Hirdetés

Még egy kört mindenkinek - Kritika

|

Az európai dráma egy újabb ékkövét köszönhetjük Thomas Vinterbergnek.

Hirdetés

Mindannyiunk számára megvannak azok a filmek és a hozzájuk kapcsolódó emlékek, amik nem csak a médium kapcsán, de általánosságban is olyan mély benyomást tettek ránk, hogy máig érezzük magunkon hatásukat. Thomas Vinterberg egy olyan alkotó, aki nagyon ért ehhez, a Születésnappal pedig már ideje korán bizonyított - a 2012-es A vadászattal engem viszont úgy küldött tovább egy életre szóló csomaggal, hogy egyébként nagyon csúnyán lerombolt bennem valamit az a film, ám valamiért mégsem győzök elég hálásnak lenni ezért. Mads Mikkelsen élete talán legerősebb alakítása után pedig újból összeállt Vinterberggel a Még egy kört mindenkinekre, a végeredményről pedig még jó ideig beszélni fogunk, ez szinte biztos.

Hirdetés

Vinterberg eddigi, erősen drámaközpontú életművével rendre az ember és annak lelki működését vitte vászonra, vagy legalábbis próbálta meg ezt olyan érzékenységgel és pontossággal tenni, amennyire csak azt lehet. A dán-svéd koprodukciónak köszönhető Még egy kört mindenkinek egy egészen egyszerű felütéssel indít: adott ugyanis Martin (Mads Mikkelsen), a történelemtanár, aki nem csak a tanítás, de családja iránt is fokozatosan vesztette el szenvedélyét az évek során. Ezt otthon talán szőnyeg alá söpörhette, ám ambiciózus diákjai a felvételi előtt nem hagyták szó nélkül a férfi közönyös tanítási módszerét. Martinnak változnia kell, ám szemmel láthatóan teljes a tanácstalanság és reménytelenség a férfiben. Néhány tanártársával, egyben barátaival egy éjszakai iszogatás után úgy döntenek, egy érdekes kísérlet alá vetik magukat: hétköznaponként, munkaidőben kiegyensúlyozott időközönként pohárhoz nyúlnak, és épp annyi alkoholt visznek be szervezetükbe, amivel levetkőzhetik alapvető szorongásukat. A kísérlet szinte azonnal pozitív eredményeket hoz magával, nem csak Martin tanári teljesítménye, de magánélete is javulni kezd a feleseknek hála, ezzel együtt pedig barátai is hasonló élményekről számolhatnak be. Csakhogy a kísérletező kedvű tanárok nem is realizálták, hogy a tűzzel játszanak.

A Még egy kört mindenkinekről nem könnyű általánosságokban beszélni, épp ezért nem tudom garantálni, hogy spoilermentes marad a cikk. Vinterberg filmje elsősorban a bivaly erős alakításokkal hat a nézőre, de nem tudok nem arról beszélni azonnal, hogy mennyire mesteri és talán soha nem látott mutatvány mindaz, amit véghezvitt az alapvetően is érdekfeszítő elgondolásával. A dán alkotás egyértelmű, könnyen befogadható eszközökkel és tálalással invitál minket egy utazásra, ahol az emberi pszichológia útvesztőjében próbálunk meg haladni valamerre. Önbizalomhiány, megfelelési kényszer, szorongás, kilátástalanság, boldogtalanság - olyan elemi érzelmek, vagy inkább állapotok ezek, amiket még a magát kiegyensúlyozottnak, ne adj' Isten boldognak tituláló ember is megérez valamikor élete valamely szakaszában. A Még egy kört mindenkinek pedig kapásból négy ilyen figurát mutat be nekünk, akik ugyan ha más-más okokból, eltérő körülmények közepette, de mégis nagyon hasonló belső válságokon mennek keresztül. Cserbenhagyom a diákjaimat, egy éjszakát képtelen vagyok végig aludni a gyerekek miatt, kudarcot vallok a párkapcsolatomban, vagy egyszerűen csak egyedül vagyok - az eredő más, az akadályok, amiket le kell küzdeni viszont hasonlóságokat mutatnak. És épp ezért milyen érdekes, hogy napi néhány korty viszki vagy bor elindíthatja az embert a megoldás felé…

