Filmklasszikus: Gyilkosság az Orient expresszen (1974)

|

Kenneth Branagh újragondolása kapcsán elővettük Sidney Lumet klasszikusát, ami még mindig nagyon jó abban, amit csinál.

Érdekes, ahogy telik az idő és azzal együtt evolválódnak a filmes zsánerek, azokkal együtt maguk a produkciók is, azzal párhuzamosan változnak meg a fogyasztói elvárások. Ennek a közvetlen egymásra hatásnak az eredménye, hogy habár a jelen alkotásai nem feltétlenül értékesebbek, mint a múltéi, jóval több fronton igyekeznek, és kell is helytállniuk. Agatha Christie legendás történetének számtalan feldolgozása közül a szakma, de talán a nézők is egyértelműen az 1974-es Sidney Lumet nevéhez köthető adaptációt tartják a legkiválóbbnak, ami minden sallangot nélkülözve, csak és kizárólag a lényegről beszél nekünk, lehengerlő részletességgel.

Hirdetés

1935 decemberében járunk, mikor is a mindenki számára ismerősen csengő Orient expressznek elkeresztelt vonat - annak bő egy tucatnyi utasával együtt - egy méteres hófal útonállása miatt meg kellett szakítsa útját. A jármű ideiglenes lakóinak azonban nem emiatt lesz álmatlan éjszakája, ugyanis egy titokzatos, ám feltehetően annál tehetősebb utastársukat meggyilkolják a téli este folyamán, méghozzá tizenkét szúrással. Az indulás előtti utolsó pillanatban kerítettek helyet a világhírű belga detektív, Hercule Poirot (Albert Finney) számára, aki természetesen azonnal beleveti magát az ügy sűrűjébe, hogy mielőbb utánajárjon a gyilkos kilétének. Elvégre is, a tettes potenciálisan az utasok egyike is lehet.

A Gyilkosság az Orient expresszen talán legnagyobb varázsa az, hogy egy hamisítatlan, lényegre törő krimi igyekezett lenni, sikerrel. A felállás roppant egyszerű: adott egy, a külvilágtól teljesen izolált vonat, egy halott és tizenkét személy, akik között esetlegesen ott lapul, vagy lapulnak a hidegvérű gyilkosok. Lévén, hogy a szerelvény jó ideig egy tapodtat sem fog mozdulni, a sajátos stílusú Poirot számára minden adott, hogy a végletekig feltérképezze a szóban forgó ügyet. Lumet filmjének cselekménye nem operál másodlagos szálakkal, nincsenek hirtelen betoppanó, addig ismeretlen karakterek és nem kell lényegtelen, pusztán a játékidő kitöltésére szolgáló információkkal megküzdenünk. Amit ezzel mondani akarok, hogy a Gyilkosság az Orient expresszen nem megtéveszteni, elterelni akarja a nézőt, hanem meginvitálja őt Hercule Poirot személyi asszisztensének. Előttünk van a kirakós összes darabja, és nem csak a megoldást megelőző pillanatokban vágja nevetve a fejünkhöz azokat. Ha nem figyelünk eléggé, akkor könnyen melléfoghatunk.

Lauren Bacall, Ingrid Bergman, Sean Connery, Anthony Perkins vagy a már említett Albert Finney. Ilyen és hozzájuk hasonló, legendás nevek keltették életre 1974-ben az Orient expressz utasait, akik gyakorlatilag kamaradarabhoz hű alakításokat nyújtottak. Lumet filmje a játékidő nagyját egy az egyben magával a nyomozással és a részletek feltárásával tölti, aminek során a színészek közül mindenkinek közel megegyező súlyú szerep jut a vásznon. "Ez nem kihallgatás, pusztán csak beszélgetés." - jómagam is élnék Poirot szavaival, tehát: beszélgetésről beszélgetésre haladunk, a detektív egyenként hallgatja meg az utasok leírását a gyilkosság éjszakájának történéseiről. Poirot, s egyben a film a fináléig nem von le egyértelmű következtetéseket, egyedül a férfi furfangos, néhol kifejezetten személyes vonatkozású kérdéseiből sejthetjük, hogy éppen merre is járunk a rejtély erdejében. Finney játéka többnyire tárgyilagos, ám olykor kifejezetten tüzes és vehemens játéka rávilágít a teljesen különböző karakterek szintén eltérő személyére, vagy éppen múltjára.

A lassan már száz éves regényből még most sem szeretnék semmit lelőni, így dióhéjban annyit árulnék el, hogy a forgatókönyvet szerző Paul Dehn remekül ültette át mindazt, amiről ez az eleinte egyszerűnek tűnő krimi valójában is szól. Adott egy gyilkosság, ami mint hamar kiderül, egy talán még komolyabb bűntetthez köthető. Mindezek mögött, vagy azok által érintve eltérő személyek állnak, olyan emberi sorsokkal vagy motivációkkal, amik elsőre, nem hogy nem egyértelműek, de rejtve is maradnak. Poirot rávezet minket minderre, feltár előttünk egy bűnügyet, de ami még fontosabb, hogy szembesít minket egy olyan erkölcsi dilemmával, amivel valamilyen úton-módon mindannyian találkoztunk már életünk folyamán. Hercule Poirot nem tesz többet, mint felszínre hozza az igazságot, ítéletet mondani viszont nem fog.

A Gyilkosság az Orient expresszen nem egy kifejezetten sokoldalú alkotás, ám egy remekül megírt forgatókönyvnek köszönhetően, és az ahhoz társuló pompás alakításokkal karöltve végigvezet minket egy nyomozáson, ami egy kőkemény drámában ér véget a néző számára. Egy őszinte és gondosan felépített krimiről beszélünk, ami a műfaj eszközeinek révén tár fel előttünk nagy kérdéseket, felszínes válaszok nélkül.

Gyilkosság az Orient expresszen (1974)

Kinek ajánljuk
  • A régivágású krimik szerelmeseinek.
  • Azoknak, akik kedvelik a kamaradarabokhoz hasonlatos alkotásokat.
  • Azoknak, akik okosan megírt, jól kidolgozott karakterekre kiváncsiak.
Kinek nem
  • Azoknak, akik szerteágazóbb cselekményre vágynak.
  • Akik már nem díjazzák a teátrálisabb alakításokat.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!