Kelly Fremon Craig nem a legaktívabb hollywoodi alkotó. Eddig egyedül a 2016-os, Egy magányos tinédzsert rendezte (és írta), igaz rögtön meg is alkotta vele a 2010-es évek egyik legjobb coming of age filmjét. Most visszatért a Judy Blume hosszú című regénye alapján készült Are You There God? It's Me, Margarettel, hogy elkészítse a 2020-as évek egyik legjobbját a zsánerben.
A '70-es években járunk, ahol a lassan 12 esztendős Margaret (Abby Ryder Fortson) épp egy nyári táborból érkezik haza, amikor a szülei bejelentik, hogy a család New Yorkból átköltözik Jersey-be. A lány nem túl boldog, de igyekszik felvenni a ritmust és fokozatosan megbarátkozni az újdonságokkal.
A coming of age, azaz a felnövéstörténetek műfajában nehéz újat mondani. Évtizedek óta előszeretettel nyúlnak ehhez a témához a filmesek és minden korszaknak megvan a maga sajátossága. Hiába hasonló tematikájúak, merőben eltér mondjuk a Nulladik óra vagy az Állj mellém! az Egy különc srác feljegyzéseitől vagy a Nyolcadik osztálytól. Szerencsére a legtöbb esetben sikerül olyan autentikus szájízt adni a látottaknak, hogy az összkép ne hasson önismétlőnek, elvégre hiába találkozunk sokszor ugyanazokkal a problémákkal, minden ember más, ahogy a döntéseink, reakcióink is eltérőek.
Craig is igyekezett ezt észben tartani, ugyanis a történet nem feltétlenül a legegyedibb. Számos alkalommal láttuk már hogy milyen az, amikor egy fiatalnak meg kell küzdenie a változásokkal, csiszolnia kéne az alkalmazkodóképességén és így tovább. Jelen esetben a költözés csak katalizátor, egy enyhe lökés, ami elindítja hősünket az önismerethez vezető úton. Gondolok itt külső és belső tényezőkre egyaránt, elvégre Margaret szokásai, világnézete és tulajdonságai mellett a teste is változik. Craig mindezt hihetetlen természetességgel és játékossággal szemlélteti, elsőre észre sem vesszük a sorok közt megbúvó gondolatcsírákat, minden a maga teljes hétköznapiságában történik. A könnyed humor és a lendületes cselekmény mellett a karaktervezetés az, amiben kiemelkedő a film.
Tudniillik nem csak Margaret sorsát követjük, nagy szerepet kap az édesanyja, de a barátai, osztálytársai is megkapják a maguk rivaldafényét. Senkit nem lehet elintézni egy vállrándítással, valamilyen érzelmet garantáltan kiváltanak belőlünk. A címből leszűrhető, hogy a vallás sem marad ki a felmerülő témákból, melytől kicsit tartottam, de az író-rendező újfent hibátlanul vette az akadályt. Nem rág a szánkba semmit, sőt, ad egy érdekes élt az egésznek a szülők, nagyszülők helyzetével. Rávilágít a hit és a vallás közti különbségekre, illetve nem fél ez utóbbinak görbe tükröt mutatni, amiért kifejezetten hálás voltam. A sokféle problémakör és a velük járó karakterek hátránya, hogy helyenként kicsit fókuszát veszti a film és túl gyorsan old fel konfliktusokat. Szó nincs hanyagságról és az élménybe sem rondít bele, de érezni, hogy itt-ott a kelleténél jobban a háttérbe szorulnak bizonyos elemek.
A színészek remekelnek, Abby Ryder Fortsont az első két Hangya filmben láthattuk kislányként, itt azonban főszereplőként is egészen fantasztikusan helyt áll. Rachel McAdams, Benny Safdie, Kathy Bates és a többiek is szuperek, egy rossz szó nem érheti a castingot.
Craig művéről sokszor jutott eszembe a Pixar meséje, a Pirula Panda. Több szempontból is vannak egyezések a két alkotás közt, nyilván itt sokkal földhözragadtabb az elbeszélői stílus, ám nincs infantilis humor és a drámában is mélyebbre ás. Magától értetődően beszél olyan fontos dolgokról, mint a vallás, a változás és persze a felnőtté válás. Tele van emlékezetes karakterekkel, egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat. A világ tele van Margaretekkel, akik csordultig vannak kérdésekkel, Craig műve pedig abban (is) nagyon jó, hogy néhányra nagyon frappánsan ad választ.
A film az HBO Maxon tekinthető meg.
