Nem is tudom mikor nevettem ennyit egy filmen. Pedig vegyes érzelmekkel vártam, hiszen valljuk be, egy beszélő állatos élőszereplős film alapjáraton nem túl bizalomgerjesztő egy adott életkor felett. Azonban már az előzetes és Domhnall Gleeson szerepeltetése is reménykedésre adott okot, ami végül egy nagyon szórakoztató másfél órát eredményezett a moziban.
Beatrix Potter évszázados illusztrációi és történetei sokak számára ismerősek lehetnek, akár a mesekönyvekből, akár az azokból készült animációs sorozatból, esetleg a művésznő életén alapuló Miss Potter (Renée Zellweger főszereplésével) című filmből. Legikonikusabb karaktere Nyúl Péter, aki unokatestvérével, Nyuszi Benjáminnal együtt keveredik újra és újra bajba, mivel a szomszédságukban lévő kertet McGregor gazda elszántan védi az éhenkórász nyulaktól. Hogy érezzük, nem babra (répára, hagymára, paradicsomra...stb) megy a játék, hamar megtudjuk minden verzióból, hogy Péter apja húsos piteként végezte egy balul sikerült akció után. Jelen feldolgozásban azonban egy lépéssel tovább tartunk már és az idősebb McGregort leváltja a fiatalabb, de nem kevésbé neurotikus kiadás egy barna hajú Domhnall Gleeson formájában. A nyusziknak azonban akad egy kissé bogaras pártfogója, Bea - minő véletlen -, aki meg nem értett modern képei mellett kis barátairól készít meseillusztrációkat. A háború azonban rendkívül gyorsan elfajul a városi ember és a szemtelen nyúl között, amelyben gyakorlatilag nincsenek határok. Ne szépítsük, kölcsönösen egymás életére törnek.
A történeten nagyon nincs mit elemezni, egyszerű, mint a faék, a narrátor sem próbálja tagadni, hogy ez egy klisés történet - ami valljuk be, ügyes próbálkozás, hogy önreflexióval oldja fel a dolgot, de attól még nem változtat rajta. A film azonban működik és ez a remek poénoknak köszönhető, amelyekhez nem kevéssé járul hozzá Gleeson remek komédiázása. Gyakorlatilag gátlástalanul túljátszik mindent, ha Hux szerepében nem lett volna elég szerencsétlen, frusztrált és dühös, akkor itt mindezt többszörösére hatványozza, mi pedig tulajdonképpen még együtt is érzünk vele, hiszen ki tudna nyugodt maradni, ha a kertünket feldúló kártevők odáig pofátlanodnának, hogy áramot vezetnek a kilincsbe.
Hálás dolog, hogy nem próbálja a film többnek látni magát annál, ami és nem veszi el a fókuszt címszereplőjéről a kétlábúak kedvéért, valamint plusz poént gyárt az egész helyzet abszurditásából is. Eredetileg Nyúl Péter hangja James Corden, akihez egyébként azt feltételezem a látottak alapján, hogy illik is a szerep, de szerencsére semmi hiányérzet nincs ezen a téren Elek Ferenc remek alakításának köszönhetően. A szinkron egészére igaz egyébként, hogy jó humorral készült, még a magamféle eredeti hangpártiak sem tudnak belekötni.
A modern kor, a pörgős soundtrack és a bulizó egyetemistákra hajazó állatvilág megbotránkoztathatja a széplelkűeket, de az én benyomásom sokkal inkább az volt, hogy az alkotók lényegét tekintve rendkívül hűen nyúltak (NYÚLtak, értitek...) az alapanyaghoz. Gyakorlatilag akciófilmekkel vetekedő az a tempó, amit a nyulak diktálnak, a brutális összecsapások pedig teljesen autentikusak a mesekönyvek világában, hiszen egy percig nem szépítette az írónő a természet rendjét, csak cuki kis kalapokat és kabátkákat adott hozzá. Szintén ezt a vonalat képviseli, hogy az állatok többé-kevésbé egészen realisztikusan néznek ki és amikor az emberekkel interaktálnak a mozdulataik is valósak. Mindezt pedig szépen lekerekíti a kifejezetten intelligens humor és irónia, amivel a kiskorú célközönséget kísérő szülőknek is remek szórakozást nyújt, amellett, hogy a helyzetkomikum is nagyon a helyén van, gyerekek és felnőttek egyaránt fuldokoltak sok helyen a röhögéstől.