A nemrégiben mozikban is bemutatott Követésről írt kritikánkban érintettük az influenszerlét és az influenszerek reprezentációjának problémás mibenlétét. Ahogy sok filmnek, úgy a Követésnek sem sikerült árnyalnia az influenszer jelenséget, és csupán egy újabb eszetlen tinihorror lett belőle.
Ellenben a Shudder horror-streamingplatformon szintén a hetekben megjelent Influencer című alkotás olyat tudott letenni az asztalra, ami már évek óta hiányzik az influenszereket felsorakoztató filmekből: képes volt a felszín alá is bepillantást nyújtani.
A Kurtis David Harder által rendezett, és Tesh Guttikondával együtt megírt film pedig az elején gyönyörűen rájátszik az elmúlt években az influenszerekről kialakult előítéletekre. A saját köreiben népszerű Madison (Emily Tennant) Thaiföldre utazik, ahol türelmetlenül várja az Egyesült Államokban maradt barátját, Ryant (Rory J. Saper). A várakozás közepette persze nem felejt el bejelentkezni követői számára, ám amikor Ryan bejelenti, hogy mégsem utazik Thaiföldre, Madisonnál betelik a pohár a kapcsolatukat illetően.
A lány közben megismerkedik CW-vel (Cassandra Naud), aki már évek óta Thaiföldön él, és szívesen elvállalja Madison idegenvezetését. A kémia gyorsan kialakul kettejük között, Madison pedig végtelenül hálás amiatt, hogy valaki nem az influenszer státusza, hanem a saját személyisége miatt barátkozik vele.
A látszólag önzetlen CW egy csodás lakatlan szigetre viszi el Madisont, és az átmulatott napot követően éjszaka bevonja Madisont a titkos tervébe: másnap reggel a szigeten tervezi hagyni az influenszert, hogy bebizonyítsa annak, hogy igazából senkinek sem fog hiányozni. A pityókás Madison nem hisz a lánynak, ám CW másnap valóban végrehajtja a kifinomult tervet, majd Madison közösségi médiás platformjai feletti ellenőrzést átvéve hiteti el a világgal, hogy Madison él és virul, de hátat fordít a követőinek és a barátjának, Ryannek is.
Az Influencer legnagyobb erénye, hogy a kezdeti előítéleteinkre rendre rácáfol, ahogy haladunk előre a cselekményben. Madison tipikus influenszerként sejlik fel a film elején: hiába a mesés környezet, látszólag nem tudja azt élvezni egy élő bejelentkezés nélkül. A visszahúzódó, segítőkész CW, akinek jobb arcfelét egy hatalmas anyajegy takarja el (egyébként ez nem smink, hanem Naud tényleg ezzel született) eleinte talán sajnálatot is ébreszt a nézőben: földhözragadt, az életet megélő és élvező figuraként mutatkozik be, ami rögtön szimpatikussá teszi őt. Harmadikként még érdemes szót ejteni Ryanről is, aki szintén beleillik a híres influenszer pasija prototípusba, aki a nagy jólétben nem tudja, merre van az előre.
Mindhárom karakter meglepetéseket tartogat a nézők számára, ami egy olyan karakterábrázolásban csúcsosodik ki, ami kifejezetten ritka ebben a témában. Nemcsak a horror zsánerén belül, hanem a drámai alkotásokban is kevés az olyan alkotás az influenszerekről, ami veszi az erőt és fáradtságot, hogy mélyebben belemenjen ezen karakterek motivációiba, lelki világába.
Madisonról ugyanis rögtön elhisszük, hogy gyerekkora óta a "könnyű utat" szerette volna választani, és ezért lett influenszer, hogy aztán ez a felvetésünk a film utolsó harmadában fusson kapufára. A léhűtő Ryan is olyan elköteleződést tanúsít, melyre az első bejelentkezése alapján szintén nem számítanánk. Míg CW influenszerekkel szembeni megvetése, amivel eleinte talán a legtöbb néző szimpatizálni tud, nem más, mint egy elvakult gyűlölet, amely csapdába a 21. századi médiafogyasztó oly könnyedén bele tud esni.
Az Influencer tipikusan az a film lett, amit a címe alapján egy kézlegyintéssel elintézhetnénk, hogy aztán az év egyik legkellemesebb csalódásaként könyveljük el az utolsó képkockák lepörgését követően. Látványos helyszínen bemutatott tanmese a nem mind arany, ami fénylik mondásról, és annak ellentétéről is, rávilágítva arra, hogy a véleménybuborékok világa milyen könnyen eredményezhet fanatikus megrögződéseket. Ez utóbbiak pedig, végső soron, jelen valóságunk polarizáltságának melegágyaiként is funkcionálnak.
