Hirdetés

Évadkritika: Lucky Hank - 1. évad

|

Bob Odenkirk új sorozata sok mindenről szól, ám épp ezért nehéz megmondani, hogy pontosan miről is. És mégis, rendkívül szórakoztató az első évad összes epizódja.

Hirdetés

Úgy tűnik, az egyetemi bürökrácia nemcsak hazánkban annyira abszurd, hogy filmeket és sorozatokat ihlessen, ugyanis a Netflix A tanszékvezető című szériája után máris itt van egy újabb produkció, amely egy angol tanszék mindennapjait mutatja be, hasonlóan szatirikus megközelítésben.

Most is meg nem nyitott hallgatói értékelések, le nem váltott tanszékvezetők és persze folyamatos hatalmi harcok jellemzik a méltóságra egyáltalán nem ügyelő értelmiségi elitet, végül pedig kiderül, hogy a karakterek magánélete sincs rendben.

Hirdetés

Hank (Bob Odenkirk) egy eldugott egyetem angol tanszékét igazgatja, ám láthatóan nagyon kevéssé érdekli a munkája. Óráin felszólítja a diákokat, ám különösebb kommentárt nem fűz a műveikhez, a kapun kilépve pedig csak szerené elfelejteni, hogy valaha is tanárnak állt.

Mígnem egyik nebulója számonkéri ezt a bánásmódot, mire a főhős közli vele, hogy ha már ennyire tudni szeretné, egészen biztos, hogy soha nem lesz belőle nagy író, és ezt onnan lehet tudni, hogy egy középszerű intézmény hallgatója, és egy olyan bukott szerző a tanára, mint Hank. A kifakadás természetesen virálissá válik, a férfit pedig hamar el akarják mozdítani a pozíciójából, ám valahogy mégis ő marad a tanszék élén. A problémák azonban egyre csak sokasodnak.

Nagyon nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni, hogy miről is szól a Lucky Hank. Kezdetben egy szinte Office-t idéző munkahelyi komédiát kapunk, majd egyre inkább a melodrámai szálak felé tolódik a hangsúly. Épp ezért végig fókuszátlannak érződik a sorozat, ami miatt igazán kiemelkedőnek nem nevezhetjük a végeredményt, pedig egyes aspektusok végig jól működnek.

A készítők remekül mutatják be a tanszék dolgozóit, mindenki megkapja a maga néhány jellemvonását, amivel ki tud lépni a sztereotípiákból. Ezek mind-mind klasszikus komikus karakterek: Emma (Shannon DeVido) személyében megismerjük a cinikus médiatanárt, Gracie (Suzanne Cryer) végig elképesztően szórakoztatóan veszi magát végig túl komolyan, Hank belső vívódása pedig egyszerre komikus és tragikus.

Ráadásul a figurák nem csupán önmagunkban szórakoztatóak, a köztük lévő dinamika is remek, ami leginkább a sorozat hatodik részében látható vacsora során eszkalálódik, ahol minden sérelem egyszerre jön a felszínre, miközben a házigazdák csak egy ártalmatlan small talkot szerettek volna. Bob Odenkirk természetesen brillírozik Hank szerepében, ám az első részekben úgy tűnik, ez inkább a színésznek köszönhető, aki bármikor könnyedén hozna egy Saul Goodman-utánérzést. Később viszont kiderül, hogy a forgatókönyvírók sem hagyták cserben a producerként is jelen lévő színészt: Hank motivációi és elfojtási szép lassan kerülnek a felszínre. Ez a férfi ugyanis nem elégedett, élete egyetlen területével sem. Egy alkalommal megkérdezik tőle, hogy mennyire boldog, válasza pedig elkeserítő: 20 százalékosan. Munkája nem motiválja, lányával nem találja a közös hangot, és még a korábban biztos pontnak tűnő felesége is munkahelyet szeretne váltani.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Ezek azonban csak felszíni gondok, Hank ugyanis elsősorban a szüleivel küzd. Apjával, aki kiskorában hagyta el, illetve anyjával, aki minden bizonnyal nem mondott el neki mindent. A Lucky Hank tehát mindenekelőtt azt állítja, hogy ha életünk alapvető, identitást építő eseményeivel nem vagyunk tisztában, semmilyen téren nem tudunk teljes életet élni.

Persze ezek nem hatalmas megfejtések, de Odenkirkék konzekvensen vezetik végig a nézőt az úton. Ráadásul egy plusz réteggel is gazdagítják a mondanivalót: a Lucky Hank ugyanis a túlzott kedvesség kritikája is. A készítők nem pengetnek közéleti húrokat, így a nem a politikai korrektség bírálatára kell gondolni, sokkal inkább arra, hogy mindennapi életünk során is mennyi mindent fojtunk el, hány szűrőn megy át majdnem minden mondatunk, és mennyire abszurdan reagálunk, ha valaki nem teszi meg ezeket a kötelező köröket.

Hank azonban végül rájön, hogy a címben megjelölt szerencse őt sem kerülte el. És tulajdonképpen a néző sem jár rosszul ezzel a sorozattal: a Lucky Hank nem annyira aktuális, mint a korábban említett A tanszékvezető vagy épp a Balhé, de feltétlenül szórakoztató, tele remek színészi alakítással.

A sorozat az HBO Maxon látható. 

Lucky Hank 1. évad

Kinek Ajánljuk
  • Akik szeretik Bob Odenkirköt
  • Akikben nosztalgiát ébreszt az egyetemi világ
  • Akik szeretik, ha egy sorozat a mellékszereplőket is árnyalja
Kinek Nem
  • Akiket zavar, ha egy széria egyszerre túl sok témával foglalkozik
  • Akik nem szeretik a gyakori hangulatváltást
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.