Hirdetés

Évadkritika: The Punisher - 2. évad

|

Már az elején érdemes leszögezni: a Megtorló második évadjának több hibája is van, de legalább annyira szórakoztató és magával ragadó, mint az első szezon.

Hirdetés

A The Punisher második felvonásának fel volt adva a lecke. Nem elég, hogy meg kellett felelnie az első évad színvonalának, de még egy kvázi hattyúdallá is kellett válnia, hiszen mind jól tudjuk, hamarosan a Netflix (leginkább a Disney nyomására) ezt a sorozatot is kaszálni fogja. Emiatt a készítőknek úgy kellett megírniuk ezt a 13 epizódot, hogy egyrészt haladjon tovább a történet, és másrészt pedig zárják is le teljesen az egészet. Az első pár résznél valóban ez érződik, ez a fajta kettősség, illetve megfelelési kényszer, de sokunk örömére a vége felé mintha egészet hagyták volna a csudába, hogy egyszerűen csak szórakoztasson. És emiatt (is) válik a Punisher a Marvel/Netflix egyik legjévé.

Hirdetés

Még mielőtt túlságosan is belemerülnénk a második etap kivesézésébe, nem árt megemlíteni azt a tényt, hogy elvétve komoly spoilerekbe futhatnak bele azok az olvasók, akik még nem látták végig az első évadot.

A Megtorló második szezonja ugyanolyan részletes, lassú és kidolgozott, mint amilyen az elődje volt - már ahol. Mondom ezt amiatt, mert történetügyileg azért az évad hagy némi kívánnivalót maga után. A sztori ugyanis az, hogy egy évvel járunk az első szezon után: Frank Castle messze elutazott New Yorktól, mindent a háta mögött akar hagyni. Ez elsőre sikerül is neki; bárokba megy el, no-name zenekarokat hallgat, miközben még egy pultos nőt (az imádnivalóan felesleges Alexa Davalos) is felszed. Viszont egyhamar visszakerül az erőszak és a fegyverropogások világába, amikor is megment egy 16 éves lányt, Amyt a rá valamiért vadászó fegyveresektől. Castle innentől fogva újra a céltábla közepe lesz, és Amyvel együtt kell szembeszállniuk az ellennel. Eközben a szétszabdalt arcú Billy Russo felébred a kómájából, viszont emlékezetkiesésben szenved: a vidámparki események miatt amnéziás lett, fogalma sincs, mit miért csinált, még azt se tudja, hogy ki küldte a kórházi ágyba. Mellettük visszatér még a sorozat harmadik központi figurája is, Dinah Madani belbiztonsági ügynök, aki szintén traumával küzd a felépülése óta. Miután Russo megszökik a kórházból, Madani visszahozatja Castle-t, hogy fejezze be végre az elkezdett ügyüket.

Már ennyiből is tisztán látszik, hogy a sztorit eléggé kuszára írták meg. Ez a két oldalú történetvezetés felettébb furcsa, sőt elidegenítő elsőre, viszont meg kell hagyni az évad végére ügyesen hozták össze a két szálat. Egyik oldalon ott van Amy története, akivel kapcsolatban hamar kiderül, hogy egy zsarolási ügy miatt vadásznak rá igencsak befolyásos emberek, akik még egy pap kinézetű ex-nácit is (akit csak stílusosan Pilgrimként ismerünk meg) küldenek a nyakára, ezzel tovább bonyolítva az amúgy sem fényes helyzetét. A másik oldalon pedig ott van a már megszokott hármasunk, azaz Castle, Russo és Madani, és az ő összefonódó sztorijuk, amivel kapcsolatban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ez a szál sokkal inkább érdekesebb és magával ragadóbb lett, mint a másik.

