Hirdetés

Felhőkarcoló - Kritika

|

Dwayne Johnson ismét szállítja a tőle elvártakat, méghozzá egy egész ütős blockbuster formájában.

Ha az ember megnézi a Felhőkarcoló előzeteseit, akkor nagyjából ugyanaz a rezignált, különösebb izgatottságot nélkülöző állapot lesz úrrá rajta, mint a többi hasonló popcorn mozi esetében. A Családi üzelmekért és Központi hírszerzésért is felelős rendező, Rawson Marshall Thurber új filmje ugyan nem emeli magasabb szintre az akciófilmek műfaját, a végeredmény mégis meglepően szórakoztatóra sikerült.

Hirdetés

A történet szerint adott egy hongkongi iparmágnás, aki megtervezte a világ legmodernebb, egyben legmagasabb luxus felhőkarcolóját, a The Pearlt, ami nem csak egy gigászi látványosság, de számos funkciót is betölt. Nyilván adja magát, hogy néhány nagybani gengszter ki is nézi magának a létesítményt, így nem sokkal a megnyitó után elszabadul a pokol a felhőkarcolón. Az ügyeletes hős Will Sawyer (Dwayne Johnson), akit egy félresikerült túszmentő akció miatt idő előtt nyugdíjaztattak, most pedig a torony biztonsági szakembereként az ő feladata lett, hogy ne csak az égő pokollá vált tornyot, de családját is megmentse. Protézis ide vagy oda, a félelmet nem ismerő családapa mellett szinte maga a Terminátor is csak piskóta, ami egyszerre áldás és átok a filmre nézve.

A Die Hard… szóval a Felhőkarcoló koncepciója meglehetősen ismerősen hathat, amivel önmagában nincs is probléma, de fontos, hogy legyen oka és értelme annak, hogy ismét egy korábban már többször is bevált receptet vegyenek elő Hollywoodban. Nem mondom, hogy Thurber rendezése Dwayne Johnson jelenlétén és karizmáján kívül túl sokat tett volna azért, hogy a sírig magunkkal vigyük az élményt. Az viszont biztos, hogy a gyermeteg forgatókönyvvel és egészen döbbenetes mértékű túlzásokkal együtt is bőven lehet élvezni, hovatovább, esetleg még szeretni is a Felhőkarcolót. A történettől persze túl sokat ne várjunk, az innen-onnan összeverbuvált bűnbanda motivációi nem éppen árnyalódnak a játékidő során, viszont az egész látványosan kigondolt torony és Johnson lendülete, s továbbra is nagyon szerethető kisugárzásának együttese valahogy képes volt beszippantani.

A film eleinte egy abszolút átgondolt és jó iramú tempót diktált, ahol a néző számára releváns konfliktus nem is feltétlen a felhőkarcoló szabotálása, hanem valahol a hatvanadik emelet környékén rekedt Sawyer-család szorult helyzete volt. Ez érthető, hiszen Thurber filmje nem igazán erőltette meg magát azzal kapcsolatban, hogy érdemi szöveget vagy karaktert adjon szerencsétleneknek, de a "Gyerekekért azért csak aggódik majd a néző!" felfogás ha ösztönszerűen is, de működött. Johnson karaktere eközben egy daru segítségével ugrott vissza a torony lángoló emeleteire, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Na, igen, a Felhőkarcolóhoz kell gyomor, mivel még egy akciófilmhez képest is egészen elképesztő módon rugaszkodtak el az események a valóságtól. Tudom, egy ilyesfajta produkció esetében picit amatőr ezen rugózni, viszont ez a film az utolsó félórára bődületesen túlzásba vitte a dolgokat. Nyilván tudom, hogy a Szikla piszok kemény, de az amiket itt véghezvitt és túlélt néha már túllépték az ingerküszöbömet, és hiába szórakoztam kifejezetten jól a Felhőkarcolón, a végére már nagyon tömény és fárasztó lett az élmény.

Ne áltassuk magunkat, egy ilyen szombat esti mozizásra két okból ül be önként az ember: Dwayne Johnson személye és a látvány miatt. Ha eltekintünk attól, hogy Johnson bőre alatt valójában a T-800-as modell bújt meg, akkor egy szerethető karaktert kapunk, aki természetes hitelességgel hozza a törődő családapa archetípusát. A Felhőkarcoló alapvetése és ösztönző üzenetnek címkézett aspektusa viszont abszolút nem jött át, miszerint fél lábbal is lehet valakiből hős. Ugyan utóbbi megtörtént, de sajnos pont olyan hollywoodi, gyermeteg megközelítéssel, ami pusztán csak a felszínt, semmi többet. Remek húzás lett volna, ha a már-már isteni fizikummal bíró, mindig hibátlan Dwayne Johnsont és az ő jól bevált karakterét akár egy fizikai hátrányossággal árnyalják tovább. Will Sawyer protézise ehelyett pusztán előnyt biztosít számára mindenféle elképzelhetetlen szituációban, bármilyen hátulütő nélkül. Lehet, hogy tart már itt az orvostudomány, de ebben a megközelítésben ennél bőven több volt.

A Felhőkarcoló nem kifejezetten okos, de még csak nem is túl kreatív, ezzel szemben van annyira látványos és gigászi, hogy egy IMAX teremben ülve elfelejtsük a külvilágot. Zeneileg sajnos nem túl emlékezetes Thurber filmje, a képek és hanghatások viszont akkor is ülnek, amikor jut egy szusszanásnyi szünet a magas fordulatszámon pörgő események közepette. Nem sok ilyen lesz. A technikai oldalra abszolút nem lehet panasz, a film korszerűen és néhol egész ötletesen gondolta újra a "toronyházas" koncepciót, ami többnyire a vizuális megoldásokban érhető tetten. A sztori, a karakterek és a dialógusok nem nyújtanak többet annál, mint egy üres, de legalább annyira stabil váz, amire sikeresen fel lehet húzni egy ilyen produkciót. A Felhőkarcoló a kelleténél egy kicsit komolyabban vette magát, hiszen a humor mindössze egy-egy snitt során jelenik meg, ami egyértelműen a valóságtól teljesen elrugaszkodott jeleneteket igyekezett leöblíteni. Nem vagyok a szüntelen poénkodás híve, de itt bőven elfért volna még pár jól időzített egysoros.

A Felhőkarcoló nem túl okos és nem valami bátor, egyetlen mélyebb oldalát nem igazán használja ki, viszont minden más szempontból egy becsületesen összerakott, néhol lebilincselően látványos akciófilmet kapunk. Dwayne Johnson már jól ismert és szeretett karizmája valószínűleg soha nem fog Oscart hozni a színész számára, ám igenis képes színesíteni és szerethetővé tenni a szürke, könnyen felejthető alkotásokat.

Felhőkarcoló

Kinek ajánljuk
  • Annak, aki kedveli a „felhőkarcolós” koncepciót.
  • Akit le lehet venni a lábáról az ütős látványvilággal.
  • Akit nem zavar, ha egy film teljesen elrugaszkodik a valóságtól.
  • Dwayne Johnson rajongóknak, természetesen.
Kinek nem
  • Annak, aki egy esendőbb Jonhson-karakterben reménykedett.
  • Akit zavarnak a kidolgozatlan, üres karakterek.
  • Aki nem díjazza a szüntelen akciózást.
  • Akit kizökkentenek az eltúlzott, józan ésszel teljesen szembemenő jelenetek.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.