Amennyire lagymatag volt horror fronton az év első fele, most annyira beerősített a végére. Igaz, a Nem leszel egyedül már januárban debütált a Sundance fesztiválon, de nálunk csak nemrég vált elérhetővé. Goran Stolevski bemutatkozó műve brit, szerb és ausztrál koprodukció, melyet macedón nyelven forgattak. Fogalmam sem volt, mi sülhet ki egy ennyire multikulturális darabból, a végeredmény pedig nem okozott csalódást, noha nem azt kaptam, amit vártam.
A 19. században járunk egy Macedón falucskában, ahol egy anya a közeli barlangba rejti kislányát, amikor a Farkasevő (Anamaria Marinca) nevű boszorkány el akarja rabolni. A felcseperedő gyermek nem kerülheti el a sorsát és ő maga is boszorkánnyá válik. Az ingerszegény környezetben nevelkedő fiatal most először tapasztalja meg a természetet, az emberi közösséget és eltervezi, hogy beilleszkedik, törekedve a normális életre, ami nem adatott meg neki.
A történetet bogarászva, majd az első harmadot látva egyből beugrott Robert Eggers A boszorkánya, s noha vannak hasonlóságok a két alkotás között, a Nem leszel egyedül merőben más film. A legjobban azzal tudom összefoglalni, ha beemelek egy másik nevet. Ő nem más, mint Terrence Malick. Az ő műveiben rendre kulcsszerepe van a természetnek és a sajátos világnézetnek, itt pedig szemernyi kétségem sem volt, hogy ha Malick horrort rendezne, az így nézne ki. De mire is gondolok?
Stolevski egy lassú, meditatív drámát készített, amiben természetfeletti dolgok történnek és nem mellesleg a vérmennyiség sem elhanyagolható, ugyanakkor szépen reflektál az élet körforgására. A gonoszt tekintve nincs se misztikum, se sejtetés, már az első percekben látjuk a Farkasevőt, majd a fiatal lány kerül a középpontba, aki ismerkedik az őt érő új ingerekkel. A nap sugaraival, a víz érintésével, az állatokkal és persze az emberekkel. A boszorkányoknak van egy olyan különleges képességük, hogy ha megölnek valakit, vagy valamit, fel tudják venni annak alakját. Ez a komplett cselekmény előtt új távlatokat nyit meg és amellett, hogy a főhős tapasztalatszerzését, alkalmazkodását segíti, az emberi létet prezentálja.
Az elszigetelt falucskában világosak a nemi szerepek, még érdekesebbé téve a követett nézőpontokat. Így lesz a fiatal lányból felnőtt nő, férfi, majd újra kislány, ezzel adva egy olyan ívet a karakternek, mely egyúttal a lét körforgását is magába foglalja. Stolevski narratívája közben folyamatosan kérdéseket tesz fel és filozofál, hol jobb, míg máskor kevésbé hatásos módon. Az azonban tökéletesen érződik, hogy a célja a világ sokszínűségének bemutatása, ahogy a traumák és negatív hatások ellenére is van valami varázslatos az életben. A zárás tele van érzelmekkel, egyszerre keserű, ám megadja a feloldozást, amire szinte végig vártunk. Technikailag is pazar a film, csodás képekkel, illetve a naturalista megjelenés, a maszkok mind elképesztően igényesek.
A színészek közt egyértelműen Noomi Rapace a húzónév, s noha nem szerepel sokat, pazarul alakít és imádom, becsülöm benne, hogy be mer vállalni ilyen szerepeket. A többiek is kifogástalanok, Anamaria Marinca és Sara Klimoska neveit emelném még ki, le a kalappal előttük.
A Nem leszel egyedül borzasztó messze áll a kommersz horrortól, így nem ajánlható mindenkinek. Lehetett volna kicsit feszesebb és helyenként kevésbé vontatott, de a cselekmény mindig meg tud újulni annyira, hogy az összkép érdekes maradjon. A természetközelisége, az életutak ábrázolása, és az érzelmi vonulata gyönyörűen olvad egybe a boszorkányos folk-horror stílussal, így alkotva meg ezt az igazán autentikus élményt.
