Legalábbis ha azt nézzük, hogy Steven Soderbergh 2001-es svindler mozijában mekkora számnak is számított, hogy nagyjából az utolsó statisztát is egy (akkor) A-listás sztár alakította, azóta Hollywoodban a sztárkultusz lényegében meg is szűnt és franchise-okban gondolkoznak a stúdiók, brandekben, nem pedig film csillagokban. Az Ocean's-filmek valahol mind a két halmazba beleestek a második résztől kezdve, és ez alól a folytatás, avagy spin-off sem akart kimaradni. Kár, hogy érdemi eredetiség a szereplők nemének megváltoztatásán kívül nem szorult a legújabb rablásba.
Azt azért le kell szögeznem, hogy a végeredmény így is egy abszolút korrekt mozi lett, de kétségtelen, hogy Gary Ross nem élt azzal a lehetőséggel, hogy ilyen illusztris hölgykoszorú állt a rendelkezésére. Ross vitathatatlanul tehetséges filmes az olyan mozikkal, mint a Pleasentville, a Vágta, vagy Az éhezők viadala, húzónevei pedig szintén nem kevésbé számítanak annak. Említett filmek egyike sem kifejezetten a humoráról híres, és ez ki is ütközik a legújabb moziban: ahhoz, hogy valóban laza szórakoztató mozi kerekedhessen belőle, nem ártott volna több humorpetárda, valamint ha a kor kívánalmainak engedve a lassúság már nem is dívik, legalább néha elidőzhetett volna a karaktereken, ami Soderberghnek a tavalyi "suttyó 11-ben" ismét pompázatosan sikerült.
Ez elsősorban pont a két központi figurát alakító Sandra Bullock-Cate Blanchett kettősre érvényes, ugyanis Ross megelégedett azzal, hogy George Clooney és Brad Pitt női megfelelőik legyenek és ez ellen is mintha csak Blanchett lett volna hajlandó olykor tenni, amikor a (szintén Ross jegyezte) forgatókönyv engedte, Bullock arcáról pedig a botox miatt képtelenség leolvasni bármit is, amit igyekeznek ravasz vagányságnak eladni, hol több, hol peig kevesebb sikerrel. Persze azt is tegyük hozzá, hogy már az eredeti mozi - és annak két, lényegében felesleges folytatása - sem a maradandó színészi játékáról volt emlékezetes, hanem nagyon is alibizés volt az mindenki részéről. Csakhogy ez az alibizés egy Clooney és egy Pitt esetében az elképesztő lazaságot és coolságot jelentette - amihez idomultak a többiek is - azt pedig teljesen más szereplőkkel nem igazán lehet újrateremteni.
Ross pedig ahelyett, hogy újat teremtene egy meglévő brand égisze alatt, inkább eminens diákként felmondja annak tételeit. Kijutás a börtönből, csapatverbuválás, tervezés, temérdek probléma, a nagy svindli, no meg persze a bosszú. Ezek nem csak az előző három epizód, hanem úgy zusammen a műfaj alapvető jellemzői és ezeket Ross gondosan ki is pipálja, hozzátenni ugyanakkor már érdemben nem sokat tud.
De ez az esély már akkor elúszott - és ebben rejlik a 22-es csapdája - amikor eme brand égisze alá terelték ezeket a gráciákat. Meg kellett felelni a már lefektetett alapoknak, karakterjegyeknek és ezt Ross ügyesen hozza. Daniel Pemberton most is fantasztikus zenéje rengeteget hozzáad az élményhez, a tempó (néhány kis döccenőt leszámítva) végig sodorja az embert, alapvetően a tónus és az egész akció finomabb, lágyabb, divatosabb, mint az eredeti triász, ugyanakkor azok stílusába is tökéletesen illeszkedik, amit két visszatérő vendégszereplő is csak aláhúz. Emellett Helena Bonham Carter most is imádni valóan zizi, a show-t viszont egyértelműen Anne Hathaway lopja és ezt teszi a Neveletlen hercegnőből ismert eszköztárának a felmelegítésével, mégis piszkosul jól áll neki.
Valószínűleg pont azért nem fogják sokan szeretni ezt az epizódot, mivel túlontúl az eredetit másolja, ami pedig már szintén egy azóta a feledés homályába bújt Frank Sinatra-mozi remake-je volt. Annak coolságával, avagy újdonságával értelemszerűen nem vetekedhetett, hiszen ki csodálkozik rá egy olyan bűvészmutatványra, amelynek ismerjük a metódusát? Nyilván csak azok, akiknek új a vicc, mások csak egy impozáns, de eredetiséget nélkülöző, szép előadást látnak. Ugyanakkor a darabjaira eső második és az erőtlen harmadik rész után mégis sikerült valamicskét visszahoznia az első rész bájából, eleganciájából. Ha a hölgyei jobban a sarkukra mertek volna állni, akkor talán még fel is érhettek volna a dicső 11-hez. Így már nekünk nyolc, hogy jönne-e folytatás, de próbálkozásnak nem volt rossz.