Valahogy azt az érzést kelti az Amy-Pilgrim szál, hogy csak afféle kitöltésként, már-már időhúzásként tették bele, mert nem akartak a megszokott 13 epizód alá lőni. Kevésbé kidolgozott, nem annyira megkapó, és valóban felesleges ez a fajta kiegészítés, amivel feltehetően az volt a szándékuk, hogy valami hasonlót csináljanak, mint amilyen az első évadban a kisebb szituációk bemutatása volt (pl. a fegyvertartás kérdése). Viszont nem nagyon akaródzik ez működni: Amy (akinek vagy negyven darab álneve van) a szokásos kislányos mellékszereplő. Ha kell sikoltozik, ha kell raplizik, ha nem kell, akkor azért is teljesen észszerűtlen és meggondolatlan döntéseket hoz, és persze mindig meg kell menteni őt. Klisés, mint egy TV kapcsolgatása közben váratlanul felbukkanó Steve Austin-film. Egy fokkal érdekesebb a "főgonosz" karaktere, vagyis Pilgrimé, hiszen egy tiszteletteljes, lassan beszélő, a múltját maga mögött akaró hagyni férfiként reprezentálódik, viszont ő meg nem nagyon akarja játszani a Hitchcock által preferált suspence-t, vagyis közel semmi fontosat, vagy karakterépítő információt nem tudunk meg róla.

Valahogy nélkülük sokkal inkább működni látszik a történet, ami túlnyomórészt a Castle-Russo-Madani hármas erősségének tudható be. Ezeket a karaktereket olyan profi módon tudták bemutatni az első évadban, hogy pár pillanat alatt azonnal szurkolni kezdünk nekik, avagy éppen negatív érzelmeket pumpálunk az irányukba. És ehhez szorosan hozzákapcsolódik az is, hogy maga a címszereplő, a Punisher háttérbe vonul. Átadta a kitüntetett helyét a másik két karakternek, és pontosan emiatt lesz ez az évad is érdekes és nagyon is szerethető (mint amilyen a 2015-ös Mad Max: A harag útjában is volt). Frank Castle figuráját tökéletesen bemutatták az első felvonásban, és hál' istennek, nem erőltettek rá semmiféle bugyuta, klisés jellemfejlődést. Belőle érezhetően nem tudtak többet kihozni, és nagyon becsülendő, hogy a forgatókönyvírók ezt elfogadták.

Madani és Russo két olyan karakter, akik az első évad évadban történet miatt eléggé súlyos traumákkal küzdenek: Madanit fejbe lőtték, és pont ezért akarja végre lezárni ezt az ügyet, míg Russo valóban amnéziás lett, és a folyamatos vergődését láthatjuk, ahogy harcol a démonjaival. Az, hogy ők ketten kerültek az előtérbe, csak javított a második évad helyzetén, hiszen két olyan szereplőről beszélhetünk, akik további kifejtést igényeltek. És félre ne értsétek, ezzel magát a Megtorló státuszát degradálják le, csak ténylegesen úgy néz ki a helyzet, hogy Frank túllépett mindazon, ami vele történt a múltban. Az emlékét persze tovább viszi ennek (érdemes nézni, mi lifeg a nyakában), de nem azt az unalmas, borzasztó módon közhelyes gyászoló figurát hozták ki belőle, aki képtelen túllépni a múltbéli sérelmeken. Castle valóban csak rosszkor volt rossz helyen. Mi tagadás, az ikonikus mondat még mindig helytálló: "Just when I thought I was out… They pull me back in!".

Maga Russo és Madani valóban az évad közepét jelentik, míg Frank megmaradt az első szezonbeli énjének (mondjuk tegyük hozzá, ismét kapott egy nagyon drámai és érzelemdús monológot). Amíg az egyik karakter a hátrányait az élükre fordítja és előnyt kovácsol magának, addig a másik képtelen egyedül legyőzni a démonjait, és újra meg újra a saját kardjába dől. Két teljesen elértő jellemábrázolást láthatunk, amik a színészi alakításokban csúcsosodnak csak ki igazán. Amber Rose Revah a szezon legnagyobb meglepetése; eddig is tudtuk, hogy nagyszerű színésznő, de itt erre még inkább ráerősít. Olyan bivalyerős, drámai, több érzelmet és egyben dilemmát mozgató karakterré formálja Madanit, hogy arra valóban nincsenek szavak. És kifejezetten érezhető, hogy neki ez a sorozat jelent(het)i azt a hőn áhított ugródeszkát, amire egy színész vágyhat, és pontosan emiatt nem szeretné elbaltázni az esélyeit. Szerencsére, nem is tette.

