Alex Garland olyan alkotó, akinek a munkáira mindig megéri várni. Elsősorban íróként ismert, a 28 nappal később, a Ne engedj el vagy a 2012-es Dredd is őt dicséri, ugyanakkor rendezőként is briliáns, két, számomra mesterművel a háta mögött, úgy mint az Ex Machina és az Expedíció. Az Ők már az előzetesével megfogott, az egyik legjobb trailer, amit valaha láttam, így tűkön ülve vártam, hogy mivel rukkolt elő.

Harper (Jessie Buckley) egy vidéki faluba utazik pihenni egy tragikus esemény után. Az idilli helyen minden adva van ahhoz, hogy tovább léphessen és kicsit kiszellőztesse a fejét. A kissé bogaras, de alapvetően kedves főbérlőt leszámítva minden rendben megy, aztán egyre több furcsaság történik a környéken, amik nyomasztják hősünket.

Felvezetés nincs, rögtön azt látjuk, hogy Harper vidékre tart. Mindössze annyi derül ki, hogy tragédia történt, de arra csak a későbbiekben derül fény, hogy mi vezetett idáig. A felütés egyértelműnek tűnik. A nő a traumája elől menekülne, ám ez nem egy olyan dolog, ami elől el lehet futni, vagy kocsikázni. Az olyan dolgok, mint az emlék, a bűntudat, a gyász tovább kísértenek.

Garland fokozatosan adagolja az információkat és nagy megfejtésre nem kell számítani, előre sejthető, hogy mi áll a háttérben. A misztikumot inkább az szállítja, amit az előzetes is bemutatott. Harper minden, a faluban élő férfit kvázi egynek lát, mely elsősorban azt ábrázolja, hogy mindenkit egy adott viselkedéssel, stílussal azonosít. Erre rá lehet vágni, hogy az Ők is egy olyan film, ahol a férfiak rohadékok, a nők pedig mindenki által abúzált áldozatok. Azért ez messze nincs így, s tény, hogy fontos szerep jut az érzelmi zsarolásnak, de a nemek nincsenek bekategorizálva jóra és rosszra. Harper sem szent, érzi is a morális dilemmát és mardossa a múlt. Egy olyan szituációt élt át, mellyel lehet azonosulni, nem a szó szerinti formában, de akinek ment tönkre kapcsolata, az ki tudja alakítani az empátiát Harper felé.

A drámai oldal az érem egyik fele, a másik a horror-thriller köntös, a már említett férfiakkal. Garland ügyesen építi a feszültséget, nem igazán sejtjük hova akarja kifuttatni az egészet, de a hangulat szerencsére visz magával, még akkor is, ha a cselekményvezetés lassúcska. Akad egy bő negyed órás erdei sétás jelenetsor, melyben nincs szöveg, ellenben fokozatosan válik egyre nyugtalanítóbbá. Ez a film talán legnagyobb erénye, a folyamatos bizonytalanság és diszkomfort érzet, mely az utolsó harmadra egy home-invasion moziba csap át, de ezt sem a szó klasszikus értelmében kell venni.

Amivel viszont problémám volt, az a sztori koherens egésszé érése. Garlandtól nem várom el, hogy mindent a számba rágjon, az Expedíciónál is imádtam agyalni és gyártani a teóriákat, ám az Ők esetében ez kis túlzással elmaradt. Iszonyúan sok szimbólummal játszik a rendező, melyek közül a nagyját viszonylag könnyű megtalálni. Kulcsszerep jut a pitypangnak, a természetnek, az újjászületésnek és külön-külön van is értelmük, de egybegyúrva nem feltétlenül adnak ki egy komplett képet. Ez lehet az én hibám, de Garland van annyira jó író, hogy ne hagyjon maga után ilyen vakfoltokat.

Az Ők számomra így kisebb csalódás és egyértelműen Garland leggyengébb műve, de ezt úgy mondom, hogy nálam mind a két előző rendezése etalon. Egyáltalán nem rossz film, az atmoszférája, képi világa, zenéje mind pazarok, Jessie Buckley és Rory Kinnear óriásit alakítanak. Más kérdés, hogy kicsit túl sok dolgot akar magába sűríteni, indokolatlanul sok szimbólummal operál, melyek nem mindig passzolnak össze. Nem bánom, hogy megnéztem és számos más filmmel ellentétben a Men sokáig velünk marad, beszédtémát szolgáltat, de a katarzis ezúttal elmaradt.