Hirdetés

Harrigan úr telefonja - kritika

|

21. századi tanmese Stephen Kingtől.

Hirdetés

A tömegkultúrában kevés olyan szerzőnek sikerült annyira azonosulnia egy műfajjal, mint azt tette Stephen King a horrorral. Pedig talán még a mezei olvasók és nézők is tisztában vannak vele, hogy King, mint megannyi kollégája, azért időnként kimozdul a komfortzónájából, és ez a filmvilágban olyan klasszikusokat idézett elő, mint A remény rabjai vagy a Halálsoron.

Mégis, ha King nevét meglátjuk egy közelgő projektben, azért hajlamosak vagyunk egy horrortörténetre felkészíteni magunkat. A Harrigan úr telefonja azonban nem elégszik meg az előzetes elvárással, ugyanis saját magát is horrorként pozícionálja be, amivel nagyobb átverést el sem tudna követni azokkal szemben, akik nem ismernék a forrásként szolgáló 2020-as novellát.

Hirdetés

A Harrigan úr telefonja ugyanis inkább egy melankolikus korlenyomata a 21. századnak, mintsem egy horror, ami ennek megfelelően csalódást fog okozni azoknak, akik egy takaró alá bújós ijesztegetésre számítanának. Ha ezen az elváráson még időben tudunk módosítani, és egy drámai tanmeseként fogjuk fel a filmet, akkor a 100 perces játékidőt sem érezhetjük teljes időpocsékolásnak - ám még ekkor is rezeghet a léc.

Már eleve kérdéses, hogy egy az angol publikációban 88 oldalas hosszúságú novella érdemes-e egy több mint másfélórás filmadaptációra. A figyelmeztető jelek már az első 30 percben felbukkannak, ugyanis érdemi történést nem látunk. A fiatal Craiget (Colin O'Brien/Jaeden Martell) a már nyugdíjas Mr. Harrigan (Donald Sutherland) kéri fel, hogy időnként menjen át hozzá könyveket felolvasni. A gazdag, magának való bácsi kaparós sorsjegyekkel ajándékozza meg Craiget, ami sokáig csak ámításnak lesz jó, mígnem egyszer egy 3000 dolláros nyereménnyel gazdagszik a már tinédzser éveibe belépő Craig.

Az ekkor már a 2000-es évek második felében játszódó sztori a korhűség oltárán a technológiai fejlődés irányába bontakoztatja ki a cselekményt, bemutatva annak előnyeit és árnyoldalait. Craig a váratlan nyereményből iPhone-t vesz, rögtön kettőt is: egyet magának, a másikat pedig Mr. Harrigannek, hogy bármikor elérhessék egymást, és ha vonakodva is, de Mr. Harrigan elfogadja az ajándékot.

Ennél a pontnál lassan már az egy órát is meghaladta a játékidő, és a felolvasásokon, párbeszédeken, és a sokszor látott iskolai bullyingen túl a film nem nyújt semmi különlegest. Sutherland a kisujjából kirázza a begyöpösödött, zsugorinak tűnő idősember karaktert, aki minden mufurcsága ellenére zseniálisan látja meg, hogy az okostelefonok idővel hogyan fogják felforgatni a társadalmat - mindez azonban akkor lett volna igazán éleslátású, ha a novella a cselekményhez hasonlóan nem a 2020-as, hanem a 2000-es években íródott volna meg. Utólag mindenki bölcs és átlátja az összefüggéseket ugyebár.

A sokak által az Az filmekben megismert Jaeden Martell pedig tisztességesen helytáll a főszerepben, ám azért a kiemelkedő jelzőt nem érdemli ki. Ez már csak azért is problémás, mert egy eleve lassú iramú cselekményt a legkönnyebben egy meggyőző színészi játékkal lehet arrébb sodorni az unalom mezejéről. Vagy legalább be lehetne emelni valami érdekfeszítő tanulságot vagy rejtélyt. Azonban az emberközi kommunikáció megcsorbulása, a mobilgeneráció, az ingyenes tudás negatív következményei mind olyan témák, melyekkel már évekkel korábban elkezdett foglalkozni a filmvilág, úgyhogy ebből a szempontból sem tekinthető innovatívnak a Harrigan úr telefonja.

Maradna a rejtély, mint mentőöv, ám mint fentebb már megjegyeztem, a 104 perces film a 60. perc tájékánál jut el arra a pontra, amiről az egész trailer mesélt: Mr. Harrigan ugyanis eltávozik az élők sorából, Craig pedig a temetésnél becsúsztatja az iPhone-ját az elhalálozott bácsi zsebébe. Váratlanul üzenetek és hívások érkeznek Mr. Harrigan telefonjáról napokkal a temetés után, Craig pedig meggyőződve vallja, hogy egykori "mentora" a túlvilágról is meghallgatja őt, hála a modern mobiltechnológiának.

A trailerben is bemutatott központi rejtélyt a film azonban cizellálatlanul járja körbe, nem ad semmilyen gumicsontot a nézőnek, amin érdemes lenne egy másodperc erejéig is morfondírozni, hogy vajon tényleg az történik-e, amit látunk. Amennyire elidőzik a Harrigan úr telefonja a két karakter közti kapcsolat felépítésén az első 60 percben, úgy kapcsol rá a maradék 40 percben: veterán horrorrajongókhoz méltó módon Craig rögtön rájön, mi is történik a városi halálesetek hátterében, és ezt a háttértudást nem rest felhasználni a további önbíráskodáshoz.

A film végkifejlete még eljátszhatott volna az omnipotencia kérdésével, azaz azzal, hogy valóban mindenért mi vagyunk-e a felelősek, vagy csak kényszeredetten látjuk bele magunkat katalizátorként az események láncolatába. Ám ahogy addig is, úgy a Harrigan úr telefonja a végén sem akar olyan mederbe lépni, ami kétértelmű válaszokat eredményezne.

Így a film horrorként értékelhetetlen lett, tanmeseként pedig alulról súrolja a tisztes középszert. A komótos iram megspékelve a túlnyújtott játékidővel, a sablonos perspektívák, a leegyszerűsített, kérdések nélküli rejtély pedig mind odavezetnek, hogy a Harrigan úr telefonja inkább egy álmos délután programja lesz, semmint egy esti kikapcsolódás fő attrakciója. Ennél azért egy King-adaptációnál többet várnánk.

Harrigan úr telefonja

Kinek Ajánljuk
  • Akiknek bejött a forrásul szolgáló novella
  • Akik szeretik a lassú lefolyású filmeket
  • Akiknek Jaeden Martell játéka már az Azban is tetszett
Kinek Nem
  • Akik horrorra számítanának
  • Akik szeretnek kérdéseket kapni filmektől és azokon gondolkozni
  • Akik izgalomra vágynak
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.