Gyilkosság az Orient Expresszen - Kritika

|

Most Kenneth Branagh kalauzolja el a nézőt Agatha Christie világába és ha nem is fut vakvágányra, helyenként nem ártott volna kisebb hévvel venni a kihívást.

Eme szóviccekkel tarkított bevezető talán térjünk is rá, hogy miért is nehéz a mai világban Agatha Christie regényeihez nyúlni, vagy úgy zusammen a krimiirodalomhoz. A műfaj mostanra már kizárólag csak a TV képernyőjén létezik: egész egyszerűen nem szolgál sem kellő látvánnyal, sem kellő feszültséggel. A Helyszínelők és társaik az egyszerű "Ki tette?" kérdéskörre redukálták a műfajt, sokszor látványos, vagy trendi vizualitással felvértezve, avagy ellensúlyozva hiányosságaikat. Már jobbára nem az észbeli fölényen van a hangsúly, hanem a technikai hátteren, éppen ezért a forgatókönyvírók sokszor évadokon keresztül vért izzadtak, hogy ne tűnjön fel, hogy mennyire túl van bonyolítva egy-egy eset, csakhogy meglegyen az aktuális 40 perc. 2 órában pedig már egyenesen unalmasnak hathat, ráadásul Kenneth Branagh a krimiirodalom egyik leghíresebb, legismertebb művét vitte a vászonra, amelyen érződik az igyekezet és helyenként ugyan valóban lenyűgöző, hovatovább friss, a várt csoda, hogy kétséget kizáróan bebizonyítsa, hogy a műfajnak még mindig keresnivalója van a mozivásznon, elmarad.

Hirdetés

Sherlock Holmesszal tettek jót a filmesek, pedig Sir Arthur Conan Doyle nyomozója még porosabb darab, mint Agatha Christie belga mesterdetektívje. Míg Guy Ritchie-ék egy kalandhőst faragtak belőle, miközben csak a karakter, valamint a Watsonhoz fűződő (b)romance-én tolták el a hangsúlyokat és Doyle történeteit csak elemeiben idézték meg, addig Steven Moffaték áthelyezték Holmes-t és Watsont napjainkba, a sztorikat pedig a 21. századhoz igazították, nem mellesleg pedig adtak egy tehetséges világsztárt Benedict Cumberbatch személyében. Branagh dolgozata ezzel szemben egy kicsit a Jack ryan: Árnyékügynökhöz hasonlóan megint két szék közül a pad alá esete.

Hogy Branagh tehetséges színész, az kétségtelen és ezt bizonyítja most is a főszerepben. Christie minden bizonnyal elégedett lenne azzal a bajuszkölteménnyel, amely megtalálásán olyan sokat fáradoztak jelen esetben Branagh-ék, és amelyen a stáb kiválóan szórakozott a forgatáson, mivel Sidney Lumet 1974-es, máig klasszikus feldolgozásában csak ezt a kivetnivalót találta az írónő. És nem! A bajusz egyszer sem válik röhejessé, vagy vonja el a figyelmet Brannagh játékáról - emellett egyszer sem jut eszünkbe a karakterrel egybeforrt David Suchet és ez nagy szó - aki kellően szórakozott az ínyenc, perfekcionista nyomozóként, ugyanakkor a múlt terhei legalább ennyire nyomják a lelkét. Mindenképpen jutalomjáték ez a számára, de mégsem telepszik rá a filmre - pedig ő a központi figura - és Michelle Pfeiffer ismét bizonyítja, hogy miért is az egyik legnagyobb színésznő, ahogy Josh Gad (idén már másodjára) ismét kellemes meglepetés, de a többiek is kihozzák azt, amit az idén nagyot menő Michael Green (Szárnyas fejvadász 2049, Alien: Covenant, Amerikai Istenek) forgatókönyve enged nekik.

