A Shadow and Bone második évada valamilyen rekordkísérletet szeretett volna megdönteni, annyira későn jött az első évadhoz képest, de jó munkához idő kell és egy percet sem sajnálok, amit várakozással töltöttünk. Alapvetően jó irányba fejlődött a sorozat, de pár kisebb-nagyobb dolog csak-csak szemet szúrt így is - majd a végén a spoileres részen kitérek arra is. Előtte azonban essünk neki egy rövid visszatekintőnek. 

Az első évad végén Alina, Mal, a Varjak és Nina egy hajóra szálltak, hogy maguk mögött hagyják a Ravkában történteket. Utóbbiak Ketterdamba hajóznak, ahol bizony elég nagy slamasztikában találják magukat, mert nem elég, hogy a Sun Summoner nélkül érkeztek és csak pár gyémántot kaptak vigasztalásul, a Crow Clubot beolvasztotta Pekka Rollins a birodalmába és még rájuk is kent egy gyilkosságot.

Alina és Mal pedig feltett szándékkal vetik bele magukat a nagyvilágba, hogy még több erősítőt szerezzenek, amivel majd később nagyobb eséllyel pusztíthatja el Alina a Foldot. Nekik sem jut sajnos túl sok békesség a küldetésük során, mert az első évados események után a cár Alinát (is) hibáztatja a kisebb katasztrófáért. Az utolsó cliffhangerből pedig mi nézők tudjuk, Kirigan is úton van, hogy elpusztítson mindent, ahogy azt egy főgonosznak illik. 

A sorozat megint ketté bontható, ismét van a Varjak történetszála, ami az első négy részben gyakorlatilag teljesen leválik Alináéktól és ahogy eddig is, úgy most is minden pillanat aranyat ér. Megint ide kerültek a sokkal színesebb karakterek és Ketterdam sötét-füstös-zsúfolt világa egyszerűen odaragasztott. Igen, nincsen világmegmentés, csak pár suhanc próbál kikecmergeni az árokból, amit saját maguknak ástak. Megérkezett az utolsó karakter is a hatosból, Wylan, a robbantásszakértő és ez a casting egyszerűen számomra tökéletes volt. Elég hamar össze is eresztették Jesperrel, ami egy egészen hangyányit kilógott, de ha egyszerűen ennyire megvolt a kémia, nem csodálom, hogy a készítők sem bírtak ellenállni a kísértésnek.

A szál (és a sorozat) kincse azért továbbra is Kaz Brekker (Freddy Carter), nála el is kezdték építeni a flashback jelenetekkel a múltját, ami szépen lassan volt adagolva, bár nem tudom, hogy az, aki nem olvasta a könyveket, vajon mennyire értette, mi történik, mert nem volt éppen szájbarágós. Részemről a legmenőbb verekedős jelenet is az övé, csak egyet kapott, de abban több erő volt, mint bármelyik Grishás jelenetben, vissza is tekertem, mert egyszerűen annyira jó volt.  

Még szerencse, hogy erősen dolgoznak már a Varjak spin-off sorozatán, mert az Alinás szál megint dögunalom volt. Oké, megjelent Nikolai, aki amíg kalózt játszik iszonyatosan szórakoztató, hogy hercegként idegesítően karót nyelt legyen. Ez a kalandozás az erősítőért elég jól indult, hogy aztán meginduljon a melodráma Alina és Mal között. Értem, hogy ez lenne a "fő" történet, de egy percre nem érdekelt. Egy pár rész után azon voltam, hogy inkább áttekerem őket. Csak Genya és David tartotta bennem a lelket, mert őket rohadt jól sikerült összerakni.

Ebben az egészben csak az a szomorú, hogy a készítők is látványosan elengedték ezt a részt. Kirigan minden megszólalása az a tipikus meg nem értett, hatalmas erővel rendelkező egyén, aki csak azért gonosz, mert a világ csúnyán bánt vele. Ben Barnes remek, egy fél pillanatig nem látszik rajta, hogy ne menne ez neki csuklóból, viszont maga a karaktere olyan üres, mint az árnyékszörnyei. 

