Hirdetés

Fehér éjszakák - Kritika

|

Egy horror, ami úgy elüt az átlagtól, mint a filmben látható fesztivál a többi nyári banzájtól. Persze nem is vártunk mást az Örökség rendezőjétől.

Ari Aster tavaly robbant be az Örökséggel, ami bár a nézőket a mai napig borzasztóan megosztja, a kritikusok körében egyöntetű sikernek örvend, nem véletlenül. A mindössze 33 esztendős rendező debütáló alkotása esszenciális horror volt, ami hatásvadász ijesztgetések nélkül hozta a frászt az emberre és olyan nyomasztó atmoszférát kreált, ami a megtekintés után is velünk maradt. Az elmúlt évek legerőteljesebb műve a zsánerben, ami helyenként az Ördögűző és a Rosemary gyermeke hangulatát idézte. Ezek után új filmjénél érthető okokból magasan volt az a bizonyos léc, a két és fél órás játékidő ellenben némi aggodalomra adott okot. A kérdés az, hogy Aster a modern horror legújabb ikonjává lépett elő a Fehér éjszakákkal, vagy az Örökség sikere egyszeri bravúr volt?

Hirdetés

Dani (Florence Pugh) és Christian (Jack Reynor) lassan négy éve együtt vannak, ám a fiú szakítani szeretne a lánnyal. Egy családi tragédia miatt úgy dönt, mégsem teszi, helyette elhívja barátnőjét egy nyaralásra, ahova néhány barátjával tart. A helyszín egy aprócska svéd falu, ahol idén rendezik a 90 évente esedékes kilencnapos fesztivált. A zárt közösség szeretettel fogadja a jövevényeket, de szokásaik szépen lassan megrémítik Daniéket.

Hirdetés

Első olvasatra egy szimpla szektás horrorra asszociálhat az ember, amiben fiatalok egy ismeretlen közegbe kerülnek, majd a vakáció szépen lassan rémálomba fordul és lemészárolják őket a fanatikus szektatagok. Aki ismeri Aster stílusát, tudja, hogy a végeredmény messze áll ettől, noha a koncepciót le lehet butítani erre az alapra, ha nagyon akarjuk. Ez mégis meggondolatlanság lenne, ugyanis a Fehér éjszakák igényes és intelligens film, amit nem lehet egy ilyen alműfajba beskatulyázni. A modern felfogás szerint még csak horrornak is erős túlzással lehet titulálni, inkább egy zárt kommunát bemutató groteszk alkotás, ami megragadja és kirántja a nézőt a komfortzónájából. Ha jobban belegondolunk, akkor mégis ebben rejlik a zsigeri horror mibenléte. A félelem az ismeretlentől, a traumáktól, hogy kiszolgáltatottnak érezzük magunkat a szereplőkkel egyetemben. Lehet, hogy a zsáner átalakult, de amit úgy ismerünk, hogy tradicionális horror, annak így kéne kinéznie. Más kérdés, hogy az ehhez hasonló mozgóképeket nem lehet futószalagon gyártani és tömegtermékként eladni, de ez így is van rendjén.

Hirdetés

Elkerülhetetlen, hogy ne hasonlítsuk össze az Örökséget Aster új művével. A két film közt megvannak a párhuzamok, mégis rengeteg dologban különböznek egymástól. Akinek az Örökség sok volt, meg se próbálkozzon a Fehér éjszakákkal, mert ez egy sokkal elvontabb, embert próbálóbb mozi. Mondom ezt úgy, hogy az előbbi is borzasztóan nyomasztó és lélekőrlő darab. Aster azonban még tovább ment, kiszélesítette a határokat, meghökkent, zavarba ejt és egyedül hagy az örvénylő gondolatok tengerében. A rendező kézjegye ugyanakkor abszolút felismerhető és örömmel konstatáltam, hogy újfent bravúros dolgokat mer meglépni. Nagyon tetszett már az Örökségnél is, hogy sok esetben a lényeg nem a fókuszban, hanem elrejtve, a kép valamelyik oldalán történik. Ezáltal a néző keze teljesen el van engedve és rajta múlik, hogy mit fedez fel magának ebben a bizarr utazásban. A Fehér éjszakákra tökéletesen illik "az ördög a részletekben rejlik" közhely. Rengeteg a rejtett szimbólum, az apró utalás, ami egyfelől előrevetíti a későbbi fordulópontokat, másrészt segít összerakni a kirakós darabkáit. Érdemes figyelni a ruhákra varrt jeleket, a falakról visszaköszönő festményeket, a játékok neveit, az évek felbontását, mert mind kulcsfontosságú lehet a történetben.

Aster láthatóan felkészült, és belemerült a skandináv folklórba, aminek sajátosságai rendre feltűnnek a cselekményben. A komoly hangvétel ellenére a film nem veti meg a humort, sőt az első harmadban kifejezetten sokat lehet mosolyogni és nevetni, főleg a srácok szócsatáin és flegma megnyilvánulásain. Ez a fajta, helyenként könnyedebb hangvétel abszolút indokolt és szükség is van rá ebben a gyönyörű pokoljárásban. Mert a Fehér éjszakák a maga kifordult módján tényleg meseszép alkotás. Egy számunkra idegen szubkultúrát, kommunát félelmetes természetességgel mutat be, s bár megrökönyödünk, zavarban érezzük magunkat, Aster hipnotikus víziója mégis magával ránt, a bőrünk alá kúszik, és nem enged el nagyon sokáig. Hosszasan lehetne még ecsetelni a karakterek viselkedését, a döntések miértjeit, a közösség szokásainak elemzését, de a lényeget mindenki leszűrheti magának, illetve erre az utazásra egyébként sem lehet eléggé felkészíteni a nézőt.

Hirdetés

A fent feltett kérdésre a válasz ezek után egyértelmű. Bár a Fehér éjszakákat rengetegen fogják unni, mi több utálni, ez mit sem von le az érdemeiből. Nehéz film, ami még nehezebben adja meg magát, de aki képes befogadni a látottakat, levetkőzni a gátlásait és nyitott erre a gyönyörűen beteges mentális tortúrára, annak olyasmi élményben lesz része, amit nem felejt el. Nyomasztó, idegőrlő, helyenként gyomorforgató, mégis végtelenül igényes és precíz munka, amiről nem lehet eleget beszélni. Látni kell, átélni, hogy aztán a keblére ölelve a részévé váljunk, vagy megrágva és kiköpve lökjön ki a semmibe. 

  

Fehér éjszakák

Kinek ajánljuk
  • Akinek tetszett az Örökség stílusa
  • Aki nyitott más kultúrákra
  • Aki egyedi élménnyel szeretne gazdagodni
  • Aki nem fél attól ha zavarba ejtik
  • Aki szeret elveszni a részletekben
Kinek nem
  • Akinek már az Örökség is túl sok volt
  • Aki maradna a kommersz horrornál
  • Aki egy filmtől felhőtlen szórakozást vár
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.