Mária Magdolna személye egészen a mai napig rendkívül megosztó, számos teória látott napvilágot valódi szerepét illetően. Jézus szent kísérője mellett több helyen is kora prostituáltjaként hivatkoztak Máriára, az ilyesfajta "vádak" alól pedig maga Ferenc pápa oldotta fel a nő nevét. Egy viszont egészen biztos: Mária Magdolna hatványozottan fontos szerepet töltött be a Názáreti Jézus történetében, Garth Davis filmje is ezt volt hivatott elmesélni.
A Mária Magdolna cselekménye már a kereszténység gondolatának megszületése előtt kezdetét veszi, természetesen a címszereplőt, Máriát (Rooney Mara) a középpontba helyezve. Láthatjuk, ahogy az emberiség bölcsőjében ez az "egyszerű" nő azon van, hogy eleget tegyen a neki szánt sorsnak. Kilátástalan jövőjébe egy különös, látszólag csodás erők birtokában lévő zarándok hoz fényt, aki Isten országának eljöveteléről prédikált. A messiásnak, avagy Jézusnak (Joaquin Phoenix) nem kell sok, hogy meggyőzze Máriát, kövesse őt útján. Ettől fogva maga a film is elvisz minket egy hosszú zarándoklatra egészen Jeruzsálemig, az élmény pedig meglehetősen különleges, viszont közel sem olyan emlékezetes.
Garth Davis rendezői tapasztalatlanságának ellenére egy egészen erőteljes hangulatú filmet tett le az asztalra, egy olyan témában, amihez borzasztó nehéz ügyes kézzel nyúlni. A Mária Magdolna még a lassú filmek között is a lassabbak közé tartozik, ám mindez érthető és értékelhető annak fényében, hogy a kereszténység megszületésének története egy szellemi kalandra szólítja fel a nézőt. A Mária Magdolna egyik legkomolyabb teljesítményét a korábban már számos komoly hollywoodi produkciót fényképező operatőr, Greig Fraser jegyzi, akinek képei tiszták, csupaszak és nyugtatóan szépek. Jézus története hangozhat bármennyire is patetikusan, a film igyekszik a földön maradni, már ami annak hozzáállását illeti. Nincsenek öncélú snittek, szenzációhajhász ferdítések vagy üres, semmitmondó sorok.
Az állóvizet rendre Phoenix ijesztően hiteles, Jézust már-már ténylegesen megidéző játéka és Rooney Mara tiszta, Máriát a lehető leggyönyörűbb formában megjelenítő alakítása kavarja meg. Külön kiemelném a pár hete elhunyt Jóhann Jóhannsson zenéit, aki egész karrierje során képtelen volt olyan produkciót kiadni a kezei közül, ami nem határozta volna meg egy az egyben egy adott film atmoszféráját. A Mária Magdolna dallamai mintha egyenesen a múltból szólnának, az azokból áradó tragikus fenségesség egyedüliként szeretné pótolni mindazt, ami abszolút hiányzik Davis rendezéséből: a tartalom. Itt van egy technikailag makulátlan film a kereszténység születéséről, ami egész egyszerűen képtelen elmesélni azt. Ha valaki nem járatos a Bibliában, az ne is számítson arra, hogy akár felületesen megértse, hol a tartalom és az érték a lehengerlő felszín mögött.
Tény, szájbarágásról abszolút nem beszélhetünk, ám a Mária Magdolna cselekménye a maga szűkszavú formájában a teljes érdektelenség méltatlan sorsára jut. Máriáról az epilógust leszámítva érdemi információ egyébként nem derül ki, a nézőre van bízva, hogy választ adjon mindazon kérdésekre, amit eredendően Davis filmje szeretett volna tisztázni. Miért pont őt választotta bizalmasául Jézus? Máriát milyen kapcsolat fűzte valójában Jézushoz? Isten országának eljövetele, vagy pusztán a szerelem motiválta Mária tetteit? A Mária Magdolna olyan szinten biztonsági játékot folytatott, hogy a végére már elfelejtett bármit is mondani.
Garth Davis nagy szerencséje, hogy Phoenix és Mara képes volt lelket vinni azokba a karakterekbe, akiknek a jelleme lerendezésre került annyival, hogy "Ott van minden a Bibliában, nem kell nekünk itt semmit mesélni". A Mária Magdolna fényképezése és kimagaslóan erős, Jóhann Jóhannsson-i zenéi egy olyan utazásra szólítja fel a nézőt, amiről hatalmas feladat lesz levenni a szemünket. Ha viszont be kellene számolnunk pár mondatban arról, hogy a Mária Magdolna mivel vagy mennyivel tett hozzá a kereszténység egyik legtitokzatosabb személyéhez, akkor elég nagy bajban leszünk.