Tavaly a Netflix felhozatalában a Vérvörös égbolt bizonyította, hogy a németek még konyítanak valamicskét a horrorhoz, és kár lenne őket lesajnálni eme téren. Éppen ezért tűnt ígéretesnek a következő felvonása a Netflix és a német horrorfilmgyártás közös metszetének, a Kiváltságnak/Das Privilegnek, ami viszont csak azt érte el, hogy rögtön szilánkosra törje a nagy nehezen felépített bizalmat.
Pedig a rendezőpáros, Felix Fuchssteiner, valamint Katharina Schöde egy olyan alapkoncepcióval vág neki a Kiváltságnak, amit nagyon könnyű jól kivitelezni: szekták, démonok, összeesküvések húzódnak meg a háttérben. Azonban még igazán el sem kezdődik a cselekmény, máris szólhatnak a jelzőszirénáink, hogy itt bizony el fogunk merülni a gagyiban.
Az első tíz percben megismerhetjük a fiatal Finnt, akit nővérével együtt hagynak otthon a szülei egy éjszakára. Fura jelenségek uralkodnak el a házon, majd a testvérpáros elkezd menekülni valami elől, ami azonban egy óriási gát közepéig követi őket. Eddig a pontig még nem is akad probléma, viszont ezután érthetetlen módon átvált ZS-kategóriába a jelenetsor, miközben a nővér a gát aljába zuhan. Nem is tudtam ezt hirtelen hova tenni, annyira bántotta a szememet, és annyira idegen volt az addigi jelenetek tisztességes minőségéhez képest.
Aki hozzám hasonlóan naivan abban bízik, hogy ez csak egy egyszeri elcsúszása a filmnek, az sajnos tévedni fog. Megint érvényesül az a régi mondás, miszerint az első gondolat a jó: nem érdemes bizalmat szavazni egy olyan alkotásnak, mely már az első 10 percben eljátssza azt. A Kiváltság viszont egészen bicskanyitogató módon él az olcsó megoldásokkal, mivel alapvetően nem lenne rossz az alapanyag.
A múltbéli tragédiát követően a jelenben az érettségi közelében járó Finn (Max Schimmelpfennig) terápiára jár, hogy meg tudjon birkózni a múlt szellemeivel. Szerencsétlen Finn egy olyan srác, akinek nemhogy a szülei nem hisznek, de még a legjobb barátjaként bemutatott Lena (Lea van Acken) sem feltétlenül. Normális tinédzser akar lenni, úgyhogy serényen szedegeti a pszichiáter által felírt gyógyszereket, ám a helyzet nem akar javulni, sőt, egyre durvább hallucinációkkal kell szembenéznie. Vagy lehet mégsem képzelgéseket lát csak?
Már csak azért sem folytatom tovább spoilerekkel a cselekmény ecsetelését, mert az egyetlen dolog, ami jól működik ebben a filmben, az maga a rejtély. Egész ötletes módon keresztezték a tudományosságot az okkultizmussal, amit megfejeltek némi démoni ijesztgetéssel. A probléma ott kezdődik, hogy ehhez a gerinchez nem sikerült értelmes karaktereket írni, így azokat tényleg úgy mozgatják a rendezők, ahogy kényük-kedvük tartja. És én elhiszem, hogy a mai tizenévesek még kiszámíthatatlanabbak, mint amilyen a mostani 30-as korosztály volt egykoron, melynek táborát én is erősítem, ám azért a józan ész hiányát nem feltételezném a részükről. Mégis, a filmből ez utóbbiról bizonyosodhatunk meg.
A Kiváltság egy igazi jojó-élmény: hajmeresztő, ZS-kategóriás húzásokkal rukkol elő, hogy aztán 5-10 percig egy korrekt film látszatát keltse. A türelmetlenebb nézők ennek megfelelően az első fél óra után már a stop gombot keresgélhetik a távirányítón. És jól is teszik, ha már akkor kiszállnak, hiszen még csak egy jól kidolgozott fináléra sem telik, ami némileg ellensúlyozni tudná az azt megelőző 60-70 perc bohóckodását. A legkínosabb latin szappanoperákra jellemző húzásokkal sokkolják a nézőt, ami az utolsó képkockában teljesedik ki, amikor is az előre kiszámítható csavart még extra közeliből, direktben megmutatják nekünk, csak a hatás kedvéért. Aki viszont odáig kibírja, az legalább egy jóízűt tud nevetni, látva azt a komoly erőfeszítést, amit belefektettek a rendezők ebbe a komolytalan projektbe. A legszebb öröm a káröröm, tartja a mondás.
A rejtély és a történet háttere miatt nem sújtom a legpocsékabb kategóriával a Kiváltságot, hiszen akadnak azért még ennél is sokkal rosszabb alkotások. Viszont az mindenképpen sajnálatos, hogy pont a hasonszőrű próbálkozások miatt fognak bizonyos nemzetek műfajfilmjei jelentős hátrányból indulni a nézőknél, úgyhogy már csak emiatt is jó lenne, ha a rendezők törekednének minimum egy tisztes középszerre.
