Gerald's Game - Kritika

|

Öntudatra ébredés Stephen King-módra, avagy megérkezett az év egyik legizzasztóbb horrorfilmje.

A kezdő képsorok idilliek: párocska pakolgat bőröndbe - utazásra készülnek. Sam Cooke Bring it on Home to Me című nótája bekúszik a hallójáratainkba. Semmi nem utal arra, hogy az elkövetkezendő bő másfél órában valami balul sül el - legfeljebb az a két bilincs, amit Bruce Greenwood nagy műgonddal ráhelyez a ruhás stóc tetejére és az a kóbor kutya, amint épp egy másik halott állat húsát majszolja.

Hirdetés

Persze lévén, hogy a film alapjául szolgáló regényt Stephen King írta ('92-es keltezésű, nálunk Bilincsben címen került kiadásra), már ezekben a percekben kényelmetlenül fészkelődhetünk fotelünkben. A 11 éve házasságban élő pár (Carla Gugino és Bruce Greenwood megformálásában) ellaposodott, szexmentes kapcsolatát kísérli meg felpezsdíteni azzal, hogy egy hétvégére elutaznak nyaralójukba, mely tisztes távolságra esik a várostól és annak minden zajától. Hűtő feltöltve bőséges élelemmel, a gondnok, a kertészek elküldve. A férj szerepjátékot javasol, amibe kedves neje belemegy (elszántan azon van, hogy fellendítse szexuális életüket), de mielőtt kezdenének a dolgok elfajulni (értsd: erőszakosabbá válni), visszavonulót fúj. Rövid házastársi vita után a férfi szívéhez kap és feleségére zuhan. Holtan. Talán nem kellett volna mégsem az a két viagra. Ágyhoz bilincselve, magatehetetlenül fekszik eztán az ágyon Jessie, miközben férje a padlón vérzik (lerúgta magáról), a bejárati ajtó pedig tárva nyitva. Nem telik el sok idő, hogy a levegőben terjengő vérszag odavonzza a kóbor ebet. 

Nagyon gyorsan kikristályosodik a kép: a tét itt nem más, mint a túlélés, a szituáció pedig van annyira szorult, hogy nézőként csak nagyon óvatosan, vagy még úgy se reménykedjünk abban, hogy a végén minden jóra fordul. Egy pohár víz, mely kartávolságon kívül van, egy mobiltelefon, ami szintén: Jessie-nek mélyre kell nyúlnia magában, hogy a túlélőkészségét előássa, ehhez pedig olyan rejtett emlékeket kell felszínre hoznia, melyekkel még önmaga sem szembesült igazán. Szükségszerű lesz tehát öntudatra ébrednie és szembenéznie magával a gonosszal, ami a legváratlanabb helyekről támad. 

Mike Flanagan thrillerje idegtépő és feszült, duplafenekű darab. Az alapszituáción túl, mely egyszerűen adja magát, hogy lélegzetvisszafojtva nézzük a megoldáshoz vezető utat, egy másik szinten is fejbe vágja és elborzasztja az embert. A film egy kislánykorában apja által szexuálisan molesztált nő története, aki felnőttként sem tudott elszámolni magában a történtekkel és aki feleségként egy apjához hasonlóan háborodott, simulékony modorú szemét élettársa volt. Ne tévesszen meg bennünket a halott férj húsát falatozó kóbor kutya és a titokzatos férfi, aki csontkollekcióját mutogatja éjjelente Jessie-nek: itt az igazi démon a múltban rejlik, az igazi gonosz maga az ember, de azok a mocskosul kínzó emlékek jelenthetik az egyetlen kulcsot a hősnő menekvéséhez.

Ahogy a rendező lassan elkezdi egymásba csúsztatni a realitást, emlékeket és fantáziát, a film elkezd igazán elemében lenni és kiterjeszteni a saját maga határait. Carla Gugino lehetőséget kap arra, hogy amint Jessie kezdi elveszíteni józanságát, kettős szerepben tündököljön. Hol erős és határozott, aki küzdésre szólítja fel saját magát, hol pedig kétségbeesett, az események mázsás súlya alatt összeroppanni látszó nő, akit egy hajszál választ el attól, hogy feladja a harcot. Félelmet nem ismerő és lehengerlő alakítás az övé, remélhetőleg inspirációul szolgál majd íróknak/rendezőknek arra, hogy több, jobb, emlékezetes és izgalmas szerepeket írjanak és adjanak neki. Partnere Bruce Greenwood szintén tökéletes a manipulatív, szexista férj szerepében. Egyszerre sármos, lehengerlő, tiszteletet parancsoló és félelmetes.

A film igazi húsát és lényegi részét azonban azok a bizonyos emlékképek jelentik, amelyben szembesülünk nézőként azzal, hogy mi is történt hősnőnkkel gyermekkorában. Flanagan vörösben úszó képekben ábrázolja (a napfogyatkozás miatt) a történteket, mely ad az egésznek egyfajta álomszerű, hipnotikus, de nem kevésbé nyugtalanító és felkavaró jelleget - ezzel is emblematikus, emlékezetes képsorokká avanzsálva ezeket. 

 

Flanagan mindeközben a horrorisztikusabb részeknél is tisztességgel helytáll és mértéktartón adagolja a feszültséget, a hagyományosabb horrorelemeket. Például nem feltétlenül kell látnunk teljes egészében, ahogy a kutya a halott férjet marcangolja, néha elég csak hallanunk a csont recsegését és a cuppogó hangját. Vagy teszem azt, elég látni egy sötétben meghúzódó alakot, annak néhány porcikáját, hogy félelmet keltsen bennünk. Amikor jóval explicitebb ábrázolásmódhoz folyamodik, akkor viszont úgy feszegeti a tűréshatárainkat, hogy abba belenyekkenünk - de ez sem és semmi más nem hat öncélúnak vagy feleslegesen elborzasztónak. Ha eddig nem lett volna tiszta, most aztán mindenki számára világos lehet az, hogy Flanagan amellett, hogy tarsolyában tartja a rémisztgetés mindenféle eszközét, nem megy el a karakterek és a színészek mellett szó nélkül csak azért, hogy sokkoljon bennünket. Nem áldozza fel a hihetőséget néhány ijesztőbb képsorért cserébe és tisztában van azzal is, hogy a kevesebb néha több.

Mindent összevetve nehéz vállalkozás lehetett filmre vinni King regényét, de Mike Flanagan nagyon jól vette az akadályt. Az eredmény nem csak az idei év egyik legjobb horrorfilmje (vagy thriller? lehet vitatkozni), de valószínűleg az egyik legjobban sikerült King-adaptáció. Kitűnő színészi alakításaival alapból megfogja az embert, horrorelemek hatásos alkalmazásával székhez szögez minket, de talán a legdicséretesebb az az, hogy a (sajnálatos módon) mindenkor releváns szexuális atrocitásokat és az azokkal járó traumát is úgy hozza a képbe, hogy nem bagatellizálja a témát, inkább érdemben szól hozzá. Arra bátorítja az érintett személyeket, hogy eltemetni a történteket nem érdemes, jobb szembenézni velük. Még ha az olyan félelmetes is, mint összezárva lenni egy halott férfival és egy kóbor kutyával. 

Gerald's Game

Kinek ajánljuk
  • Akik nem tudnak betelni a jól sikerült Stephen King-adaptációkkal.
  • Akik szeretik próbára tenni idegeiket.
Kinek nem
  • Akik nem bírják az izgalmakat.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!