Megtört a jég, végre a Netflix elengedte a 13 részes koncepcióját a Marvel sorozatok esetében. Ez és még sok más csupa pozitív változást eredményezett az Iron Fist második évadában. Eddig még nem fordult elő egyik hős esetében sem, hogy a folytatás jobban sikerült volna, de ebből a szempontból is kivételt képez Danny Rand újabb kalandja. Ha nem is lett tökéletes, de mérföldeket vert rá az első szezonra.

Mik is voltak ezek a változások? Nézzük őket szépen sorjában: 

Harcjelenetek.

Az első évad talán legnagyobb szégyene, hogy a Daredevil ötletes jelenetei után Danny Rand, a harcművészetek mestere képtelen volt hitelesen előadni a mozdulatokat, a stáb meg úgy próbálta orvosolni a felkészületlenséget, hogy sokszor darabokra vágta a jeleneteket. Hiába találták el néha, egy nagy katyvasz volt az egész és ez sokaknak - köztük nekem is - nagyon fájt, főleg mert tudtuk mire képesek a Marvel háza táján. Szerencsére átment az üzenet és idén nagyon odatették magukat. Minimális vágások, a színészeket valaki rendszeresen edzhette, jól átgondolt mozdulatsorok és ötletes kamerakezelés lett a végeredmény. Azt is sikerült kitalálni, hogy milyen stílust adjanak Danny Randnek. Ahogy újranéztem a Defenderst rádöbbentem, hogy míg Daredevil eszköztára igen egyedi, addig Iron Fist mintha innen-onnan lopkodta volna össze a mozdulatokat, pedig pont, hogy ő volt tapasztalt mesterek által felkészítve. Ez itt most teljesen megszűnt és egy konzekvens sajátos harcművésszé válthatott végre Danny. 

Komolyság és flashback.

A sztori szerint Danny Rand úgy érdemelte ki az Iron Fistet, hogy végig verekedte magát a többieken egy titkos városban, aminek a létezéséről senki nem tud, majd legyőzött egy sárkányt, akinek az égő szívébe mártotta az öklét és a sárkány szelleme/energiája/eszenciája benne él tovább. Ezt nem lehet teljes komolysággal kezelni, ezért jött jól, hogy a sorozat végre képes volt nem halálosan komolyan venni magát, a karakterek is sokszor jókat derülnek rajta, hova sodorta őket az életük. Kicsit a Chit meg hasonló, "a hogyan is működik az Iron Fist" dolgot is elengedték, helyette viszont sokkal nagyobb erőt adtak neki, így most már tényleg súlya van, ha Danny megidézi. Flashback szinten is megerőltették magukat, mert bemutatták, hogyan lett Danny és Davos (Sacha Dhawan) testvérek és milyen kihívásokkal kellett szembenézniük a kiképzésük során. K'un Lunból viszont keveset láttunk, de valamin végül is spórolni kellett. 

Danny Rand a gyenge láncszem.

Ez kicsit furán hangozhat annak, aki még nem látta a sorozatot, de az a szörnyű helyzet, hogy tényleg Danny Rand a legkevésbé érdekes a castból. Cserébe Colleen Wing (Jessica Henwick) lopja a showt és amikor megjelenik mellé Misty Knight (Simone Missick), akkor válik igazán érdekessé az egész. Danny-t nem túl látványosan, de azért kicsit félreállítják az évad közepe felé. Egyáltalán nem zavaró a megoldás, mert jól lett implementálva és a kifutása sokkal összetettebb és érdekesebb karakterré változtatja Danny-t. (Idén amúgy is sokkal kevésbé idegesítő a karakter.) Ebből jön egyenesen, hogy Finn Jones is villoghatott egy kicsit, mégsem volt mellényúlás a személye. 

Iron Fist legenda.

Az évad középpontjába ennek a misztikus erőnek a rejtélyeit helyezték. Rengeteg kérdést járnak körbe például: ki és miért érdemelheti ki az Iron Fistet? Mennyi lehetőség rejlik még ebben az erőben? Mit nem mondtak el a szerzetesek és hogyan kezdődött a legenda? Gyakorlatilag ezt a pár kérdést viszi végig a tíz rész és bár vannak lassabb részek, mindig érezhetően haladunk egy kicsit előre. 

Még röviden pár mondat erejéig említsük meg Mary Walker karaterét, aki remekül lett felvezetve, Alice Eve pedig tökéletes választás volt, annyira nehéz ilyen karaktereket bemutatni a filmekben (aki nem tudja ki ő a képregényekben, nézzen utána, de én nem lőném le, meghagyom a felfedezés örömét) és mindenféle szépítés nélkül hozzák be ide, érdemel egy hatalmas tapsot.  

Egyértelmű, hogy így a második évadra az Iron Fist megtalálta saját hangvételét és ebből mindenki csak profitált, a színészek abszolút a maximumot nyújtották, még akkor is, ha a sztoriba és a főellenségbe azért sok helyen bele lehet kötni. Senki ne értsen félre, nem lett a sorozat a legszuperebb alkotás, amivel a Marvel valaha elő tudott hozakodni, de  érezhetően több energia lett bele fektetve és vállalhatóbb lett. Elindult felfelé a sorozat és egy ilyen erős clifhanger után nehéz lesz türelmesen várni a folytatást. 

U.i: Az évad végén debütált a Daredevil 3. évadának első teasere!