Ben Barnes meglepően ügyesen hozza a mentálisan instabil figurát, akiből csak szépen lassan válik igazi főgonosz. A fokozatos kirohanásait, megmozdulásait, illetve magát a szemjátékát igazit élvezet nézni, ezzel egy tényleg lassan Jokerszintű nemezist hozva. Barnes végre kitört a szépfiú szerepéből, és köszöni szépen, nem akar visszatérni oda, nagyon jól érzi magát itt. Vele kapcsolatban az elején még furcsálltam, hogy az összeszabdalt képe miért nem néz ki "erősebben", csúnyábban és durvábban, mint ahogy a képregényekben, vagy a War Zone filmben. Aztán már a legelső megjelenésekor minden ilyen kételyt eloszlatott: sokkal inkább emberibb, kézzelfoghatóbb a külseje, valóban elhisszük róla, orvosok napestig dolgoztak azon, hogy megmentsék az arcát, és nem egy eltúlzott, valótlan maszkot húztak rá. És ez egyben az egész évadra is igaz: nem tűnik egyáltalán képregényadaptációnak, kicsit sem azt a hatást kelti, hiszen nincsen benne semmi "szuper", semmi természetfeletti, valóban olyan érzést kelt, mintha egy igazi drámasorozatot néznénk, és nem egy Marvel szériát.

A karaktereken és a színészeken kívül azért az akciókat sem hagyták figyelmen kívül. Semmi okunk nem lehet a panaszra, a második évad szükségszerű erőszakossága és brutalitása az első felvonást idézi meg. Az ütéseknek súlya van, a lövéseknek erejük, minden valódinak hat, semmi sincs elbagatellizálva, vagy túlerőltetve (külön megemlítendő a harmadik epizódban látható igencsak látványos lövöldözés, ami az eredeti, John Carpenter rendezésében készült A 13-as rendőrőrs ostromát idézi meg). Ehhez még hozzátartozik a végkifejlet is, ami kapcsán szakítottak mindenféle és fajta közhellyel. Megvan az a vég, ahol a gonosz sebesülten egy érzelmes nagymonológba kezd bele, majd végül a főhős megkegyelmez neki, mert ő "nem akar lealacsonyodni a gonosz szintjére"? Na, ezt a fajta klisét itt alapjaiban véve elfejeltetjük, mert az évad végi Castle-Russo "párbaj" (ha nem is annyira látványos és brutális, mint az első szezon végén) végtelenül magával ragadó és üdítően új vért pumpál megszokott formulába.

A The Punisher második évada kétség kívül a legmegosztóbb lett a Marvel/Netflix vonalon mozgó szériák között. Megvan ennek a szezonnak hibái, de még így is egy felettébb élvezetes és szórakoztató évad lett, ami üde színfoltként mutatkozik meg a többi szuperhős sorozatok között. Ami igaz volt az első felvonásra, az teljesen mértékben igaz a másodikra is: ha nem szimpatizálunk a főhőssel (avagy a főbb karakterekkel), vagy a felvonultató elvekkel, módszerekkel, akkor valóban egy lapos, unalmas és erőtlen évadot kapunk. Viszont ha meglátjuk a Megtorlóban azt a pici kis zsenit, ami már az elejétől fogva magával ragad, akkor egy utánozhatatlan és egyben hiánypótló szezon lesz a jussunk.

The Punisher − 2. évad

Kinek Ajánljuk
  • Akik még mindig szeretik a Megtorlót
  • Akiket nem zavar, ha a címszereplő lefokozódik mellékszereplővé
  • Jon Bernthal-rajongóknak
Kinek Nem
  • Akiknek nem veszi be a gyomra az erőszakot és brutalitást
  • Akik szerint a Megtorló csak megy előre és puffogtat
  • Akiket zavar, ha egy akciósorozatban nem végig csak lövöldöznek
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.