Nem új keletű koncepció, mikor a tipikus jó-rossz felállást egy film megforgatja történetében, és bemutatja, miként lehetséges, hogy a zord külső mögött sokkal több szív, empátia és érték van, mint amit a pompásan festő szereplők magukénak tudhatnak.
A Nimona ellenben továbbgondolja ezt a alapvetést, nem csak egy szimbolikus tanmeseként, de aktuális közéleti problémáink allegóriájaként is funkciónál. És nagy szerencse, hogy nem mellesleg rettentő szórakoztató is.
Ez a 2023-ban a Netflixen debütált animációs film egy 2015-ös, ND Stevenson tollából származó, azonos című képregénynek a feldolgozása. Nick Bruno és Troy Quane rendezték a filmet, az egész alkotáson érződik, hogy veterán duó felügyelte a munkálatokat, ők ketten a Kémesítvét rendezték, de előtte storyboard artist és animátor munkakörben már olyan rajzfilmeken dolgoztak, mint a Karácsony Artúr, a Hotel Transylvania, a Jégkorszak 2. és Rio. A hányatatott sorsú feldolgozásnak még 2020-ban kellett volna megjelennie a Blue Sky Studios gondozásában, de mikor a Disney felvásárolta a 21st Century Foxot, mégse kapott zöld utat a projekt. Ezekután a megfilmesítési jogok az Annapurna Pictures-höz kerültek, akik most nyáron a Netflixen tárták elénk a végeredményt.
Egy olyan sci-fi világban járunk, amit a lovagi hagyományok és középkorra jellemző esztétika határoz meg. Egy hatalmas falakkal körbevett királyságban játszódik a történet, ahol a fejlett technológia mellett megmaradt a nemesi hierarchia, kizárólag az arisztokrata származású egyének lehetnek lovagok, ami egyfajta sztársággal is együtt jár. Főszereplőnk Ballister Boldheart, az első közember, aki kitartó munkája okán lehet, hogy megkapja a lovagi címet. A konkrétumokat kihagyva egyik bonyodalom követi a másikat, és Ballister körözött szökevénnyé válik. Szerelme, Ambrosius Goldenloin is kénytelen a nyomába eredni, hogy rájöjjön az igazságra, miközben Ballister találkozik egy Nimona nevű lánnyal, aki képes az alakváltoztatásra.
Felpezsdítő volt látni azt a fajta kreativitást a világ megalkotásában és a cselekményben való kihasználtságában, amit régebben a Pixar filmektől vártam el (manapság már kevésbé). Igaz, hogy ez sanszosan a képregényből ered, mégis bomba jól fest ez a középkori és sci-fi világ szerelemgyermeke, ahol a Lovagi Intézmény a helyi erőszakszerv, karddal vívnak, miközben létezik az internet, és maga az egész esztétika (ruházat, építészet) is egy nagyon sajátos látványvilágot kölcsönöz a Nimonának. Emellett jól játszik a fényekkel a film, ahogy a főszereplőink vidám, bohókás jeleneteit a sötétben, míg az antagonistákat hófehér fényességben látjuk, ellentétben a konvencionális beállításokkal, ahogy a jó-rossz oldalakat ki szokták emelni.
Maga a történet nem a legkiszámíthatatlanabb, sokszor láthatunk ilyen jellegű sztorit, az adott karakterek motivációja és döntései a film egy pontján sem ér majd minket nagy meglepetésként, de a Nimona apróságaiban mégis ad annyi pluszt, amik feldobják ezt a cselekményt. Például, hogy a sztoriban két karakternek is (Ballister és Ambrosius) meg kell küzdeniük magukban az önellentmondással, hogy mindaz, amiben hittek, amiért küzdöttek sok éven át, nem is olyan szent cél, mint ahogy gondolták. A rendszerkritikus gondolkodás is felsejlik, ahogy el is hangzik, hogy nem egy rohadt alma okozza a problémákat (ahogy az ilyen jellegű filmek történetekben gyakran kifut), hanem magával a rendszerrel van baj. A jelenkori közéleti problémák metaforáit lehetne még folytatni, az ellenségkép kreálásról, az annak okán emelt nagy falról, avagy a vezetőkről, akik a status quo megőrzésében látják a birodalom fennmaradását.
A Nimona tempójában egy tipikusnak mondható kortárs rajzfilm, ahol megállás nélkül érnek minket vizuális ingerek, kevés esetben lassít a sztori. Ez engem az esetek többségében zavarni szokott, viszont két főszereplővel megpróbálják kiegyensúlyozni ezt a dolgot, ahogy az állandóan fecsegő, pörgő Nimonával szemben Ballister egy csendes, megfontolt figura, akit gyakran zavar Nimona megállás nélküli igyekezete. Meg amúgy is, frappáns és jópofa szövegeket adtak mindkét karakter szájába, és öröm hallgatni a veszekedésüket, vagy egyéb nézeteltérésüket.
A film látványvilága nem a részletekben mutatja meg az erősségét, a képregényre is jellemző letisztult formák jellemzik, ami mozgásban sokkal jobban mutat, mint kimerevítve, emiatt a Nimona tipikusan nem az a rajzfilm, aminek egy-egy állóképe asztali háttérképpé avanzsálódhatna. A szinkronhangok terén Chloë Grace Moretzet emelném ki igazán, aki hibátlanul, érzelemgazdagon kelti életre Nimona karakterét, de mellettük Riz Ahmed (Ballister) és Eugene Lee Yang (Ambrosius) is kifogástalan munkát végeztek.
A Nimona egy világa koncepciójában, annak kiaknázásában kreatív, karakterei belső és egymás közötti konfliktusai okán érzelemgazdag és megható, animációs stílusa és szövegkönyve miatt pedig egy eseménydús, mozgalmas, szórakoztató rajzfilm, aminek nyolcvan perce hamar elrepül (amúgy száz, de húsz perc a stáblista). Jól ismert toposzokból és tanulságokból építkezik, mégis csavar rajta aprókat, és mutat fel önmagában és metaforikusan is értelmezhető cselekményt, amik miatt egy csöppet sem zavartak a kiszámítható momentumok. Nem kizárt, hogy a Nimona ott lesz az év legjobb rajzfilmjei között, kár lenne kihagyni!
