Alexander Payne, a Nebraska és az Utódok rendezője újfent a dramedyk zsáneréhez nyújt, a Kicsinyítéssel pedig egy olyan ötletet dolgozott fel, amihez az elmúlt években nemigen nyúlt Hollywood. Paul Safranek (Matt Damon) egy, az amerikai alsó-középosztály polgárai közül, akinek ugyan nem kell amiatt aggódnia, hogy utcára kerül, felesége anyagi vágyait mégsem tudja kielégíteni. Ekkor jön kapóra egy norvég kutatócsoport forradalmi megoldása a túlnépesedésre: nem egyszerűséggel lekicsinyítik a lelkes jelentkezőket testméretük 3%-ra, életüket onnantól fogva pedig egy mesterségesen kialakított, mikro-kolóniában élhetik. Hogy ez miért éri meg az alanyoknak? Addigi vagyonuk, mely többnyire csak az életben maradást tette lehetővé, a kicsi emberek világában megtízszereződik: cseréld az autód yachtra, albérleted luxusvillára, gondjaidat pedig wellnessre.

A film előzetese hiába a komikus oldalát reklámozta Payne rendezésének, többről lesz itt szó, de először nézzük meg, mennyire mozgatja meg a néző rekeszizmát a Kicsinyítés. A koncepcióról nekem automatikusan az 1989-es Drágám, a kölykök összementek! ugrik be, ami a világot ugyan nem váltotta meg, máig hiánypótló szórakozást nyújt. A Kicsinyítés komikus elemei eleinte csak és kizárólag a jelenség abszurditására építenek, melyek a mikro-kolóniába becsempészett emberméretű rózsáktól egészen a rassz… "méretista" megnyilvánulásokig vezethetnek. Utóbbitól vált egyértelművé, hogy a Kicsinyítés nem egyszerűen egy drámai elemekkel megfűszerezett vígjáték lesz, hanem egy társadalmi szatíra, a kicsinyítés által felnagyítva… értitek.

Eleinte jókat nevetünk majd Paul kétségbeesett próbálkozásaink, már ami a miniatűr világba való beilleszkedést illeti, amit izgalmassá mégis az idilli, ámde mesterséges város megismerése tesz. A film durván egy óráig nagyon igyekszik megteremteni azt az érzést, hogy mindaz, amit látunk, pusztán egy apró része a valóságunknak. Ugyan ezt nem lehet a végtelenségig csinálni, hiszen a cselekmény kontextusa nem fog önmagában történetet mesélni, a fényképezés és a vizuális effektek együttese mégis az utolsó percig kényeztetik a néző szemét, ami abszolút megadja a Kicsinyítés stílusát. Payne szerencsére érezte, hogy a kicsinyítés eszközével nem lehet végig kitölteni egy filmet, rendezésének második fele pedig egy közel 180 fokos fordulatot véve nemhogy félretette az idillt, de rögtön el is hozta a világvégét.

Paul megismeri újdonsült, rendkívül befolyásos és buli mániás szomszédját, Dusant (Christoph Waltz), akin keresztül összetalálkozik a vietnami disszidenssel, Ngoc Lannal, akinek véletlenül eltöri műlábát, kárpótlásul aztán hetekig segít a nőnek és a mini-város kitaszítottjainak. Teljes káosz. Viszont emiatt (is) borzasztóan érdekes alkotás a Kicsinyítés, és egy percig sem válik unalmassá. Mint vígjáték, végig jól szuperál a film, a poénok nincsenek túlhúzva, jól időzítettek, ízlésesek. Matt Damon ugyan megint magát játssza, karakterével sokan képesek leszünk azonosulni, Christoph Waltz és Udo Kier pedig remekül segítik a történet előrehaladását, előbbi a film üde színfoltja, ahogy az általában lenni szokott. A vietnami menekültet alakító Hong Chan számos alkalommal mosolyt csal majd a néző arcára gyermeteg megnyilvánulásaival, a hölgy mégis erőszakosan sok lesz rövid időn belül, Paullal ellentétben érdemi fejlődést se nagyon produkál karaktere, ami számomra alaposan rontott a film második felének élvezhetőségén. Márpedig a Kicsinyítés rendkívül sokat akart mondani, borzasztóan fontos dolgokról, én pedig egészen mostanáig nem tudom hova tenni azt.

Társadalmi szerepek, környezetvédelem, szellemi hazatalálás, az élet, mint mókuskerék és természetesen szerelem. Többek között ezekről, és még mennyi mindenről szeretett volna beszélni a Kicsinyítés, ami gyakorlatilag percenként vetett fel egy teljesen új gondolatot, így szerencsére nem igazán fogunk késztetést érezni óránk nézegetésére, a film idővel mégis zavarossá válik, annak esszenciáját, létrejöttének miértjét pedig végképp lehetetlen feladat megmondani. A Kicsinyítés fenntartja a figyelmet érdekes ötleteivel és hirtelen gondolatváltásaival, az érdemi mondanivaló, az igazi szatíra mégis elveszik eközben. Az élmény összességében szórakoztató, a filmben rejlő potenciált azonban nem sikerült kiaknáznia Payne-nek, így a Kicsinyítés. ha ugyan szimpatikusan is, de a végére kisiklik.