Hirdetés

Hétköznapi kudarcok - Kritika

|

Generációs problémák a világvéghangulatban.

Hirdetés

Grosan Cristina tavaly debütált nagyjátékfilmes rendezőként a Legjobb dolgokon bőgni kell című művével, mely a hibái ellenére is kellemes meglepetésnek bizonyult a hazai mozis palettán. Alig egy évvel később már itt is van az újabb munkája, amivel díjat nyert a Velencei Filmfesztiválon, a 40 év alatti női filmesek kategóriájában. A magyar-cseh-szlovák és olasz (egyébként cseh nyelvű) koprodukció már első blikkre jóval ambiciózusabbnak tűnt a direktor előző darabjánál, úgyhogy okkal számíthattunk egy erőteljes élményre.

Hirdetés

Három nő, három generáció, háromféle problémakör. A tinédzserlány nehezen illeszkedik be társai közé, a középkorú leszbikus pár egyik tagjának a gyermekneveléssel gyűlik meg a baja, míg a korosodó szerkesztő elhunyt férjét gyászolja és még a munkahelyéről is kirúgják. A magánéleti frusztrációkat tovább tetézi, hogy furcsa természeti anomáliák és robbanások rázzák meg a várost.

A Legjobb dolgokon bőgni kell a 30-as korosztály mindennapi nehézségeire fókuszált dramedy köntösben, s ebből valamennyit tovább vitt a Hétköznapi kudarcok is, ám az tisztán látszik, hogy egy sokkal komolyabb és egyben komorabb alkotás született. A cselekmény értelemszerűen három szálon zajlik, de nem szkeccsfilmről beszélünk, hőseink útja valamilyen módon keresztezi egymást. Kedvelem az ilyesféle történetmesélői stílust, rengeteg potenciált rejt magában és itt is reménykedtem, hogy sikerül kihasználni, de sajnos nem teljesen jött össze.

A sorsok találkozása mellett a már említett bizarr természeti, vagy épp természetellenes furcsaságok szállítják a globális viszontagságokat, melyben szintén számos lehetőség bújik meg, kár, hogy végül itt sem érkezett a várt katarzis. Ezzel meg is érkeztünk a Hétköznapi kudarcok legnagyobb problémájához, ami a kreatív húzások kibontatlanságában rejlik. Mindhárom fő karakter érdekes és mindhármuk külön filmet érdemelne, elvégre olyan témák merülnek fel, melyeken bőven van mit mesélni. A gyász, a továbblépés, a fiatalkori szorongás, a szülői felelősség mind visszaköszönnek a bő 80 perces játékidő során, viszont nem jut elég idő rájuk, holott nem elhanyagolható elemekről van szó.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Fókuszálatlannak érződik az összkép és értem a törekvést a nagy, átfogó jelenség mögött megbúvó hétköznapi emberrel, de az összekötő kapocs nagyon ingatag lábakon áll. Sokszor előfordult, hogy egy film úgy tűnik nem halad semerre, majd húz egy merészet és végül minden értelmet nyer. Itt kis túlzással pont az ellenkezőjét éreztem, a szálaknak megvannak az erősségeik, de végül nem lyukadnak ki sehova. Hiába ér el egy bizonyos célt a három központi figura, ha a fő konfliktus végül kipukkad a saját árnyaltságától. Nem kell egyértelmű, didaktikus üzenet, de nehezen kivehető, hogy mi akart lenni a konklúzió. Mind csak porszemek vagyunk a világban? Netán történjék bármi, ha számíthatunk egymásra, akkor mindent át lehet vészelni? Szeretem a többrétű epilógusokat, ez azonban szimplán túl kevésnek bizonyult.

Ezek alapján úgy tűnhet, hogy a Hétköznapi kudarcok teljesen félrement, de nincs így, inkább csak nagyon látványosak a hibái és bosszantó, mert tele van szuper ötletekkel, amikben benne volt egy remekmű lehetősége. A színészek rendben vannak, minket leginkább Kerekes Vica érdekelhet, aki bár kevesen van a vásznon, bizonyítja, hogy bármelyik nemzetközi produkcióban megállja a helyét. Az operatőri munka, a látványelemek, az emberi sorsok és a felmerülő kérdések is erősek, hatásosak, csak a végeredmény nem áll össze úgy, ahogy kéne. Hétköznapi kudarcnak mégsem nevezném, inkább csak egy furcsán érdekes jelenségnek, melynek a füstje végül nagyobb lett, mint a lángja.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hétköznapi kudarcok

Kinek Ajánljuk
  • Aki kedveli ha a misztikum drámával vegyül
  • Aki szereti a több szálon futó, majd egybefonódó cselekményvezetésű filmeket
  • Aki kedveli az emberi sorsokról szóló filmeket
Kinek Nem
  • Aki szerint egy emberi drámába nem kell misztikum
  • Akit zavar, ha a konklúzió nem egyértelmű
  • Akit zavar, ha az összkép nem elég koherens
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.