Az HBO Europe első norvég nyelvű és gyártású sorozata kapásból egy igen izgalmas koncepciójú és áthallásában rettentő aktuális sorozatot dobott az asztalra, ami a bevándorlás témakörét, az időutazást és a krimit szövi össze, ami így első hallásra elég figyelemfelkeltő darabnak tűnik.

Oslóban egyik éjjel fura fényeket vesznek észre a tengerben a helyiek, köztük főhősünk, Lars Haaland rendőr. A rejtélyes villanások helyén fura emberek jelennek meg, akik érhetetlen nyelven hadoválnak. A jelenség ekkor kezdődött, de évek múltán sem szűntek meg az anomáliák: az időutazók a kőkorból, a viking korból és a 19. századból érkeznek, évente sok-sok ezren, akiket a norvég társadalom kénytelen befogadni. Öt évvel az első időutazás után Lars új nyomozótársat kap maga mellé, egy Alfhildr nevű nőt, aki a viking korból érkezett a jelenbe. Nagy esemény ez a rendőrség életében is, hiszen ő az első időbevándorló rendőrtiszt. A még összeforratlan párosnak egy időbevándorló gyilkossággal kell kezdeniük a munkát, ami (ahogy ilyenkor sejteni lehet) sokkal szövevényesebb, mint elsőre gondolták.

Az Időbevándorlók első szezonját egy mondattal is tökéletesen tudnám jellemezni: egy rettentően érdekes körítéssel megáldott szörnyen ingerszegény és kívülről fújt krimi, aminek nyomozós szálának lapossága talán valamennyire a koncepció része is volt, miszerint egy ilyen sokszor látott klisés bűnügyi történetet hogyan tudnak egy időutazós bevándorlós közegben tálalni. Vagyis mennyire érdekfeszítő, hogy a szokásos kisebbségi (fekete, ázsiai) első rendőr helyett egy vikingkorból érkező hölgy kerül ugyanebbe a szituációba. Nem tudom emlékeztek-e még rá, de a két éve debütált Netflix film, a Bright is ugyanezen koncepció mentén építkezett, bár ott ugye a fantasy világ lett összeeresztve a krimi-akció műfajjal. Nem is akarok senkinek zsákbamacskát árulni, az Időbevándorlók nyomozós szála nemcsak eseménytelen, de még olyannyira expozíciója is a következő évadoknak, hogy a skandináv krimik addigi toposzához se jutunk el, mikor kiderül, hogy a bűntény szálai a korrupt politikusokhoz vezetnek. Ezen legalább az segít valamennyit, hogy a főszereplő páros szerethető, és pár epizód után működni is látszik a buddy kémia.

Nagy szerencse, hogy a mellékszálak és maga az időutazók miatt megváltozott világ bemutatása sokkal magával ragadóbb, ami sokaknak pont adhat akkora löketet, hogy megnézzék a hat epizódból álló évadot. Részről részre kapjuk az információmorzsákat hogyan kezelik Norvégiában az időbevándorlókat, milyen konfliktusokat idéznek elő az eltérő kulturális és nyelvi akadályok, illetve hogyan próbálják integrálni az érkezőket. Ez a gondolatkísérlet szerencsére gyakran el tudja vinni a hátán a sorozatot, amivel azzal kapcsolatban késztet gondolkodásra, hogy a bevándorlás problémája nem is kizárólag helyhez kötött. Ebből fakadóan vannak olyan frappáns dialógusok, mikor egy jelenkori csávó az utcán a szokásos "Takarodjatok vissza!" mantrát üvölt pár vikingkori nőre, akik kapásból válaszolják neki, hogy ők voltak itt korábban. 

Az viszont semmiképp nem tesz jót a szériának, hogy a téma boncolgatása sok esetben kifejezetten felületes, ami már a második résztől kezdve gyakran késztet zavart fejvakargatásra. Egyrészről a három korból érkezett bevándorlók ábrázolása zavaróan leegyszerűsített: a viking koriak mind kitetovált szakállas harcosok, a 19. századiak pedig egytől egyik keménykalapos, bajszos figurák. Annak ellenére, hogy a skandináv országokat kiváltképp érinti napjainkban a bevándorlás hatása, az Időbevándorlók nem foglal érzékelhetően állást témában, ha csak azt nem veszem annak, hogy mennyire primitíven naiv az időbevándorlók integrációjának elképzelése az alkotók részéről. A különleges elgondolás ellenére nem tartottam elképzelhetőnek, hogy a mészárláshoz szokott viking harcosok bármennyi év alatt hozzá tudjanak szokni a modern kori városi mókuskerék típusú életvitelhez. Hogy felfogják az emberi jogok, a demokrácia, a modern erkölcsi normák és a számunkra alapvető gondolkodásformák összességét. Már csak felszínesen belegondolva, ez egy rettentő összetett és nagyon hosszan elcsámcsogható kérdéskör, amit hasra csapásos tőmondatokkal tud le a sorozat. Ez nem feltétlenül hatalmas probléma, és nem is gondolom, hogy a nézők többségét igazán zavarná a dolog, én személy szerint mégis jobban örültem volna, ha kicsit jobban beleássa magát ezekbe a sorozat. A konklúzió előtt pedig csak zárójelesen megjegyzem, hogy a norvég eredeti hang helyett inkább a magyar szinkron mellett döntöttem, mivel az HBO minőségibb szinkront szokott összehozni, és valóban hozta a várt színvonalat, bátran tudom ajánlani.

Annak ellenére, hogy engem már maga a gondolatkísérlet is kellően elszórakoztatott, és látom is a potenciált a sorozat későbbi szezonjaiban, kissé szomorúan kell konstatálnom, hogy ez az első évad nem egy olyan igazán elismerésre méltó darab, amit szívesen ajánlok. A vérszegény nyomozós szálat az azonosulható figurák és az időutazós körítés dobja fel, aminek túlságos leegyszerűsítése miatt nem tartom egy okos műnek az Időbevándorlókat, de el tudtam fogadni ezt a felszínesebb prezentálását a témának. Szívesen zárnám azzal, hogy az Időbevándorlók jött, látott, és elvette a munkát, de egy teljes szívből szóló South Park referenciáért ennél valami ütősebbet kell az asztalra rakni.