Hirdetés

Just Mercy - Kritika

|

Az igazság joga mindannyiunkat megillet.

Hirdetés

Destin Daniel Cretton tudtán kívül is tökéletesen időzítette a Just Mercy megjelenését, ám a kellemetlen aktualitástól függetlenül is egy örök érvényű, mindig fontos üzenet közvetítésére vállalkozott a rendező. Az életrajzi drámában egy ma már világszinten elismert, a polgári jogok védelme iránt elkötelezett ügyvéd karrierjének kezdetei szakaszait láthatjuk. Bryan Stevenson (Michael B. Jordan) ingyen és bérmentve vállalkozik több halálraítélt bűnelkövető képviseletére, akik között ott van az a Walter McMillian (Jamie Foxx) is, akivel kapcsolatban minden jel arra mutat, hogy tévesen (és szándékosan) ítélték el 1987-ben egy gyilkossági ügy során. Stevensonnal és védencével majdhogynem az egész világ, de Alabama városa egész biztosan szemben állt - nem is elsősorban szavahihetőségük, hanem sokkal inkább a bőrszínük miatt.

Hirdetés

A Just Mercy életrajzi film létére nem próbál meg átfogó képet adni főszereplőjének életéről, hanem gyakorlatilag azonnal a lovak közé csap, és egy olyan koncepciós per kilátástalanabb oldalán találjuk magunkat, ami fokozatosan fosztja meg a reménytől nem csak az elítélt Walter McMilliant, de a nézőt is. A frissen diplomázott Stevenson előtt fényes jövő állt, ám a fiatal ügyvéd a kezdetektől fogva a szegényeket és jogaiktól kvázi megfosztottakat szerette volna képviselni, főleg, hogy nem csak szabadságuk, de életük forog kockán. A kérdés az, hogy vajon Stevenson jogi felkészültsége és lelkiismeretes munkája, mialatt gyakorlatilag önköltségből segít az alaptalanul, mindössze egyetlen szemtanú ködös vallomása alapján halálsorra ítélt McMillianen, elég lesz-e a kendőzetlen, rendszerszintű rasszizmus állammal szembeni sikerhez. Nem kérdés, a Just Mercy egy talán most mindennél kényesebb témához nyúl, ám ezt egy olyan narratíván keresztül tálalja, ami nem üres ideákat vagy politikai hívószavakat szeretne lenyomni a torkunkon.

Cretton filmje olykor egy idegtépő tárgyalótermi dráma, máskor pedig személyes tragédiákkal átitatott bűnügyi történet. Ugyan utóbbi aspektusa van túlsúlyban, a Just Mercy megtalálta az egyensúlyt az életrajzi filmek ingatag kölcsönhatásában, ahol a történeti hitelesség sokszor a szórakoztatás rovására megy - vagy fordítva. A bő kétórás alkotás pont annyira megy bele az alapját körülvevő társadalmi vagy politikai háttér részleteibe, hogy a cselekmény megkapja azt a plusz dimenziót, ami egyébként elengedhetetlen lenne Walter McMillian történetének elmeséléséhez. Ahogy a rasszizmus elleni fellépés és a szegények egyenlősége melletti harc egyaránt elsődleges feladatai a Just Mercy-nek, úgy ezekkel együtt is egy univerzálisan fontos és mindenki számára azonosulható történetet mesél el. Narratív eszközeiben és struktúrájában nem mutat újat, de nem is tud túlzottan elütni műfajtársaitól Cretton filmje, ám ami mégis igazán emlékezetessé és megindítóvá teszi ezt az igazságért folytatott jogi- és lelki küzdelmet, az Michael B. Jordan és Jamie Foxx brutálisan erős alakításai.

Bűnügyi- és tárgyalótermi filmként is egy jól megcsinált, de nem kiemelkedő alkotás a Just Mercy, az abban kibontakozó karakterdrámák viszont kiemelik a filmet a korrekt középszerűségből. Michael B. Jordan már több ízben bizonyította, hogy nem csak egy karakteres figura, de egy hasonlóan érzékeny és sokoldalú színész is, aki Stevenson ügyvéd szerepében is olyan játékot nyújt, amit egyértelműen ráírtak. A sztárügyvédség ambíciója helyett a szívét és az igazságot követő, már-már gyanúsan filmszerű karaktert Jordan hitelesen viszi vászonra, s gyakorlatilag a cselekmény során minden értelemben ő képviseli a remény utolsó, még pislákoló fényét. Jamie Foxx pedig már régen letette a névjegyét Hollywoodban, és lehet, hogy merész dolog ilyet kijelenteni, de úgy gondolom, hogy karrierjének egyik legérettebb alakítását tette le az asztalra a halálsorra küldött McMillian szerepében. A bizonyos szempontból valóban bűnös, ám gyilkosságot soha el nem követő férfi személyében egy büszke, ám egyszerre esendő valakit ismerünk meg, aki a villamosszékre várva már maga is kezd elbizonytalanodni saját ártatlanságában. A két színész dinamikája végig pazar, közös jeleneteik során egy pillanatig sem fogunk elkalandozni, akkora erővel és árnyaltsággal szállítják soraikat - amikor pedig a páros játéka, velük együtt a film is eléri annak csúcspontját, nem kizárt, hogy sokaknál el fog törni a mécses.

A cikk végére világossá vált számomra, hogy a Just Mercy-t főleg azoknak tudom ajánlani, akik egyszerre sokrétű és következetesen maga színvonalú alakításokra kíváncsiak - ugyanis nemcsak a Jordan-Foxx páros kapcsán, hanem az utolsó mellékszereplőig erről beszélhetünk. Rob Morgan és Tim Blake Nelson külön kiemelendők, akik a film amúgy joggal kritizálható egyoldalú reprezentációját igyekeznek árnyalni karaktereikkel, sikerrel. Előbbihez köthető az egész másfél órás alkotás legjobban megcsinált és a szó szoros értelmében szívszorító jelenetsora is, ami egyszerre erős érv a film megnézése és a halálbüntetés eltörlése mellett egyaránt. A Vietnámot megjárt, poszt-traumatikus stresszel küzdő veterán mellékszála egyébként legalább annyira, ha nem jobban megírt, mint maga a fősodor.

Picit bajban is vagyok a Just Mercyvel, mert amellett, hogy a műfaj jól bevált kliséiből építkezik, gyakran esik abba a hibába is, hogy hangzatos beszédeivel kvázi túlnyomatékosítja a (számunkra) egyértelműt. Ám valahogy ezekkel, az amúgy nem elhanyagolható hibákkal együtt is szimpatizálni tudtam Cretton filmjével, amihez ugyan érdemes és ajánlott is hozzáolvasni a teljes igazság ismeretének érdekében. A képviselt üzenet egyszerűségével, ámde nemességével és a már sokat emlegetett színészi alakításaival az élen nem csak meggyőző, de legalább annyira megindító tud lenni a Just Mercy abban, amit vállal.

Just Mercy

Kinek Ajánljuk
  • A karakterdrámák szerelmeseinek.
  • Azoknak, akik egytől-egyig remek színészi alakításokra kíváncsiak.
  • Akik kedvelik a tárgyalótermi drámákat, vagy a bűnügyi filmeket…
Kinek Nem
  • …azok viszont lehet, végül csalódni fognak, lévén a film e két aspektusa háttérbe szorul.
  • Azoknak, akik nem díjazzák, ha számukra egyértelmű dolgokat ismételnek el újra és újra.
  • Akik inkább egy hiteles és részletes, mintsem szórakoztató életrajzi filmre vágynak.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.