Sokan sokszor kifejtetették már, hogy a Marvel mennyire nem találja mostanában a helyét, ami nálam talán a She-Hulknál érte el az abszolút mélypontot és döntöttem úgy, hogy szép volt, jó volt, elég volt. Na, de az általam mindig is kedvelt Loki második évadát csak nem hagyhattam ki azért, mert csalódtam pár Marvel produktumban az utóbbi időben. Nem mondanám, hogy életem döntését hoztam meg, és nem cserélném el a hatórányi második évadot valami másra. 

Egy gyors összefoglalóba beugrok, mielőtt ráfordulok a spoilerekre, mert lenne mit kibeszélni. Szóval az első évad végén Sylvie megöli He Who Remains-t az idők végezetén, ezzel gyakorlatilag "eltörte" az időt és megkreálta a multiverzumot, hiszen rengeteg világra szakadt szét a szent idővonal.

Itt veszi fel a fonalat rögtön a második évad, hiszen egész idáig ezeket a vadhajtásokat vagdosták le rendszeresen a TVA-nél és most rohangálnak, mint a fej nélküli csirkék, ráadásul Lokit ide-oda rángatja valami téren és időn keresztül. Gyorsan mindenki felveszi a fonalat, mert a nagy baj még csak most kezdődik. A TVA rendszere képtelen mihez kezdeni a rengeteg idővonallal, ezért rohamosan robog a megsemmisülés felé. Most is Lokin és társain múlik nemcsak a világ, vagy világok, hanem az egész téridő-kontinuum sorsa. 

Itt, a második évadban még eggyel magasabb fokra emelték Loki, a címszereplő karakter fejlődését és prezentálását. Amit Tom Hiddleston lehoz minden egyes részben, az valami elképesztő. Szavakkal nehezen leírható, hogy milyen mély benyomást tett rám, minden apró rezdüléséből, hanglejtéséből, gyakorlatilag a pórusából árad Loki, a csínytevés istene. Egyszerűen csak miatta érdemes végigülni ezt a hat részt, ezen a ponton nem a hátán cipeli a sorozatot, hanem ő LOKI. Egy gonosz, egy antihős, akit csak a saját önzősége motivál, rádöbben a végén, hogy még a jó pillanataiban is csak saját maga miatt teszi, amit tesz, mert annyira retteg az egyedülléttől.

Viszont ezen a ponton már képes ezt felismerni és továbblépni, hogy a barátainak tegyen jót és ne önmagának. A barátsága Mobiusszal egyszerűen szívet tépően gyönyörű és szerethető. Az az apokalipszis kellős közepén is csipkelődő, őszinte barátság, amit olyan sokan próbálnak hitelesen bemutatni egy sorozatban. Nyilván ehhez Owen Wilson is kell, aki legalább olyan nagy jelentőségű karakterjeleneteket kap - még ha nem is annyit -, mint Loki. Ha pedig ők ketten nem lennének elég erős gárda, beugrik Ke Huy Quan, mint OB (Ouroboros), leteszi az Oscarját az asztalra, színészkedik egy hatalmasat, majd hazamegy. A gárda igazából gyengébb pontjai is átlag felettiek, kivéve Jonathan Majorst, de róla majd később. 

Maga a második szezon története már sokkal keményebb dió, tehát spoileresen folytatjuk!

Tulajdonképpen nem tudom, mi történt a második évadban. Mármint nyilván megnéztem, és felfogtam a történéseket, de akkora káosz az egész, hogy ember legyen a talpán, aki valami értelmet talál benne. Nem arra gondolok, hogy olyan lyukas, mint az ementáli, vagy blődség az egész, hanem tiszta őrület. Nem is egy Rick és Morty szintű agyeldobás, hanem céltalan. Mint amikor régen az országos sorozatok írói az évad végén valami abszurd mértékű konfliktusba írták magukat, hogy utána a következő évad elején egy rész alatt, valami szó szerinti csodával húzzanak ki mindenkit öt perc alatt a bajból. Ez az öt perc a teljes második évad, csak jelentőségteljes dialógusokkal megfűszerezve. Én azt a részt könnyeztem meg, amikor Loki még egyszer utoljára visszamegy Mobiushoz tanácsot kérni az első beszélgetésük idejébe, ahelyett, amikor feláldozza magát mindenkiért. Iszonyatosan jól nézett ki, ahogy kézbe veszi a szétszakadt idővonalakat és a saját varázserejével fonja őket egy Yggdrasillá. 

Folyton egy ilyen egyszer fent, egyszer lent érzést adott a sorozat. A pités szobában Sylvie és Loki egy jól megírt, komplex beszélgetést folytatnak le a szabad akaratról, meg istenekről, majd jön a fő konfliktus a loommal és teljesen kiránt az élményből. Ezen a ponton szerintem jobb lett volna, ha a karakterek csak füstös szobákban beszélgetnek nagy, világot megváltó témákról és saját dilemmáikról, mint ez a mentsük meg a világokat tematika. Amúgy is nagyon klausztrofob az egész szezon, nem lett volna akkora különbség. 

Jonathan Majors ugye privát okok miatt, úgy néz ki, nem kívánt személy lett a Marvelnél, ami elég kellemetlen, tekintve, hogy egy egész fázist neki szántak. Részemről nem is baj, mert azt a stílust, amit Majors letol, mint Victor Timely, majdnem a nézhetetlen kategóriába sorolnám. Nem tudom, kinek a döntése volt ez a mesterkélt ripacskodás, vagy talán a karakterhez illőnek gondolták, de hogy valaki erre áldását adta, az számomra felfoghatatlan. Különösen a többiek kimért profizmusa mellett szinte már-már röhejes. Talán ezért is kellett Lokinak feláldoznia magát a végén, persze azon kívül, hogy logikus karakterpillanat volt, mert így dobhatják az egész Kang témát és egy mondat erejéig a Kvantumániát is kvázi lezárták. (Persze mondják, hogy vannak még He Who Remains variánsok, ha esetleg mégis megoldódna a Majors probléma.) 

Összességében nehéz mit mondani erről a kicsit katyvaszos második évadról. Remek írás, remek karakterek, még annál is jobb színészek, de a történet majdnem nulláz mindent. Biztos vagyok benne, hogy én nem értem az egész koncepciót, vagy a nagy rohanás és kapkodás közepette valamit gyorsan változtatni kellett benne, aztán... hát ez lett belőle. Van is happy end, meg nincs is, innen Lokinak nincs tovább, legalábbis nagyon remélem, mert újabb variánst, újabb világbeli Lokit bármikor elő lehet ugye rántani. Remélem, hogy a Marvel összeszedi magát szépen, lassan, mert a Loki 2. évada egy emblematikus példájává fog válni a zsenialitásuknak és a teljes fejetlenségnek egyszerre. 

Cserébe az Echo trailer nagyon menő. 

Hallgass meg egy másik véleményt is: