A Harley Quinn egy 2019-ben útjára indult felnőtteknek készült animációs sorozat. Az előbbi mondatban a "felnőtteknek készült" szavakat kéretik aláhúzni, megvastagítani, avagy neonfényes világítással kiemelni. Nem véletlenül hangoztatom harsányan a sorozat ezen aspektusát, hiszen egy DC rajzfilmsorozattól kevésbé várnánk el, hogy stílusában több rokonságot ápol olyan animációstársaival, mint a Rick és Morty, Archer és Family Guy, mint bármelyik idáig debütált DC, vagy Marvel rajzfilmmel. A DC animációs filmuniverzumot többször is emlegettem, hogy a gyermekbarát történetekkel ellentétben kifejezetten erőszakos és véres filmekkel debütáltak, viszont a Harley Quinn az előbbiekkel összehasonlítva is egy más kategóriát képvisel: egy szélsőségesen erőszakos, alpári, provokatív fekete humorral ízesített, mindent kigúnyoló és kiparodizáló széria.
Az élőszereplős Harley Quinn filmmel hasonlóan a címszereplő emancipációs törekvései állnak a cselekmény központjában. Ebben az esetben azonban betekintést nyerünk abba a toxikus, nárcisztikus kapcsolatba, ami Gotham hírhedt bohóca, Joker és Harley Quinn közt állt fenn. Harley a szakítás után hamar összebarátkozik Poison Ivy-val, majd csapatot toboroz magának, hogy olyan nagyszabású szupergonoszságokat hajtson végre, amivel bebizonyíthatja, hogy a Joker nélkül is képest helyt állni. A két évadot megélt széria mindeközben felvonultatja az ismert és kevésbé ismert képregényfigurák nagy részét, többeket hosszabb, másokat csak kisebb vendégszereplés erejéig.
A Joker exbarátnője rajzfilmsorozat egy nagyon jól eltalált műfajkeverék, amely a nagyobb részében teljesen elmebeteg humorszőnyegbombázást hajt végre, amely nem fél kigúnyolni senkit és semmit, de emellett megvannak a maga jól felépített karakterei a maguk azonosulható problémáival és az ezekhez kapcsolód komoly pillanatok, amiknek hála nem vész el az érdeklődésünk a főhősök sorsa iránt. A Harley Quinn arra az általában jól működő abszurd stílusra épül, hogy egy extrém környezetben (ami ebben az esetben a DC-féle szuperhősök és rosszfiúk harca) olyan földhözragadt problémák állnak a történet középpontjában, mint egy nárcisztikus kapcsolatból való kitörés, önmegvalósítás, avagy a szembesülés a traumatikus gyermekkorral.
És a fent említett témákat is kifejezetten éretten kezeli a sorozat. Pont az élőszereplős Harley Quinn és hasonló női szereplőket középpontba állító akciófilmek azok, amik sokat tanulhatnának ettől a sorozattól, hogyan kell szerethető, erős női karaktereket alkotni, és akár emancipációs motivációval felruházni őket izzadtságszagtól mentesen úgy, hogy nem a másik nem démonizálásával óhajtják kétbitessé egyszerűsíteni a felállást. Emellett a sorozat testvériesen rúg bele mindenkibe, mikor olyan aktuális témákkal kapcsolatban humorizál, mint feminizmus, szexizmus, politikai korrektség, és az agresszív franchise rajongók online ámokfutása. Persze ezek a sorozat elenyésző részét képzik, nem óhajt a jelenkori problémák előtti görbe tükör lenni, szóval akit elrettentene ez az aspektus, annak nem kell megijedni.
De persze mit sem érne a fent felsorolt részleteiben jól működő tulajdonság, ha a humor nem fogná őket össze és vinné el a hátán egy csomagként. A Harley Quinn humora egyszerre gúnyos, provokatív, szélsőséges és intelligens, rettentően jól működnek a karakterek közötti dinamikából fakadó poénok. Teljes gátlástalansággal tréfálkozik a szex kapcsán, a maga szélsőséges erőszakosságával, olyan durva gyilkosságokat mutat be teljesen ártatlan embereken vagy jól ismert DC karaktereken, mintha direkt próbálná kiütni a biztosítékot a gyengébb gyomrú nézőknél. A szaftos káromkodásokat okosan és átgondoltan megírt dialógusok veszik körbe, és gyakran olyan sziporkázó (akár műfaji önreflexióval megspékelt) poénokat hoznak ki egy-egy szituációból, ami után rögtön késztetést éreztem, hogy leírjam barátaimnak ezt a kiragadott pillanatot, hogy meghozzam a kedvük a szériához.
Külön bekezdést érdelemnek a szereplők, akik nemcsak mind jól megírt, karakteres figurák, de mindegyiküknek rendkívül jó dumákat adtak a szájába, hogy már csak ezért is külön könnycseppet hullattam értük, amikor Tarantino módra eltávoztak az élők közül. Az agymenőkből ismert Kaley Cuocot fel se lehet ismerni, olyan jól játszik a hangjával Harley Quinn szerepében, a kevésbé ismert csapattagok is nagyon kreatív jellemet kaptak, mint az informatikus King Shark, a színészi ambíciókkal rendelkező Agyagpofa és a szexista (de ezt mindig tagadó) Dr. Psycho. Nagykedvencem egyértelműen a korlátolt szellemi képességű, hiszékeny Bane, akinek már maga a szinkronja elég, hogy szélesen vigyorral az arcomon hallgassam, akárhányszor megjelenik a színen.
A lenti értékelésnél az "Ezt látnod kell!" plecsnit mindenképp kezeljétek fenntartásokkal, mert Harley Quinn nem egy mindenkinek ajánlható, bárki által könnyen befogadható, szórakoztató rajzfilm, a cikkben részletezett stílus pont olyanfajta túltolt elemekből építkezik, ami sokaknak szimplán több a kelleténél. Viszont aki vevő a fekete humorra, a felnőtt megközelítésre, a szuperhősök és képregénytörténetek kegyelmet nem ismerő kigúnyolására és az átérezhető, földhözragadt problémák vezérelte komplex figurák agyament és komoly pillanatainak váltakozására, az mindenképp vegye szemügyre pár epizód erejéig.