Vinterberg filmje nem csak a maga elé kitűzött kísérletet vezeti remekül végig, de eközben nagyvonalakban, mégis szokatlan finomsággal mesél az emberről, mint olyanról. Nem fogunk úgy istenigazából elmerülni a négy tanár drámájában, mivel arra nincs is szükség, hiszen azokat már jól ismerjük. Nem a film miatt, de jól ismerjük. A tartalom, vagy helyesebben mondva a történések másodlagos szerepet kapnak. Ami fontos, azok az apró lelki és érzelmi rezdülések, amiket a Még egy kört mindenkinek hitelesen, de még inkább annyira azonosulható formában mutat be, hogy észre sem vesszük, és hirtelen egy zavarba ejtően személyes élményben találjuk magunkat. Olyannyira, hogy kedvünk lenne Martinékhoz hasonlóan pohárhoz nyúlni, hiszen tudjuk, látjuk, hogy ha azt mértékkel tesszük, nagy baj nem lehet belőle. Sőt, egy ilyen egyszerű kis dolog tényleg el tudna indítani egy olyan úton, ami nem csak egy könnyebb, de sikeresebb élethez is vezet? Napi pár korttyal levetkőzhetjük az állandóan jelenlévő, belülről felemésztő szorongást? Szociális és szellemi korlátainkat feloldva, picit bódult állapotban a legnagyobb művészekhez hasonlóan valami olyat alkothatunk, amit azelőtt még soha? Vinterberg filmjének erre az a válasza, hogy a rizikókat és szabályokat tiszteletben tartva igen, az alkohol valóban képes lehet szebbé tenni az életünket.

Meg sem kérdőjelezzük egy idő után a Még egy kört mindenkinek tudományos alapokra helyezett kísérletét, a világ legtermészetesebb dolgának hat a szesz életformáló, jótékony hatása. És épp ez a zsenije a filmnek, a történetmesélésének organikus részévé vált mindaz, amiről az szól. Ugyanis a bódult sikereket, felszabadító pillanatokat követően kijózanító hirtelenséggel már az alkoholizmusról beszélünk. Az egyik legkegyetlenebb, legalattomosabb kórról, amit általában addig észre sem veszünk, amíg már nyakig bennem nem vagyunk: a függőségről. Thomas Vinterberg pedig intelligens és érett alkotói hozzáállásával - aminek pontos lekövetése egyszerű "firkászként" szinte lehetetlen feladat - el tudja érni, hogy a néző belesétáljon ebbe az ördögi csapdába. Sejtjük végig, hogy mire megy ki a játék, de mégis: függővé tesz minket egy film, ami egyúttal talán olyan leckét is tanít nekünk, amit rengetegen a saját bőrükön kell, hogy megtapasztaljanak.

Zseniális. A Még egy kört mindenkinek bravúrja pedig abban is jól mérhető, hogy egészen eddig említést sem tettem Mads Mikkelsen, vagy épp Thomas Bo Larsen játékáról, akik egyrészt átmentették A vadászatban látott teljesítményüket ide, és még is meg toldották egy újabb dimenzióval. De a baráti társaság másik két tagját alakító Magnu Millang és Lars Ranthe is bőven felnőttek a Mikkelsen által diktált színvonalhoz, tánctudásán felül talán nem mutat újat színészként, ám ezen a szinten az már nem is egyszerű dolog. A dán művész továbbra is inkább ellenállhatatlan karizmájával és titokzatos tekintetével mond többet, mint terjengős sorokkal - ez klisének hangozhat, de valóban így van, Mikkelsen egy egészen különleges és szokatlan "maszkulin" érzékenységet tud a vászonra vinni, amit kevesen értenek és tudnak annyira jól használni, mint Vinterberg. A film pedig bármennyire is parádés önmagában, átütő erejét mégis Mikkelsen kizárólagos jelenlétével az élen tudja, és akarja érvényesíteni.

Ezen a ponton triviális az a kijelentés, hogy a Még egy kört mindenkinek az év egyik legjobbja. Nyilván. Én viszont azt is megmerem kockáztatni, hogy film erről az egészen fontos és veszélyes témáról ennyire intelligensen és kijózanítóan, mint ahogy azt Thomas Vinterberg rendezése teszi, nem beszélt még korábban. Földhöz vág, majd felemel, mindeközben pedig tanít, segít és ad. Kötelezővé tenném, mindenhol, mindenkinek.

Még egy kört mindenkinek

Kinek Ajánljuk
  • Mindenkinek, aki egy intelligens drámára szomjazik.
  • Bárkinek, aki valaha mentális problémákkal, vagy akár függőséggel küzdött.
  • Aki bivalyerős színészi alakításokra kíváncsi.
  • Aki szeretné, ha egy kőkemény gyomros után felemeljék.
  • Annak, aki vágyik arra, hogy gazdagabb és több legyen egy film hatására.
Kinek Nem
  • Annak, aki egy könnyed kikapcsolódásra vágyik.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.