese, ami lényegében a széria nyitánya lett, nem tudtam elképzelni, hogy erre a koncepcióra miként tudnak majd felépíteni egy épkézláb sztorit. Sang-ho Yeon adaptálta TV-sorozatra a Hellboundot, melynek eredete a szintén általa rendezett és azonos című animációs rövidfilmből fakad, melyet később webképregény formában bontakoztattak ki. A Hellbound azzal a koncepcióval játszadozik el, hogy mi történne, ha hirtelenjében víziók özönlenék el az embereket, akiket egy titokzatos alak értesíti, hogy mikor fognak a pokolra kerülni. Amikor pedig lejár a meghatározott határidő, füstben úszó lények bukkannak fel a semmiből, akik valóban a pokolba küldik a szerencsétlen áldozatot - vagy legalábbis a földi életének lángok között vetnek véget.

Hirdetés

A társadalom szkeptikus elsőre, ami jól rezonál korunk apátiájával. A neten keringő pokolba küldő videók valóságtartalmát egyesek megkérdőjelezik, mások pedig mindenféle kriticizmus nélkül fogadják be, mint az egyetlen igazságot. Utóbbiak táborára épül az Új Igazság néven futó, szektára hajazó társaság, melynek tagjai azt a nyugtalanító gondolatot hangoztatják, hogy a füstös lények által pokolba rángatott emberek mind bűnöztek, tehát lényegében Isten büntetését kénytelenek magukon viselni. Ha ez önmagában nem lenne elég, a Nyílhegy nevű radikális irányzat még ennél is tovább fokozza a hangulatot, arra serkentve saját tagjait, hogy minden publikussá vált "bűnösről" derítsék ki a bűneiket - ha pedig nem találnak, akkor koholt vádakkal keserítik meg azok utolsó napjait. Ebből az alaphelyzetből az általunk jól ismert világ nagyon hamar eljut egy olyan állapotba, ahol a hitbéli meggyőződés alapján boldogulhatnak vagy kárhoznak az emberek.

A Hellbound több szempontból is érdekes, mert úgy tud jól működni, hogy valójában alig akad szereplő, akik a hatrészes évad mindegyik epizódjában felbukkanna. Ez pedig, mondani sem kell, erősen megnehezíthetné a néző dolgát, hogy nincsen senki, akivel hosszabb távon tudna szimpatizálni. Ugyanakkor pont ez az aspektusa segít a sorozatnak egyfajta valóságosság látszatot felépíteni és fenntartani, hiszen valljuk be, az életben sem fog egyetlen ember mindenféle problémára megoldást nyújtani (bocs, Elon Musk!).

Azt a hiányérzetet, amit a tartós karakterek távolléte okozna, egy egészen megrendítő társadalmi pokoljárással kompenzálja Sang-Ho Yeon. Ahogy az Új igazság hirdetései egyre inkább valódi isteni kinyilatkoztatásnak tűnnek, az emberek visszatérnek a megkérdőjelezhetetlen hit burkába, melynek menedékéből az ellenkező állásponton és világnézeten állók egyet jelentenek a legyilkolandó ellenséggel. Egészen hátborzongató belegondolni, hogy az eredeti rövidfilm még a 2000-es évek közepén készült, amikor még csak éppen kiépülőben volt az a polarizált társadalmi berendezkedés, amit 2022-ben már új normaként látunk magunk körül. Sang-Ho Yeon egy igazi vizionáriusnak tűnik.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


A szezon második felében középpontba kerülő házaspár esete pedig jól mutatja, hogy mennyire járhatatlan az éles ellentétet képviselő két tábor útja. Ahogy a már szinte nyíltan radikálissá vált Új Igazság, úgy a vele szemben elhelyezkedő csoportosulás sem tud igazán segítségére lenni olyan embereknek, akik nem hajlandók megkérdőjelezés nélkül befogadni a két különböző irányzatot. Ez a két végtelenül polarizálódott csoport levedlett emberiségükben a másik igazságának megcáfolását tűzi ki szent célul, esélyt sem adva egy normális diskurzusra, mely a néző mindennapjaiból is olyannyira hiányzik.

A Hellboundban több ponton is megkérdőjeleződik, hogy szembe lehet-e menni az isteni kinyilatkoztatással. Az emberek vagy apátia, vagy radikalizálódás révén azonosulnak az új világrenddel, ahol addig nem fontos senki, mígnem egy ítéletet kap. Ez a túlvilági üzenet lényegében megfeleltethető egy halálos betegséggel vagy jelenünkre még jobban reflektálva, egy COVID-megbetegedéssel, melyet követően embertársaink többségének fontosabb lesz megmondani a maga igazát, semmint együttérzéssel támogatni a bajba jutott áldozatot.

Igazán torz tükröt tart a néző elé a Hellbound, ami a rejtélyekre adott válaszok helyett az emberi természet veszélyes adaptálódási változatait mutatja be, ettől pedig füstös szörnyek ide vagy oda, még valóságosabb és még félelmetesebb élmény lesz. Aki viszont hiányolná a válaszokat, az a finálé utolsó képkockáival fellélegezhet, hiszen várhatóan a második évadban már többet megtudhatunk a központi misztikum természetéről. Mégis, egy olyan sorozatnál, ahol a társadalom egészének alakulása sokkal lebilincselőbb, mint a felsorakoztatott egyének sorsa, kissé kontraproduktívnak éreztem a cliffhangert, hiszen könnyen egy Pandora szelencéje pillanattá válhat a Hellbound történetében, ami önellentmondások sorát eredményezheti.

A zárójelenet ellenére tartom, hogy a Hellbound még a Squid Game-nél is fontosabb sorozat lett, mely még szélesebb bepillantást nyújt a társadalmunk forrongó lelkébe.

Hellbound - 1. Évad

Kinek Ajánljuk
  • Akik egy jó fantasy/horror közegbe bújtatott társadalomkritikára vágynak
  • Akik megvannak központi karakterek nélkül egy sorozatban
  • Akik szeretik megkérdőjelezni a körülöttük zajló jelenségeket
Kinek Nem
  • Akik hisznek az emberek alapvető jóságában
  • Akiket zavar az egyszerű, bénának ható CGI
  • Akik csupán saját igazukat képesek megtűrni
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.