A fentiek alapján a tapasztaltabb filmnéző minden akadály nélkül képes folytatni a történetet anélkül, hogy látta volna a filmet: "...egy szép napon azonban az idős, életunt bácsi újra megszereti az életet egy fiatal, életvidám lány személyén keresztül".
Életunt, idős férfit alakítani sokszor felér egy igazi jutalomjátékkal. Clint Eastwood fantasztikus volt a fentebb említett Gran Torinóban, Sean Connery a Fedezd fel Forrestert-ben alakított nagyot, aztán még a sort vihetnénk tovább, de most ne tegyük. Érti mindenki: egy ilyen szerep potenciálisan magában foglalhat egy egész hátrahagyott pályafutást, filmográfiát. Ilyenkor a színésznek megadatik az, hogy egyetlen arcrezzenésbe belevigyen egy teljes életet. Ilyenkor az embernek lehetősége van elgondolkodni a szereplővel együtt az életen, az élet szépségein és nem legutolsó sorban az értelmén. Az ilyen történetek szép képekben, enyhén melankolikus hangvételben vannak elmesélve lélekemelő zenével és egy katarzissal, melynek végén sírva, szipogva kelünk ki a székből/fotelből.
Én nem kétlem, hogy Sandra Nettelbeck intenciója is valahol ez lett volna, hogy a nézővel együtt essen gondolkodóba a nagybetűs élet rejtelmein, de hogy ebből nem sokat sikerült elérni, annyi szent. Szörnyen depresszív és lehangoló tud lenni, ha valakik érezhetően görcsösen szeretnének valamit elérni, de nem megy nekik. A Mr. Morgan utolsó szerelme csendes meditáció akar lenni az időskorról, életről, halálról, egyebekről, de helyette inkább egy unalmas, semmitmondó maszlag. Ahhoz pedig, hogy az élet értelméről akarjunk meditálni, valami életet csak kéne vinni a filmünkbe, mert különben már alapjaiban el van cseszve az egész.
A melankólia nézőre való átragasztása még csak-csak sikerült (bár inkább az unalom dominál helyette), de a melodrámai fogások, a jelenetek, amelyek láttán az embernek elvileg elő kéne vennie egy csomag zsebkendőt már kevésbé sikeres. Nagy a gond, amikor egy olyan ember miatt kell sírni SPOILER aki, miután végre egyenesbe jött az élete és igazi apja lehetne nem csak a fiának, hanem annak a lánynak is, aki eleve újraértékeltette vele az élet és szeretet fogalmát, szépen kinyírja magát. SPOILER VÉGE Sírjunk? Komolyan? Addig rendben van, hogy érezhetően nem szerettek volna glóriát tenni a Caine által alakított figura feje fölé, de akkor ennek vállalják a következményeit és ne akarják őt ilyen módon megtenni érzelmi csúcspont felelősének.
Minden negatívumtól függetlenül annyit elmondhatunk, hogy Michael Caine tisztességgel játssza el Mr. Morgan-t, vele nincs különösebb baj. Jelenléte tiszteletet parancsoló és egyszerűen jó őt nézni. Clemence Poesy is teljesen cuki, mint táncoktató lány és Gillian Anderson filmen átviharzó, hosszúra nyújtott cameója is szórakoztató, illetve az is üdvös, hogy nem nagyon erőltették a Caine és Poesey közötti kvázi szerelmi szálat. De kb. ennyi. Sajnos minden más csúnyán félrement, de nem nagy katasztrófa: sokáig úgyse fogunk rá emlékezni, túlzottan bosszankodni így felesleges miatta.