Mielőtt rátérek a spoileres részre, még fontos kiemelni, hogy CGI tekintetében hatalmas volt az előrelépés. Kirigan árnyékszörnyei valami elképesztően igazinak néznek ki, de minden más is iszonyatosan szép és hihető. Megint itthon forgattak, jártak is egy csomó gyönyörű helyen, nem spóroltak a díszleten és a kosztümökön sem, ami a Novyi Zemben és Shu Hunban tett látogatások alkalmával még inkább hangsúlyosak voltak. Sajnos Joseph Trapanese egy fokkal visszavett, és amíg az első évad során erősen tolta az arcunkba az aláfestői zenét, idén úgy éreztem, inkább háttérbe tolta a jellegzetes témákat, cserébe elég általános dallamokra cserélte a hangzást. 

Na, és akkor a spoilerek... 

Nem nagyon tudom hova tenni a sorozat szerkezetét. Az évad első felében még csak meg sem próbálják integrálni a Varjakat a nagy egészbe, ők ott vannak Ketterdamban és el vannak a maguk dolgával. Amivel csak azt erősítik a nézőben, hogy a Fold ledöntése senkit nem mozgat meg igazán, csak azt a pár személyt, akik ebben részt vesznek. Gyakorlatilag azzal, hogy bemutatják, a világ ugyanúgy csorog a medrében most is, elveszik a nagy események súlyát. Ez a gonosz telepatikusan belemászik a főhős álmaiba és akkor ott tesz-vesz klisé pedig engem különösen zavart, mert semmit nem hoztak ki belőle (tudom, hogy a könyvben is így van). Cserébe rengeteg időt fektettek Kaz múltjának felfedésébe, amit meg imádtam. Még mindig hatalmas rajongója vagyok a tolvajnak, aki nem tud elfutni és épp ezért egyszerűen borzasztóan kilógott, ahogy az utolsó nagy csatában megjelenik full feketében, nagy kabátban, a majdnem sivatagban. Még a többiek oké és végül is őt is megmagyarázzák, hogy miért van ott (ha Nikolai meghal, nincs fizettség), de valahogy nem passzol, kilóg.  

Aztán mintha a készítők is rájöttek volna, hogy nem lehet két sorozatot egymás mellett futtatni, csak elküldik kardszerző túrára a Varjakat, amit igazából karakterépítésre használnak és megint nem azt hangsúlyozzák, hogy amúgy Alinának nagyon kéne az a kard, mondjuk úgy tegnapra. Az utolsó két rész így is egy hatalmas katyvasz volt, de legalább jól nézett ki. Mindenféle mesterkélt konfliktussal szakítják szét Alinát és Malt (Nikolaijal is van valami), de vért izzadtak, hogy ne happy end legyen a vége, mert még folytatni szeretnék, gondolom. Olyan kínosan érződik, hogy ha valami nem úgy van, ahogy lennie kéne. 

Meglepően szórakoztató még mindig ez a sorozat, de a fő konfliktusból mindenféle nagyobb jelentőséget sikerült kiölni azzal, hogy a Varjak mindegyike komplexebb és érdekesebb karakter, mint azok, akik papíron a főszereplők. Egy pillanatra nem érdekelt az újabb "mentsük meg a világot a sötétség urától" történetszál, amikor a tenger túloldalán izgalmas karakterek navigálnak a még érdekfeszítőbb városi alvilágban. Érdekes üzenete ez a Shadow and Bone-nak, hogy a különlegesnek számító Grishák gyakorlatilag polgárháborúja nem is akkora dolog. Biztos vagyok benne, ha csak Alináék történetét követtem volna végig, fel sem tűnnek a hiányosságok, de így, hogy volt összehasonlítás rögtön mellette, már gyengének érződik. Cserébe ugye bedobták a Six of Crows fő konfliktusát a cliffhangerbe, ami akkor most vajon a spin-offba kerül vagy a harmadik évadba?