A probléma itt Branagh-al, a rendezővel van, aki Shakespeare rendezőnek valóban kiváló (mivel filmes téren lényegében ő az egyetlen jelenleg), de mint blockbuster gyáros csak egy igényes iparos szintjén áll. Ezt már az első Thorral bizonyította és sem az említett Jack Ryan-mozival, sem a konzervatív Hamupipőkével nem sikerült erre rácáfolnia. Azt mindenképpen helyesen mérte fel, hogy annak ellenére, hogy egy kamaradarabról beszélünk, ki kell törnie a TV-s keretek közül és filmnek kell kinéznie. Ebben többnyire nincs is hiba: az Orient Expressz még sosem volt ennyire szép és exkluzív! Szinte mi is belesüppednénk valamelyik kényelmes fotelbe, vagy elmajszolnánk valamelyik ínyencséget. Az is érezhető, hogy az említett exkluzivitáshoz mérhető látványt kívánt párosítani és ugyan vannak ötletes megoldások (mint például az áldozat megtalálásakor a kameranézet) itt már vannak gondok.

A CGI Isztambul, valamint vetített hátterek előbb juttatják eszünkbe a fröccsöntött műanyag Asgaardot, mint a múlt századot, pedig Green forgatókönyvének az egyik újítása - a karakterek összevonása, keverése, modernre hangszerelése mellett - hogy igyekszik elhelyezni abban a feszült korban a történetet, amelyben játszódik. Viszont rendre indokolatlanul - vagy legalábbis eléggé erőltetetten - hagyják el a szereplők a vonatot, így a vetített háttérből is többet kapunk, miközben a szereplőkből nem eleget. Érezhetően Lumet filmje óta a világ is felgyorsult és ehhez Branagh is idomulni kívánt, így ahelyett, hogy a kihallgatásokkal menne el a film, párhuzamosan zavar le 3-at, vagy a már erőltetett konfliktust generálva akciót teremt. Ennek viszont pont a figurák isszák meg a levét, így Judi Dench, vagy Derek Jacobi is inkább csak elpazarolt lehetőség, Johnny Depp gengsztere pedig enyhén karikaturisztikus lett.

Mielőtt azonban a színész kritikusai fenni kezdenék a karmaikat, le kell szögeznem, hogy ez nem a színész hibája: a karakter így van megírva és megrendezve - Lumet filmjében Ingrid Bergman misszionáriusa volt kissé túltolva (amiért mellesleg Oscart nyert), akit most Penelope Cruz játszik érdektelenül -  Depp pedig az utóbbi időben élvezhetően lubickol az efféle szerepekben és jól is állnak neki, pláne, hogy ezúttal nem takarja 5 tonna smink. A probléma pont az, hogy ezek a karakterek pont a beszélgetések alatt kapnak kontúrt eredetileg és a történet végére mindegyikükről pontos képet kapunk, itt viszont a felük teljesen elsikkad és szimpla statisztaszerepre kárhoztatik, márpedig egy jó krimi ereje bennük rejlik.

Pedig ha Branagh helyenként elidőzne figuráin ahelyett, hogy minden energiáját a külcsínre (Haris Zambarloukos képei valóban impozánsak), vagy a történet ismerőinek megzavarásának szentelné, lehetett volna ebből hasonló klasszikus, mint Lumet filmje, ha már érdemben nem mert eltérni az alapanyagtól. De annyi elismerés akkor is jár neki, hogy igyekezett bebizonyítani, hogy a kriminek továbbra is van keresnivalója a vásznon, anélkül, hogy hősét más korba helyezné, vagy másmilyenre hangszerelné, és ha teljesen nem is, de sikerrel járt. Kellemes, küllemében impozáns mozi, amely belül csak annyira kihasznált, mint egy éjszakai MÁV járat. Félig.

A cikk szerzője a filmet az Egyesült Királyságban látta. A magyarországi premier november 9-én esedékes.

Gyilkosság az Orient Expresszen

Kinek ajánljuk
  • Ha már nagy vásznon akartunk látni egy régi vágású krimit!
  • Amennyiben szeretjük a magyar vonatkozásokat a filmekben!
  • Akik ilyen szereplőgárdával bármit megnéznének!
  • Bajszosoknak!
Kinek nem
  • Akik beérik a krimivel a TV-ben is!
  • Akik nem szeretik, ha klasszikusokat modernizálnak!
  • Ha David Suchet egyet jelent számunkra Poirot-val!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!