Hirdetés

Nyírjuk ki Günthert! – Kritika

|

Arnold Schwarzenegger ezúttal zöldfülű fiatalokat tanít móresre a bérgyilkos szakma rejtelmeivel kapcsolatban, és mindezt őszinte élvezettel teszi.

Ahogy néha mi, hétköznapi emberek is azon kapjuk magunkat, hogy eljárt felettünk az idő, úgy nincsenek ezzel másképp a színészi társadalom tagjai is, ami alól Arnold Schwarzenegger sem képez kivételt. A '70-es, '80-as és '90-es évek akciósztárjai a maguk idejében úgy tudtak bálványokká válni a rajtuk felnövő generáció számára, hogy a halálosztogatás közepette benyögött egysorosaikon velük együtt nevettek, nem pedig rajtuk. Aki viszont a 21. században ezt próbálja meg leutánozni az olyan szériák után, mint a Bourne vagy a John Wick, annak csúnya kritikai össztűzzel kell számolnia, hacsak nem a kezdettől már egy önreflektív paródiaként viszonyul a saját művéhez.

Hirdetés

A Nyírjük ki Günthert! trailerének minden egyes kockájából átjött ez, hogy Schwarzenegger már nem akar komolykodni - érthető okokból kifolyólag. Az Expendables széria résztvevői közül egyesek le tudták vonni a tanulságot, miszerint egészen máshogy működik a mai közönség, mint 20-40 évvel ezelőtt. Ha valaki vissza is akar térni abba a zsánerbe, ami egykoron népszerűvé tette őt, akkor idomulnia kell az új trendekhez - na meg egy kis önkritika sem árt. Éppen ezért lehet majd a Nyírjük ki Günthert! mellett az év második felének másik nagy slágere a Jean-Claude Van Johnson című Amazon sorozat, melyben mindenki kedvenc spárgás rúgója, Van Damme önmagát - pontosabban fogalmazva, a nagyközönség emlékezetében élő karakterét - forgatja ki, miközben a történet szerint ismét elmélyülne az akció műfaj keretei között, hogy közben egyfajta reneszánszt is átélhessen az életében.

Hirdetés

De maradjunk a Nyírjük ki Günthert!-nél, mely sikeresen tudta hozni azt, amit a trailer is megmutatott: egy 90 perces akció-vígjátékot, amit láthatóan élvezetből és nem csak kötelező pénzfelvétel gyanánt készítettek el. A Nyírjük ki Günthert! húzóneve a már emlegetett Schwarzenegger, de a középpontjában egy Blake (Taran Killam) nevű bérgyilkos áll, aki saját bevallása szerint a világ második legjobbja a szakmájában. Ahhoz viszont, hogy ő lehessen az új király, meg kell ölnie az éppen regnáló Günthert, és ezért összetoborozza saját brigádját, hogy együttes erővel taszítsák le a trónról az aktuális uralkodót. Mindenféle tag megjelenik - robotkezű bérgyilkostól ijesztő orosz testvérpároson át tényleg válogatott csapat gyűlik össze. Csupán egy dolog problémás: szinte senki sem tudja, hogy ki is Günther valójában. A történet a cselekmény előrehaladtával tovább bonyolódik, amikor kiderül, hogy milyen személyes okok is húzódnak Günther kivégzésének hátterében.

A Nyírjük ki Günthert! másik báját a bérgyilkosok szerencsétlenkedése mellett maga a megvalósítás szolgáltatja, ugyanis az egész film kézikamerás módon tárul a néző szeme elé. A magától teljesen elájuló, és a saját zsenialitásában őszintén hívő Blake ugyanis felbérel egy kétszemélyes stábot is, hogy megörökítsék azt, ahogy megöli Günthert. Ebből számtalan komikumban tobzódó felvétel születik, és a végén még az egész formátummal kapcsolatban is kapunk egy csattanót, úgyhogy a talált-kamerás filmek is kapnak fricskát bőven. A formátumból adódóan ne számítsunk olyan jól koreografált akciójelenetekre, amitől leesne az állunk, de exploitation filmeket idéző komikus haláljelenetekre érdemes felkészülni.

Hirdetés

Talán nem túl nagy SPOILER, de a címszereplő végül csak a Nyírjük ki Günthert! utolsó harmadában bukkan fel, persze utána kiderül, hogy szinte végig a szemünk előtt volt. Günther bőrébe bújva pedig Schwarzenegger éles kritikát fogalmaz meg a mai "akciósztárokkal", illetve a régebbiekkel szemben is, ami viszont nemcsak a színészi szakmára, hanem az élet minden területére kivetíthető. A fiatalok "mindent akarok, MOST!" attitűdje, valamint az idősebbek nosztalgiavonatra kiváltott bérlete mind ugyanannyira káros, hiszen mindkettővel görcsösen ragaszkodunk valamihez, amit egész egyszerűen jobb lenne elengedni. Schwarzi ezzel kendőzetlenül bevallja a nagyközönségnek, hogy már nem fog félmeztelenül, mázsás géppuskával a kezében halomra lőni embereket - ezt a képet pedig vele együtt a rajongóknak is el kell engednie.

És hogy mi történik azzal, aki nem tud megválni a görcsös ragaszkodástól? Arra jó példát szolgáltatnak a film utolsó képkockái. Míg minden életben maradt szereplőnek a karakteríve kap egy méltó lezárást, addig a főszereplő Blake-nek az új életcéljának beteljesülésével súlyos következményeket kell vállalnia. Az a bizonyos utolsó kitekintés a kamerába a film végén pedig joggal veti fel a kérdést: megérte mindezt? Ezt már a nézőnek kell megválaszolnia.

Killing Gunther

Kinek Ajánljuk
  • Akik szeretik az önkritikus akciófilmeket.
  • Akik szeretnék hallani Schwarzeneggert németül beszélni, valamint angolul countryt énekelni.
  • Akik kíváncsiak arra, hogy nézhet ki egy bérgyilkosos csapatépítő.
Kinek Nem
  • Akik egy John Wick vagy Bourne-féle akciófilmre számítanak.
  • Akiknek már elege van a találtkamerás filmmegvalósításokból.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.